tanítás

A minap kezembe került egy Nők Lapja szám, ahol a magán tanításról volt szó. Alapvetően elítélték a dolgot az elején, majd a végén leírták, hogy ez természetes, hogy így van. Szerintem nem az, s nincs rendjén, hogy így van. Miért van mégis így? Miért nem tesz ellene senki semmit?

A kérdést másképp teszem fel: Ki tehet ellene bármit is? Kik az érintettek? A diák, a tanár, a szülő, s a “felettes szerv”.

A diák tehetne a dolod ellen, ha tanulna rendesen az iskolában, megcsinálná a házi feladatokat, készülne rendesen, leülne esetleg a társaival tanulni, ha nem ért valamit, kérdezne órán, stb. Sajnos nem teszik. A diáktól azonban nem lehet mindent elvárni. Ha sajnálatos módon a tanára másképpen közelíti meg a dolgot, mint az számára érthető, akkor lehet, hogy a feje tetejére áll, akkor se érti meg. Ilyenkor jól jön egy külső segítő.

A tanár tehetne ellene, de nem tud. Tudom, tanárként írom ezt, s ez a legkézenfekvőbb, amit írhatok, de ez a helyzet. Ma egy teljes állású tanár heti 22×45 percet tanít. Ez – gyors fejszámolóknak már biztosan kijött – összesen 990 perc. Ez összesen (5 db 30 fős osztályt tanítok, két helyen a teljes osztályt) 30+30+15+15+15=105 gyermek. Azaz közel 10 perc jut egy héten egy diákra. Ez borzasztóan kevés.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy elnagyolt számítás, meg hogy van olyan diák, akivel nem kell külön foglalkozni, de könyörgöm nekem tanárként van igényem arra (szerintem ez a normális), hogy ismerjem a saját diákjaimat. Erre pedig kevés ez az idő.
Összehasonlíthatatlan különbség ehhez képest, amikor a diák elmegy a magántanárához, aki ismeri, akit ő is ismer, ő választott, szeret, s az 45 percen keresztül csak rá figyel, csak vele foglalkozik.
Már csak hab a tortán, hogy sok tanár számára az egyetlen lehetőség fizetésének kiegészítésére a magántanítvány fogadása.

(Félreértések elkerülése végett megjegyezném, hogy alapvetően nincs problémám a kötelező óraszám növelésével, sőt örömujjongással üdvözöltem volna a döntést, ha a plusz két óra nem plusz egy csoportot jelentett volna (fenti számítást alapul véve +90 perc + 15 főre, azaz 6 perc gyermekenként), hanem a saját már meglevő csoportjaimmal nőtt volna meg az óraszámom.)

A szülő változtathatna a helyzeten azzal, hogy leül maga tanulni a gyermekével. Sajnos sok szülőnek nincs a munkája mellett ideje arra, hogy hazatérve vacsora készítés mellett/előtt/után leüljön s a rég elfelejtett biológia/matek/történelem/… tananyagot átvegye gyermekével.
Amelyik családban viszont ez sikerül, ott hihetetlen eredményeket lehet elérni. Kölcsönösen tanulhatnak, s épülhetnek a dologból a szülő is, s a gyermek is. A szülő számára az ismétlésen kívül lehetőség nyílik gyermeke gondolkodásának megértésére, önkételenül is beszélgetni fognak az iskoláról, az ott történtekről.

A “felsőbb vezetés”. Ez a legnehezebb kérdés. Mit kellene tenni az oktatás helyzetének javítása érdekében? Sok mindent. Órákat tunék mesélni, elképzeléseket leírni, de nem teszem, ehhelyett ajánlom a Mc Kinsey jelentés végigolvasását. A Magyarország Holnap oldalról idéznék három egyszerű pontot ezzel kapcsolatban:

  1. biztosítani kell, hogy a megfelelő emberekből legyenek tanárok
  2. biztosítani kell, hogy a tanárképzés valóban eredményes oktatókká képezze a tanári pályára készülőket
  3. biztosítani kell, hogy a rendszer a lehető legjobb színvonalú oktatást nyújtsa minden gyermek számára. A tanulmány arra is rámutat, hogy a világ jól teljesítő oktatási rendszereiben bevált gyakorlatok alkalmazásával viszonylag rövid idő alatt igen jelentős fejlődést lehet elérni egy ország oktatási rendszerében. (kiemelés tőlem)

Érdemes még elolvasni Budai Mariann bejegyzését a témával kapcsolatban. Itt pedig a Mc Kinsey jelentés eredetiben (angolul).

Published
Categorized as blog Tagged

By kobak

apa, tanár, geek

15 comments

  1. Mikor csokken a gyerek létszám, és meg lehetne valositani azt, hogy orakon mindenhol csoportbontas legyen, kis létszamu (10-15 gyerek) csoportokban, de nem, inkabb elkuldik a tanarokat, és a kisebb osztalyokat osszevonjak.

    Hát ugye, meg is van az eredmenye, pontosabban, nincs semmilyen eredmeny.

