Jó a beta habari, ami igazából alpha, mert beta verziók a stabil kiadások, vagymi. Tetszik, de pl. amikor egy újabb videót akartam beszúrni a holnaptól otthon bejegyzéshez, akkor törölte azt. Pfff #!?$
Nos, akkor ide beteszem az északi torony legyőzése videót:
Itt ülök Ákosék nappalijában, s lógok az internetjükön. Zsófi és Bori sétálnak, Eva dolgozik, Ákos lassan hazafele tart a munkából. Nonem azért írom ezt, mert egy hétig így teltek a napjaink, hanem, hogy érzékeltessem, miért jut most időm megosztani Veletek az elmúlt pár nap eseményét, még mielőtt ténylegesen hazaértünk volna.
Valamikor 23-án délelőtt indultunk ki Nürnbergbe, ahol a budavári evangélikus gyülekezet és a nürnbergi St. Sebald gyülekezet testvérkapcsolatának 25 éves évfordulóját ünnepeltük. A dologba úgy kerülök bele, hogy kb 5 éven át én voltam ennek az egyik intézője. Nagyon szerettem csinálni, s így meghívtak az eseményre. Mi pedig kihasználva, hogy Eva és Ákos is átjöttek Nürnbergbe a hétvégére kimentünk családostól, s Náluk laktunk.
Október 24-én volt Bori lányunk 2 éves, volt kis torta, ünneplés, sok ajándék, nagy öröm.
A sok megemlékezés között volt alkalom egy igazán érdekes dologban is részt venni, ez pedig a St. Sebald templom északi tornyának az állványzatának megmászása volt. Ha csak megmászás lett volna, akkor nem lett volna talán annyira parás, de egy lifttel mentünk fel, amin félúttól kezdve kikapcsoltam a kamerát, s leguggolva kapaszkodtam három kézzel. Összeszorított foggal azonban kibírtam, hogy ne szóljak, hogy álljunk meg. Igen, tériszonyom van. Azonban az a véleményem, hogy ezt trenírozni kell, s akkor elmúlik. Az orvosok nem tudom, hogy egyetértenek-e ezzel, nem is érdekel, működik. 5 perc múlva már kapaszkodás nélkül mászkáltam az állványzaton. Aki járt már Nürnbergben az tudja, hogy a Sebald északi tornya valahogy mindig benne van a képben, ha az ember a várat akarja fotózni. Nos, az északi toronyból viszont nincs. 🙂
sajnos az idő nem volt túl szép…
További képek a flickr setben. Sajnos az igazán jó képek Zsuzsi gépében vannak, azt viszont valaki elemelte…
Vasárnap aztán átjöttünk a kedvenc söröm hazájába, Erdingbe, Eva és Ákos új otthonába. Képek, videók, beszámolók innen is hamarosan. Holnap reggel pedig újra útnak indulunk. Immáron hazafelé.
Talán nem köztudott még, de már lassan egyre többen tudják, hogy Michael Heilemann áll a habari admin interface mögött. Legújabb termése egy bemutató video, melyből mindenki számára látható a puritán, ámde gyönyörű admin felület:
Akinek nem tetszik a minőség, Heilemann oldaláról letölthető a mov is.
Nost, mint már fenyegetőztem, jönnek a habaris posztok. A habari jó. Szokni kell, mert sok dologban nagyon különbözik a wordpresstől. Akkor kezdjük kívülről!
A habari kinézetre nem sokban különbözik a wordpress alapú blogoktól. Van egyre több téma, a témagyártás hasonlóan megy, persze bele kell tanulni, mert mások a már wp-ből megszokott beépített függvények, stb. Az oldalon megtalálható mindaz, ami egy wp alapú blogon is. Különbség, hogy nincsenek kategóriák, csak tagek. WordPressben van kategóriánkénti feed, itt meg tagenkénti.
Ha már feed, akkor meg kell jegyezni, hogy a habari alapvetően az atom-ot kedveli, de van rss2.0 plugin hozzá.
