Tag: gyermeknevelés

  • xennial generáció, vagy mi

    xennial generáció, vagy mi

    Pár napja attól hangos az Internet, hogy az x és y generáció között van egy köztes réteg, aki soha nem érezte magát semelyik generációba tartozónak. Egyikhez túl fiatal, másikhoz túl öreg, valahol megrekedt középen. Ámde sikerrel szerezte meg mindkét generáció jóságait. Ez a generáció mostantól saját elnevezést is kapott: Xennials. Igen, már van saját subreddit a tegnap publikált generációs elnevezés számára.

    Sose hittem ezekben a generációkban, azonban tény, hogy befolyásolja az embert, hogy milyen közegben nő fel. És most van egy olyan generáció, aki úgy nő fel, hogy a tervezés sok esetben totálisan hiányzik az életéből. Szinte mindent készen kap és egy olyan világban cseperedik fel, ahol minden módosítható. Egy darabig.

    Miről beszélek? Most, hogy végigkattintottam a Guardian Xennial kvízt sok olyan dologra emlékeztem vissza, ami ma már elképzelhetetlen.

    • Mindig ki kellett előre számolni, mit fogunk aznap vásárolni. Megkaptam a pénzt, lementem a sarki kis boltba és megvettem a tejet, kenyeret. A pénzt szüleim előre ki tudták számolni. Nem hordtuk magunkkal a teljes családi kasszát egy műanyag kártya formájában, vagy most már csak egy telefonon.
    • Nem volt mindenhol Internet. Tényleg. Ha valamit be akartam szerezni online, akkor azt előre meg kellett terveznem. Otthon összeírtam és az egyetemen le tudtam tölteni, mert az otthoni betárcsázós net amellett, hogy használhatatlanul lassú volt, még drága is.
    • Megyek még jobban vissza az időben. Amikor suli után az osztálytársakkal, barátokkal el akartunk menni korizni, focizni, bringázni, stb. akkor azokat megbeszéltük a suliban, s mindenki úgy tervezte a délutánját, hogy akkor, ott meg kell jelennie. Nem volt mód az értesítésre, utólagos módosításokra.

    És ezt a listát még lehetne folytatni. Viszont azzal, hogy ezek a tervezések már kisgyermekként belénk ivodtak, ezeket tovább tudjuk örökíteni a mai digitális világba. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha épp projektet kell tervezni, vagy a gyerekek délutáni különóráit, akkor van honnan meríteni tapasztalatot. Ezerszer is ámulatba ejt, ahogy feleségem és a világ összes (többgyermekes) családanyája logisztikai központokat elhomályosító szervezőkészséggel kezelik a gyermekek különóráit, s egyéb programjait.

    A mai gyerekek kimaradnak ezekből. Sok esetben úgy nőnek fel, hogy minden úgyis megtörtnénik. Ha meg nem, akkor lehet rajta változtatni. Minden alakítható, nincs szükség tervezésre, mert ha nem jó így, majd pivotolunk. Minden megváltoztatható. Mindenen lehet utólag módosítani.

    És visszagondolva, sokszor hálát adok azért, hogy egy ilyen átmeneti generációhoz tartozom, aki elsőként szívta magába a technológiát, folyamatosan adaptálódhatott ahhoz, de azelőtt az anyatejjel szívta magába az igazi valóságot. Hogy most már ennek neve is van, annál jobb! 🙂

  • ájpent

    Az a helyzet, hogy az én gyermekeim kicsit különleges helyzetben vannak. Ennek oka, hogy édesapjuk szereti a modern kütyüket, s egy szerencsés véletlen folytán lipileevel és lapajjal megalapítottuk a Magyar Android Portált. Így nem csak szerethetem a kütyüket, de sok eszköz megfordul a háztartásunkban átutazóban teszt céljábólitt meg kell jegyeznem, hogy a tesztkészülékeket egyben az eredeti formájában szolgáltatom vissza, azok nem gyermekjátékok…illetve van kivétel.

