Tag: Kambodzsa

  • konferencia

    Hétfőn megkezdődött a konferencia. Igen, ezért jöttem Kambodzsába. Illetve ez még nem biztos, hogy elég lett volna. Az ok, amiért végül elküldött a GeoGebra, az az oktatási miniszter személyes meghívása volt (nem személyesen nekem szólt, hanem a GeoGebrának). A konferencián, mint a programban is látszik, három előadás, s egy kerekasztal, amiben részt veszek. Ebből a…

  • mobilnet helyzet Kambodzsában

    by

    in

    Végre volt időm etekintetben is körülnézni. A helyi Microsoft kontakt volt olyan jó, s intézett nekem egy SIM kártyát. Egyébként az országba belépéskor legalább 5 szolgáltató kínálja PrePaid SIM kártyáit a repülőtéren. Ott nem tudtam még hogyan van, melyiket éri meg megvenni, így inkább nem ugrottam rögtön bele. Miután a helyi Microsoft vezetés jobban ismeri…

  • Helló Kambodzsa!

    by

    in

    Péntek délután négy órás indulás, szombat este kilenc órás érkezés. Hosszú volt. A Qatar légitársaság tényleg jó, de azért jobb ágyban tölteni az éjszakát, mint váróteremben, illetve repülőn. Jól fejbevágja az embert az otthoni időjárás után a fenti harmincegynéhány fok itt Kambodzsában. Mintegy másfél napnyi utazás után végre a szálláshelyre értem. Ami valóban nagyon szép.…