Daninak a házi feladatából láttok egy képet. Nem tudta megoldani. Betűzni kellett, s megkeresni a megfelelő betűt a kép alapján.
A B betűs sor első képét megkérdezte, hogy az mi. Nem ismerte. Bélyeg. El tudta betűzni, s meg is találta a B betű helyét a szóban. Számára ezek a dolgok már nem jelentik ugyanazt, mint a mi számunkra, illetve a tankönyv szerzői számára. A mi gyerekkorunkban a bélyeg még szerves részét képezte annak. Náluk ez már a Hangouts/Snapchat/stb.
A fenti képet mindenki ismeri, bejárta az Internetet. A floppy lemez se mond semmit a mai generációnak. De mondok még egyet, a telefon kagylót is legfeljebb csak azért ismerik fel, mert az az ikonja a telefonálásnak. De eredeti telefont már nem láttak. A mi gyerekeink a távirányítóval telefonáltak, hiába volt játék telefonkagyló is az egyik tűzoltó autóra szerelve. A távirányító telefonabb telefon volt, mint a kagyló.
Felgyorsult a világ, felgyorsultak a változások. És az oktatásnak fénysebességbe kell kapcsolni, hogy követni tudja ezt!
Prince EA készítette az alábbi videót, amiben egy bíróság előtt elmondja vádbeszédét a mai oktatás helyzetéről. A videót magyar felirattal a Topalq látta el. A téma nem új. Olvassátok el a 2014 januárjában írott bejegyzésemet a témában. Ott 6 további gondolkodó, oktatásért, gyermekeink jövőjéért aggódó ember gondolatait nézhetitek meg.
A helyzet nem változott. Egyre több ember ismeri fel, mutat rá, hogy a probléma létezik. Tenni kell valamit. Kezdetnek mondjuk gondolkodó embernek tekinteni a diákot, felismerni az egyéni igényeit, s ahhoz szabni az oktatást. Nem lehet az oktatásról generál gondolkodni. Illetve lehet, de az nem vezet semmi jóra. Akkor visszatérünk a szalaghoz és a gyári munkás neveléshez. A világnak azonban gondolkodó és kreatív emberekre van szüksége. A szalag melletti munkát már robotok veszik át.
Nem az oktatással, iskolával van a baj. A gond azzal van, ha a mai gyerekekhez múlt századi módszerrel közelítünk, ha az iskola maga lesz a történelemóra, mert amikor belép a kapun a diák valóságosan azt érezheti, hogy a 20. századközepébe került vissza. Mindenkinek, aki esetleg nem vette észre, már a 21. században járunk! Sőt a diákok nagy része már ebben a században született! 🙂
És messzire mehetnénk, hogy mire van szükség ahhoz, hogy ez megváltozzon. Pénz, pénz, pénz… igen, de ez sok esetben inkább csak egy jó kifogás. Nincs pénz, nincs eszköz, nincs változás. Persze minden egyszerűbb és jobb lenne, ha… De ha arra várunk, hogy más megoldja helyettünk a problémát, akkor nem leszünk semmivel sem jobbak, mint azok, akikre várunk. Tanítsuk a diákjainkat a 21. század kihívásainak megfelelően. Készítsük fel őket arra, mi vár rájuk az életben! És ezt senki nem tanulta hogy kell. És senki nem állítja, hogy könnyű lenne. Erre a Withings Twitteren látott tegnapi kép jut eszembe:
Hajrá! És akkor a sok rizsa után, nézzétek meg a videót, ami miatt klaviatúrát ragadtam!
Prince EA jó stílusban vág bele ebbe a nehéz témába. Érdemes rászánni az 5 és fél percet a videóra. Aki még mélyebbre merülne a témában, az pedig erre folytassa!
Drága barátaim, oktatással foglalkozó emberek, döntéshozók, diákok, szülők!
Ideje egy picit elgondolkozni. Amikor gyermekeink felcseperednek, s észreveszik, hogy 2 csoki, több mint az egy, boldogság ül ki az arcukra, örömmel számolnak. Az óvodában is örömmel számolnak, a matematika jó, s szeretik. Miért? Mert valami olyat tanulnak, aminek van értelme, napi életük során segíti őket.
Aztán bekerülnek az iskolapadba, s valahol valami történik, mert gimnáziumba érve a matematika már nem tartozik a kedvenc tantárgyak közé. A matematika mumus, a matematika értelmetlen, haszontalan, s pár embert kivéve a matekot egy egységként teljes szívéből utálja mindenki. Persze a sort folytathatnánk. Az egyetemen már egyenesen mumus, s “szórótantárgy” lesz a matematikából.
Miért? Miért nem jó már a matematika? Mi történik az alsós iskolai évek és a gimnázium közötti időben? Mi az, ami ennyire elveszi a gyermekeink kedvét a logikus gondolkodástól, számolástól, rajzolástól, szerkesztésektől?
