Tag: music

  • végtelen adat bűvöletében

    végtelen adat bűvöletében

    Hosszú évek kellettek, míg eljutottunk ide. Zenéket végre van lehetőség emberi módon, legálisan hallgatni itthon is. És ez csodálatos. Nem kell azzal szivatni magamat, hogy torrent meg egyéb kétes helyekről szerzem be a zenéimet. És mint ezt már annyiszor írtam és mondtam, hajlandó vagyok örömmel fizetni is akár a szolgáltatásért.

    Itt tartunk. Fizetek érte, s működik. A Spotify érkezése pár éve nagy dolog volt, azonban akármit is tesz az ember, pont a lényege halt meg az online zenehallgatásnak, amikor ráébredt mindenki, hogy 2 óra zenehallgatással kifektette a havi mobil adatkeretét. Üdvözöltem én is a Spotify-t, regisztráltam, s nagyjából ezen a ponton a kapcsolatunk plátói szerelem szintjére lépett.

    A zenéim CD-ken a szekrényben porosodnak. Szép emlékek kötnek hozzájuk, újak beszerezhetetlenek már, de tettem azért egy kisérletet a Play Music irányába (fent van online minden CD-m), megnéztem az Apple Music szolgáltatást, s úgy éreztem magamat, mint amikor az ember megveszi a cipőt, ami tetszik, csak pont fél számmal nagyobb kellene belőle. Büszke rá, szép is, de egy kicsit nyom. Valahogy nem volt semelyik megoldás sem ideális. A fél szám, ami hiányzott, az a mobilnet szabadsága. Mert hiába szaladgáltam  OTG kábellel, memória kártyával, meg próbálkoztam egyéb varázslatokkal, végül mindig az a zene hiányzott, ami éppen nem volt meg offline. Ráadásul az online zenehallgatás előnye, hogy online, a szolgáltatás új zenéket kínál az alapján, amit hallgatok.

    Egy éve lassan, hogy a Telenor hálózatába vándoroltam.  Volt szó a My Music-ról többször is már (legutóbb valami bünti kapcsán merült fel), ami a Telenor zenei szolgáltatása, de Tidal, meg Deezer és sok olyan szolgáltatás volt benne, amire nekem az ég egy adta világon semmi szükségem. Ami pedig tényleg kellett, az pont nem volt.

    A Deezert is kipróbáltam, s azzal a lendülettel ott is hagytam. A Spotify bejött, azt akartam hallgatni. Tegnap óta pl. már ott az új Gorillaz album, ott hallgattam a Delinquent Habits új albumát is.

    És akkor bekerült a My Music-ba a Spotify is. Ekkor már kacsintgattam a szolgáltatással. És nem sokra rá jött az e-mail a Spofity-tól, hogy kb 8 Euroért családi prémium előfizetés váltható.

    Kiváló lehetőség, hogy ne az én fiókomból menjen a Kaláka, mert némiképp torzulnak tőle a Spotify ajánlásai. Előfizettem rá.

    A My Music-ra is előfizettem. És most úgy hallgatok zenét, hogy nem nézem mennyi adat pörög, még fel is tettem az elején szupi minőségre az automatáról (nem éreztem különbséget, így visszaváltottam), hogy érezzem a dorbézolás igazi ízét.

    Mielőtt bárki hozzámvágja (androidportálon divat az ilyen :)), hogy a Spotify meg a Telenor biztosan fizetett a bejegyzésért, azokat ki kell, hogy ábrándítsam. A bejegyzést önszántamból írtam annak örömére, hogy a két szolgáltatás működik és jól működik. És havonta kevesebb, mint egy CD áráért az egész család prémium Spotify felhasználó és végtelen zeném van és azt bárhol és bármikor hallgathatom. Egyelőre csak itthon, de június 15 után vége a roamingnak, így remélem ez külföldön is ugyanúgy elérhető lesz.

    És még egy dolog: Igen, együtt dolgozom a Telenorral a Hipersuli programban. Ez volt az egyik oka a szolgáltató váltásomnak. A Hipersuli programról is írok majd. Kíváncsiaknak addigis ott a hipersuli.hu.