    Dani fiam a maga alig több, mint két évével kiválóan kezeli a telefonomat, s elboldogul bármely egyéb érintőképes eszközzel. A YouTube útvesztőiben bármikor képes a kapcsolódó videókon át elvándorolni az egyik Thomas epizódtól a másikig. Mindemellett szeret egyszerű logikai játékokat játszani a tableten. Ezt ő csak úgy nevezi, hogy “ájpent”. Érdekes, hogy Bori lányomat messze nem kötik le ennyire ezek az elektromos kütyük. Meg-megnéz egy mesét, de egy sellő számára bármilyen játékot felülmúl.

    Amikor Dani csípőből swype-ol valamelyik kütyün, s egyszercsak felcsendül Thomas unalomig hallgatott főcímdala, körbetekintek a családban (ismerősök között), s meglep, hogy mindenki inkább el van képedve a technikai képességétől, mint hőzöngene, hogy minek neki ilyen.

    Amint látható, nálunk a két gyermek (nemükből adódóan?) nem egyforma a kütyühasználat tekintében sem. Maci vs. Nintendo, így szól a teszvesz által megfogalmazott kérdés. A vs. választást, kizárólagos vagyot, vagy versenyt feltételez az én olvasatomban. Ahol a végén ki kell mondani, hogy melyik a jobb, a megfelelőbb, építőbb, stb. És ez szerintem hibás megközelítés. Nem döntést kell hozni szülőként, illetve tanárként, hanem a felhasználás módját kell okosan meghatározni.

    Ma egy gyermek nem nőhet fel informatikai ismeretek nélkül. Ez olyan lenne, mint 30 évvel ezelőtt amikor valaki nem tanult meg olvasni. Analfabétának nevezzük őket, s rengeteg problémával kell szembenézniük. Így kiemelten fontosnak tartom, hogy a gyermekeink teljesen természetesen kezeljék ezeket az eszközöket, otthonosan mozogjanak a digitális világban, ott bennszülöttek legyenek.

    A másik oldalon viszont szintén fontosak az építő játékok és a mese. Minden nap mesélünk a gyerekeknek, napközben, délutáni alvásnál, s este lefekvés előtt. Könyvből, fejből, mikor hogyan. Ettől gyarapodik a szókincsük, fantáziájuk, s csodálatos világokat tárhatunk eléjük egy-egy mese által. Ezeket vétek lenne kihagyni, s nagyon szegény lenne az életük nélküle.
    Az építő játékok, lego, illetve most még csak duplo, kisvonat, öltöztethető babák, gyurma (!), festékek, zsírkréta ott vannak az iPad mellett. Ugyanolyan fontosak, hasznosak, kellenek.

    És ha már a nintendót is belekavarták a címbe, a wii az egyik legjobb családi társasjáték. Leülni (vagy éppen felállni) elé, együtt ugrálni a Marióval, teniszezni, bowlingozni nagyon jó dolog. Közösen nevetünk, s közben tanuljuk a finom mozgásokat. Bori jógázik a fitet használva, Dani örömmel autóversenyzik, s tanulja az irányokat. Ha pedig megunjuk, akkor elmegyünk egyet kirándulni.

    Persze mindez nagyon gyorsan a visszájára fordulhat, ha nem eszközként tekintünk rájuk, hanem babysitternek alkalmazzuk a tv-t, a számítógépet, nintentód, stb. Ha az eszköz tanítja meg embernevelésre a gyermeket, abból valóban borzasztó dolgok sülhetnek ki. Gyermekek elveszíthetik a realitást, nem tanulnak meg kommunikálni, társaikkal közösen tevékenykedni. Ha viszont mi tanítjuk meg az eszközhasználatra, akkor az a javukra lesz. És ebben a formában tekintve már nem is különbözik annyira az iPad a kőbaltától.

    Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul: www.teszvesz.hu/bloggerverseny
    Jelentkezz Te is!

    Szavazni itt lehet