A válasz egyszerű, a matematika átalakul. Az addigi kézzel fogható, érthető matematika valami absztrakt felfoghatatlan büvészség lesz. Egyenletek, függvények, koordináta rendszer, háromszögek veszik át az addigi két túró rudi meg három túró rudi szerepét, s a gyerekek elveszítik a talajt a lábuk alól.
Vége a kisérletezésnek, megszakad a kapcsolat a valósággal. Ez a magyar matematika oktatás tragédiája sajnos.
Talán ismerős mindenkinek az alábbi vicc:
Teaching Math in 1950:
A logger sells a truckload of lumber for $100. His cost of production is 4/5 of the price. What is his profit?
Teaching Math in 1960:
A logger sells a truckload of lumber for $100. His cost of production is 4/5 of the price, or $80. What is his profit?
Teaching Math in 1970:
A logger exchanges a set “L” of lumber for a set “M” of money. The cardinality of set “M” is 100. Each element is worth one dollar. Make 100 dots representing the elements of the set “M.” The set “C,” the cost of production contains 20 fewer points than set “M.” Represent the set “C” as subset of set “M” and answer the following question: What is the cardinality of the set “P” of profits?
Teaching Math in 1980:
A logger sells a truckload of lumber for $100. His cost of production is $80 and his profit is $20. Your assignment: Underline the number 20.
Teaching Math in 1990:
By cutting down beautiful forest trees, the logger makes $20. What do you think of this way of making a living? Topic for class participation after answering the question: How did the forest birds and squirrels “feel” as the logger cut down the trees? There are no wrong answers.
Teaching Math in 2002:
A logger sells a truckload of lumber for $100. His cost of production is $120. How does Arthur Andersen determine that his profit margin is $60?
Mi valahol leragadtunk a 70-es évek matematikájánál. Ismeretlenekkel, sokszor teljesen elszakadva a valóságtól.
Mit lehet tenni ez ellen? Vigyük be újra a valóságot a matematika órára! Fedeztessük fel a tételeket, összefüggéseket, mutassuk meg a valóságban hol, hogyan használjuk azt, érezzék a diákok újra, hogy hasznos dolgokat tanulnak!
Mutatok két egyszerű példát.
Mi az a függvény? Két dolog közötti összefüggés. Menjenek be a legközelebbi étterembe, s fényképezzék le az étlapot. Majd készítsenek belőle egy koordináta rendszert! Vízszintes tengelyen az ételek, függőlegesen az árak. Használjanak táblázatkezelőt ehhez! Beszélgessetek róla! Miért nem ilyen formán kapják a vendégek kézbe az étlapot?
Trigonometria. Derékszögű háromszög, sin, cos, tan függvények oktatásánál menjetek ki az udvarra, az utcára, mérjetek távolságot, szögeket, s határozzátok meg az épületek, villanyoszlopok magasságát.
Lesznek olyanok, akik nem vesznek részt ebben? Persze. De ha érzik, hogy Neked fontos tanárként, akkor élvezni fogják. És megértik, hogy amit tanulnak, annak van értelme.
Használjatok GeoGebrát felfedezni összefüggéseket, vonjátok be az okostelefonokat, internetet az oktatásba!
Lássák, s értsék a diákok újra, hogy van értelme a matematikának!
Elkezdődött valami. Előzményekről itt olvashatsz: #1, #2. A második bejegyzésben vetettem fel azt, hogy jó lenne együtt csinálni valamit.
Így Klötzl Ferivel leültünk beszélni, hogy lehetne ezt a projektet megvalósítani. Első körben nyitottam egy Google Doksit, amibe gyüjtjük az ötleteket. Aki érez magában lelkesedést, azokat szeretettel látjuk. A doksit megosztom szivesen, rakjuk össze közösen az oldalt.
Ha be szeretnél szállni a szerekesztésbe, írj egy kommentet, abból látom az e-mail címed (értelemszerűen azt az e-mail címet add meg hozzászólásnál, amelyikkel Google Docst használsz), s megosztom Veled is.
A pályaválasztó bejegyzéshez egészen sok pozitív visszajelzés született.
Tudom, hogy vannak ilyenek iskolákban lokálisan. Mint azt linkeltem is, én is csináltam ilyet a saját osztályomnak. Azonban, amit szeretnék az egy globális oldal/alkalmazás/operatív csoportmegfelelő aláhúzandó, ahol lehet tájékozódni, akiket meg lehet hívni egy road show-ra, stb. Fontos lenne, hogy azok az iskolák, akik nem tudnak érdekes embereket mozgósítani egy ilyen projektre, azok hozzánk tudjanak fordulni.
Ha az én kis olvasótáborom lát ebben fantáziát, s ma egy ismerőssel beszélgetve, ő is bíztatott, akkor nem kellene veszni hagyni a dolgot. Akkor lépjünk egyet még előre!