    Ti hogy hallgattok zenét? Még mindig toljátok le az mp3-makat? Vagy flac alatt nincs élet? Van aki bakelitet pörget mindenhol?

  • future of the music industry

    future of the music industry

    Many musicians realized the change of the music business. Jay Z started Tidal, De La Soul tries another approach. I prefer the latter one, although I subscribed to Tidal to give it a try as well. I already backed De La Soul’s new album on Kickstarter.

    The music business is changing. We need collaboration between fans and bands. This is the future of the music industry. We really don’t need any labels to get involved. – De La Soul on Kickstarter

  • Cunninlynguists album akár ingyen

    Cunninlynguists album akár ingyen

    Egyik kedvenc együttesem kicsit kiakadt a Facebookon, hogy a Spotify mennyit keres rajtuk:

    It was recently revealed that the CEO of Spotify is worth $307 million dollars — more money than every artist they feature except 1. In honor of the .005 cents per play we get from Spotify as they trick you out of your weed money under the guise of “supporting artists”, it’s “Fuck Spotify” week at CunninLynguists.com! Take this week off from streaming CL on Spotify and download any album from http://www.cunninlynguists.com/ at whatever price you choose — even free! – Kno

    Az albumot már megvettem anno 9 dollárért, de aki szeretné most beszerezheti akár ingyen. Többek így is tettek. Vicces, hogy a többség ingyen vitte az albumot, viszont így is annyi bevétel érkezett, mint amihez 175.000 stream kellene a Spotifyon.

    So we’ve only been giving away digital copies via CunninLynguists.com for half a day, but as you can see from the stats we’ve already seen 2,259 downloads. Only 286 people chose to pay for their downloads, which doesn’t seem like much, but that $892 in generated revenue is still more than we’d make from 175,000 (!!!) streams on Spotify. Want to pay us something? Cool. Ain’t got no money? Fuck it — download it anyway! – Kno

    Kattintsatok, vásároljatok, töltsétek le!

  • RIP MCA (Adam Yauch) 1964 – 2012

    A Beastie Boys gyermekkorom egyik kedvenc zenekara. A Public Enemy és a Run DMC mellett gyerekek voltak, s még most is fiatal fickók az emlékeimben. Az a csapat, akik fantasztikus zenéik mellett humoros és eredeti videóklippjeikkel írták be magukat a zenetörténelembe. Ezek pedig szinte mind egytől-egyig Adam “MCA” Yauch kezemunkája. A legismertebb klippek egyike a Fight for your right, melynek a Revisited “folytatását” tavaly készítette el.

    Élőben is volt szerencsém látni a őket a Balatonsoundon. Ott járkáltak a sound látogatói között, testőr és egyéb sztárallür nélkül. Már nem jönnek többet. A BeastieBoys.com nagyon szépen emlékszik meg MCA életéről.

    És most azt teszem, amit sok rajongó szerte a nagyvilágban, meghallgatom emlékére a legnagyobb slágereiket, újranézem a videókat.

    httpv://www.youtube.com/watch?v=z5rRZdiu1UE

    És ha azokat már rongyosra hallgattam, akkor jöhet újra a legutolsó album:

    Hot Sauce Committee Part Two by Beastie Boys

  • The Streets – utolsó album

    Megszűnik a The Streets. Az utolsó, 2011. február 7-én megjelent Computers And Blues album itt hallható:

    A fenti információ a recorder.blog.hu bejegyzéséből származik. Még több videót, zenét is találhattok odaát. Sajnálom, hogy ez az utolsó album. Jó lett volna még The Streetst hallgatni. Viszont azt hiszem Skinner nem hagyja abba a The Streets megszünésével a zenélést.

    Ha esetleg érdekelnek régebbi The Streets zenék, akkor ajánlom az első két album legjobbjait felvonultató válogatásomat (a bejegyzés dátumát látva kicsit meglepődtem :)).