Hétfőn volt az utolsó kosarazás, tegnap az utolsó tanítási nap, s jönnek a további utolsók, ahogy közeledik 2007. december 31. éjfél. Persze mielőtt hirtelen véget vetnénk 2007-nek lesz közben egy-két ünnepnap. Karácsony. Az a piros betűs munkaszünetinap, ami szinte mindenki számára ünnep. Közeledtét előre lehet látni. Mindenki megbolondul, emberek folynak ki a boltok ajtaján, fenyőfák lepik el a várost, előkerülnek a ‘Jingle Bells’, ‘last christmas’ kezdetű dalok, s elkezdünk listát írni, kinek mit kell venni. Nem maguknak vásárolunk, hanem másnak. Bolond időszak ez.
Sajnos csak a lényeget felejtjük el, amikor az ajándékok után futunk. Fontosabb, hogy a listán szereplő utolsó személy is megkapja az ajándékát, mint bármi más. Képesek vagyunk a nagy ajándékért rohanásban akár belerúgni is abba, akinek épp ajándékot veszünk/keresünk.
Ma volt osztálykarácsonyunk. Az első, az utolsó órában. Mielőtt mindenki átadhatta volna az ajándékát a húzottjának, csináltunk pár képet:
Ezután megosztottam gyermekeimmel egy-két gondolatot. A karácsony lényegét próbáltam Velük megértetni. Nem az ajándék ára, nagysága, stb a lényeg, nem csak az ajándék, amit két kézzel meg lehet fogni, érinteni. Ajándék a mosoly, az ölelés, az odafigyelés, a szeretet. Ráadásul ilyen ajándékot nem csak karácsonykor adunk/kapunk, bár ilyenkor könnyebb észrevenni. Karácsonykor minden család megáll egy picit a fánál. Együtt vannak, csend van, szeretet van. Ez egy külöleges ünnep.
Legyen is szeretet Nálatok is kedves rokon/barát/ismerős/olvasó, mert karácsonykor a Szeretet eljövetelét ünnepeljük ebbe a világba.