A kommentek alapbeállításként a moderációs sorba kerülnek. Ezt még nem sikerült kikerülni (nem tudom még, hogy hol kell ezt átállítani), viszont megjegyzendő, hogy nincsenek spamek. Amióta átálltam még nem jött egy sem. Ja, nincs trackback/pingback, de szintén lehet pluginnal aktiválni.
Beljebb jutva, az admin felület fantasztikus. Egyszerű, szép és letisztult. Szeretem. Plugin egyelőre nem sok van, így aki megszokott pár extra dolgot wordpressben, annak vagy meg kell magának írni a dolgot, vagy várni kell, hogy ezt megtegye más. Persze az összes „nagy dologhoz” van támogatás, flickr, viddler rendszer része, twitter plugin is könnyen található. Amint az látható én is bedobtam pár dolgot a sidebarba. Ja, itt jegyezném meg hogy nincs widget drag-n-drop, mint wp-ben (nekem nem is hiányzik), tehát forrásba kell bedobni a megfelelő dolgokat.
Az admin felületről itt van Michael Heilemann screencastja kedvcsinálónak:
Vannak persze dühítő dolgok is, de ezek nem olyan veszélyesek, s főleg az átállásból adódnak. Pl. a tageket ki kell gyomlálnom, a feedek valahogy még kicsit kaotikusak, de már kezdenek rendeződni. Itt kérek elnézést a feedolvasóktól. Bekerültek újra oda a del.icio.us linkek, s a feedburner egyből az elmúlt három nap adagját Rátok zúdította. A flickr silo plugin nekem nem megy, s a már fent említett komment moderálásos történet is ide tartozik.
Semmi nem tökéletes, s ezt tudni kell, de a habari messze közelebb áll hozzá az én szememben, mint a wordpress 2.6+ (anno az 1.5.x -ről volt hasonló véleményem :-)).
update: első komolyabb bug a rendszerben, hogy ha egyszerre több taget nevezek át, akkor nem veszi át a bejegyzéseket. Ezt pedig túl későn vettem már észre, így néhol elvesztek a tagjeim sajnos.
Immáron Magyarországról írok. Gyüjtöm be újra a két hét alatt felgyülemlett mosatlant (elvégezetlen feladatot), s mint igértem megmutatom hogy is néz ki ez a slalomskate világbajnokság:
No, ez a gördeszkázásnak az az ága, amiről nem tudtam, hogy létezik bajnokság, stb. Pedig épp itt tartózkodásunk alatt lesz a világbajnokság. Épp a Slottsskogenen jártunk állatokat nézni, amikor elcsíptem a svédeket gyakorlás közben.
Voltunk hajókázni, Bori pedig igyekezett feltalálni Magát:
Sütik kezelése
Ez az oldal sütiket használ. Ami a működéshez kell, az mindig aktív. Statisztikát és beágyazott videót viszont csak akkor töltök be, ha ehhez hozzájárulsz. A döntésedet bármikor módosíthatod az oldal alján. Részletek a Sütitájékoztatóban és az Adatvédelmi tájékoztatóban.
Működéshez szükséges
Always active
Ezek nélkül az oldal nem működne. Ide tartozik például az, hogy megjegyezzük az itt hozott döntésedet, hogy ne kérdezzünk rá minden oldalon újra.
Kényelmi beállítások
A böngésződben tárolt beállítások megjegyzése, amit nem kértél külön, de kényelmesebbé teszi a használatot.
Statisztika
Kizárólag statisztikai célú mérés. Ebből tudom meg, mely bejegyzések érdeklik az olvasókat. Nem adok el és nem osztok meg belőle semmit.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
Ide tartoznak a beágyazott YouTube- és Vimeo-videók. A szolgáltatóik ezekkel profilt építhetnek rólad, ezért csak a hozzájárulásoddal töltődnek be. Ha elutasítod, a videó helyén egy kattintható doboz marad.