  2. És mit csinálsz a maradék 18 órában… Remélem akkor is a munkáddal foglalkozol, tehát a gyerekekkel. Azaz így már 20 perc per diák (ha még kicsit árdolgozol heti 4 óra plusszt). ÉS ez már szerintem nem is olyan rossz állapot.

    Amit lent idéztél, azzal viszont teljes mértékben egyetértek, főleg a 2. ponttal. Az 1 pont is igaz, és ez meg is fog valósulni ha a második megvalósul. A 3. azért elég nagy “nesze semmi fogd meg jól”.

  3. Igen, a csoportok már egy út volt, de sok csoportösszevonás… egyszerűen nem igazán lehet 38 (mi ennyien vagyunk) gyereket fegyelmezni. Van, akinek sikerül, de általában ezt csak félelemkeltéssel érik el. Van egy tanárunk, ki merem mondani, kurva nagy fasz, de nála kuss van, és az érettségi átlaga minden évben 4,97 fölött van. Mindenki retteg tőle, mert képes pont téged kipécézni és megszégyeníteni, órákon át pampog arról, hogy a rendszerváltás=szabad rablás, stb. De eredményes.

  4. @fromdtod: Ott a pont. Erről azért nem írtam, mert nem akartam panaszkodni. Naponta igyekszem 2-3 órát készüléssel, dolgozat javítással, előkészítéssel foglalkozni. A további részben rendszergazdálkodom, webfejlesztek, hogy megközelítsem az elvárható bejövő forintmennyiséget…

    A harmadik pont így valóban picit nesze-semmi, de egy nagy jelentésből kiragadott kis rész mindig lóg a levegőben magában. A lényeg, hogy nem kellenek laptopok, belépőkártyák, digitális kutyafülék (mondom ezt úgy, hogy alapvetően kütyümániás vagyok) az oktatásba; hanem jó tanárképzés, versenyképes fizetés, hogy a jó tanárból tényleg tanár legyen, s kész.

  5. Nah most nekem annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy:
    1, Sok függ a tanártól, ha jó a tanár, baromi nagy változásokat lehet elérni a jegyekben (saját tapasztalat 😉 ), de sajnos az utóbbi időben igen csak megcsappant azok tanárok száma, akik jól tudtak tanítani (tiszelet a kivételnek)
    2, Az anyag nincs a mai állapothokhoz viszonyítva, változik a világ, változnak az igények, sokban lehetne dobni a dolgon, ha valós problémákat tanítanának, összefüggéseket, mit, miért követ és nem csak ledarálják mint pl a magyar történelmet vagy egy jó példa erre szerintem a magyar irodalom/nyelvtan. Elismerem, hogy kell verseket, novellákat olvasni, a különböző költők, írók élterajzát, de azt, mikor tanulja meg a diák, hogy, ha pl el megy állásinterjúra, akkor ott, hogy adja elő magát, vagy egy termékbemutatón, hogy prezentálja a termékét, amikor ez a kommunikációhoz tartozik és az tudtommal leginkább nyelvtan/irodalom témakör 🙂
    3, Az anyag visszakérésének módján is sokat lehetne változtatni, pl csoportmunka segítségével (sokkal felszabadultabb)
    4, Azt vettem észre, hogy a diákok (a legtöbb) nem mondják ki véleményeiket, javaslataikat vagy, ha kérdezik akkor is azt mondja amit a tanár vagy a felsőbb vezetés, ergo hiába kérdezzük a diákot, nem az ő gondolatai jönnek át, hanem valaki másé (ha egy kicsit keményebben fogalmazok: félnek a tanártól/felsőbb vezetéstől)

    Ezzen kívül természetesen van sok más dolog, amit meg tudnék említeni, de most így egyelőre ennyi, majd a kakaózásnál megbeszéljük a többit kobak 😀

  6. csoportmunkának is megvan a maga hibája – gyakran csak egy ember dolgozik, és még sorolhatnám. az én tapasztalatom szerint csoportmunkában mindig sokkal kvesebb befektetéssel (0) lehet jó jegyeket szerezni. de szerintem nem ez a tanár célja.

  7. Természetesen nem a kasszásokra gondolok, hanem nagyobb vállalatokra, ahol minden csoportmunkában történik. Továbbá miért baj az, ha csoportmunkával ugyan azt az eredményet lehet elérni, mint önálló munkával, csak kicsit felszabadultabban. Ehhez még egy dolgot fűznék hozzá, hogy néha-néha nem árt a csoportok tagjainak egymást kiértékelnie, ezzel kideülr, hogy ki az aki nem vesz részt (vagy csak kevésbé vesz részt) a munkában, valamint megtanulnak kritizálni, ugyanis azt is meg kell tanulni, hogy, hogy lehet kritizálni a másikat, anélkül, hogy megbántanánk 🙂

  8. Ha a diákok csoportmunkában vannak, és megkérdezi őket egy tanár, vagy bárki, aki nem diák, hogy ki nem segít a csoportmunkában annyira, naná, hogy azt fogják mondani, hogy aktívan segített mindenki. Erre utaltak korábban is, hogy a diák nem a saját véleményét mondja vissza, hanem azt, amit hallani szeretne a tanár.