Nagyon jó ötlet a watchado oldal, de nem ilyenre van itthon szükség, főleg ha a középiskolás diákokra alapozunk. És szerintem ez lenne a cél. Aztán akár bővíthető a projekt majd az egyetemisták munkába állásával, stb. Rengeteg a lehetőség, s nagyon messzire el lehet vinni az ügyet. És mielőtt bárki őrültnek tart, hogy a százmilliós projekt ötletét megosztom mindenkivel itt az oldalon, leírom az okokat, hogy ezt miért teszem:
Nincs rá időm/energiám egyedül megcsinálni, kellenek társak, s ez a blog az Internetbe kiálltó szavam. Hátha meghallja valaki.
Ha itt senki nem hallja meg, hátha meghallja az xy nagyvállalat, s megcsinálja sok pénzből sokkal gyengébben, mint azt én szerettem volna. Ebben az esetben is legalább elkészül. A diákság, az oktatás profitál belőle.
Nem történik semmi, de legalább nem ez lesz a 37. magamban tartott ötlet, amit majd egyszer valamikor megcsinálunk, ha lesz rá majd idő nyugdíjas éveimben…
És most kiderül, hogy egy két blogbejegyzéssel meg lehet-e váltani a világot, el lehet-e indítani valami nagyot. Hiszek abban, hogy csak közösen lehet előremenni, s tényleg messzire jutni. És akkor a GeoGebra prezijeimben is rendszresen előforduló Warren Buffet idézettel zárom a dolgot:
If you want to go fast, go alone. If you want to go far, go together.
Hajrá Hölgyek, Urak, ha jó az ötlet, alkossunk közösen nagyot! Egyszer már sikerült!igaz, az egy e-maillel, s nem egy blogbejegyzéssel indult.
A következőn gondolkoztam, amíg ma sorbanálltam Misi papírjaiért. Igyekeztem kreatívabban elütni az időt, mint azon agyalni, hogy vajh ha tudják a címünket – s van egy olyan szolgáltatás itthon, amit portának hívnak – akkor miért nem küldik ki az anyakönyvi kivonatot és a lakcímkártyát postán (a TAJ kártyát kiküldik, ha megvan az előző kettő).
Nos, végzős osztályfőnökként azon járt az agyam, hogy igenis szüksége van a sok 16-18 évesnek valami segítségre, hogy hova menjen tovább. És itt most nem a pályaválasztási tanácsadóra gondolok. Az merült fel bennem, amit már kicsiben megvalósítottam az osztályomban. Vagyis interjújat csinálni és/vagy bemutató előadássorozatot (roadshow, meetup, ki hogy szereti hívni) csinálni, ahol a diákok megismerhetnek más mintákat is, nem csak a közvetlen közelükben élő felnőttekét. Akad egy-két szerencsés fiatal, akinek a szülei révén sok helyről vannak ismerettségei, de a többség általában egy irányt ismer.
Ezzel pedig nincs is semmi gond hiszen a szülők baráti köre az egyetemről/munkahelyről építkezik általában, ez pedig természetes, hogy egy réteg. Vagyis lenne igény a fiatalok részéről arra, hogy megismerjenek különböző életpályákat. Lássák mit lett valakiből, aki elvégzett x egyetemet, elment utána y helyre dolgozni. Mi lett abból, aki külföldön járt, aki itthon maradt, stb.
Hatalmas problémának tartom (én is így láttam anno), hogy a diákok egyetemeken gondolkoznak, s a legritkább esetben próbálnak távolabb tekinteni a jövőben.
“A Corvinus jó egyetem, utána biztosan lesz állásom…” – ilyen, s ehhez hasonló gondolatok alapján választanak sokan egyetemet. És ez szerintem nem jó így.
Kérdés, Ti hogy látjátok? Volna értelme egy ilyet összehozni? Van kedvetek ebbe beletenni Magatokat?
Sir Ken Robinson az az ember, akit öröm hallgatni, ha beszél. És folyamatban, hogy elolvassam könyveit is. Ken Robinson állandó témája az oktatás, az oktatás reformja. Megpróbál rámutatni arra, hogy az oktatás jelen formájában, állapotában kevés, nem működik jól, változásra van szükség. Mindezt határtalan optimizmussal, elképesztően jó humorral tálalja.
Stilusosan a világvége után lassan itt az évvége. Persze nem úgy, ahogyan az decembereben szokott lenni, hanem a tanévnek van vége. Tanulóból tanárrá alakulásom során bennem egyre inkább ez a június vége kötődik az évvége kifejezéshez, s sokkal kevésbé a szilveszter.
Az évvége jó, mert akkor kezdődik a nyár, akkor kezdődik a pihenés. Az évvége előtti időszak viszont kemény. Mindenki javítani szeretne, mert senkinek nem tűnt fel eddig, hogy az idő lineáris, halad előre, s közeledik az évvégi zárás. Az a jó, hogy ilyenkor kapnak észbe a magántanítványok is, s délutánjaim így hirtelen megtelnek évvégi gyorstalpalókkal.
A hétvégén pedig osztálykirándultunk a Pilisben. Esett, s 24 óra leforgása alatt több dolog történt, mint egy átlagos három napos osztálykiránduláson. Ennek megfelelően most kicsit fáradt vagyok, próbálom magam utolérni. 🙂