    Félre értés ne essék, én, mint gimnazista, szeretem a csoportmunkát. De tapasztalatból tudom, hogy leginkább csak beszélgetni szoktunk alatta, aztán nagyjából öt perc alatt lehozunk valami érdemi munkát azt kész. Ezt is csak a jobb képességű 1 (maximum 2) gyerek a csoportból (4 fős csoportokkal számolva). Szerintem a csoportmunka messze nem hozza ugyanazokat az eredményeket, mint ha egyénileg dolgoznál (fura ezt így leírni, nem is tetszik, de ez a véleményem), mert egyszerűen kevesebb (gyakran zéró) befektetéssel kevés, gyakran zéró eredményt érnek el. Én persze feltételem, hogy a diákoknak semmi kedvük az egészhez, sőt, egyenesen rosszan állnak hozzá a tantárgyhoz: ideális hozzáállással, ideális gyerekkel a csoportmunka remek lenne.

    mondom ezt, mint még gimnazista diák. simán tévedhetek, meggyőzhető vagyok, belátom, ha nincs igazam (elvileg :D).

  9. Ha valakit, akkor engem is érint(ett) ez a dolog. Biztosan bennem is volt hiba. Ez valamelyest természetes, minden egészséges gyerekben van egy kis rosszaság 🙂
    Mi volt a felállás? Egészen nyocadikig jó matekos voltam, szerettem a mateket. A Román nyelv és irodalom órán sosem teljesítettem jól (, de valahogy nem is állt oda az akaratom akkoriban(, azóta sikeresen megtanultam a nyelvhasználatot és az irodalomból sem vagyok nulla). Kilencedik osztály, többnyire új tanárok. Románból, nagyon megszívtam, a megye egyik legszigorúbb tanárnőkét kaptam. Érdekes módon mégis, talán, a kedvenc tanárnőm, mivel nem csak az óra anyagával foglakozott, hanem mindig első kézből értesített mindenről, ami fontos volt vagy iskola, vagy tudás vagy kúltúra szempontjából (pl. elsőként szerzett korlátolt színházi előadásra jegyeket). Ebben az esetben tiszta, kellet a magánttanár, hogy utól érjem a mulasztásaim.
    A matekkel más volt a helyzet. Kapott az osztály egy igazgató-bácsi-jó-barátja matektanárt, aki képes volt szülői értekezleten kijelenteni, hogy ha a kedves gyerek nem érti az órán leadott anyagot, ő szívesen ad magánórát (ne mondjam, hogy már számolni sem lehet, hányadik emeletes magánpanzióját építi úgy külföldön, mint belföldön). Valami szörnyű volt az, amit a tanár órákon elművelt: első jegyem 1es volt, ami kissé meglepett, nem kevésbé szüleim. Nem egyedi eset, hogy azt mondjam, hogy elnéztem valamit, a fél osztály nem kapott átmenő jegyet, de aki kapott az is csak a határon volt. A lényeg, hogy magántanár mellett máris mentek a dolgok. Hol lehetett a hiba? Szerintem ott volt a gubanc, hogy órán, az iskolában, nem tanultunk semmit. Aztán 11. osztályban végre sikerült leváltani a tanárt. Nem kevésbé szigorú tanárnőt kaptunk, de Ő tanított is. Képes volt visszajönni délután és újból leadni az előző két év anyagát, sürített formában.
    Mi lett a végeredmény? Mindenki sikresen teljesített az érettségin az iskolában tanításra kerülő legmagasabb fokú matematikából (matek-infó-intenzív angol osztálban végeztem az iskolai tanulmányaim).
    Eygyéb, van akinek nem elég az, amit az iskolában leadnak. Van ismerősöm, aki még egy ötödik nyelvet is tanul. Mivel ez már nem megoldható az iskola keretein belől, kényetelen magántanárhoz fordulnia.

    Végeredményben, én nem tartom rossz dolognak a magántanárokat.

  10. @Tupacko: Extrának nem rossz a magántanár, a gond ott van, hogyha egy ország fele magántanárhoz jár, s nem az iskolában tanulja meg az alapdolgokat.

    A történetet meg érdekes volt elolvasni, a baj az, hogy sajnos vannak ilyen tanárok, mint akiket emlegettél, s nem is kevesen.

  11. @thingol: Sajnos igazad van, hogy a hozzáálláson kéne változtatni és akkor mûködne jól a csoportmunka is és még sok másis, ez azt jelenti, hogy jó alapokat kell adni és meghallgatni a diákok _SAJÀT_ véleményét és nem csak cseszegetni érte. De ez megint csak egy a sok közül 🙁

    @Tupacko @kobak: elvileg az iskola feladata, hogy megtanítsa a diákot az életre (életért kell tanulni, nem az iskoláért ugye? :D) ami azt jelenti, hogy az iskolának kéne biztosítani hogy a diák lehetôséget kapjon, hogy megtanulja azt amit kell 😛 és ha valami nem világos a diáknak akkor az iskolának kéne külön óra jellegû dolgot, ha a diáknak nem világos, természetesen ingyen. Csak ha olyanok a tanárok mint Tupacko esetében is voltak, akkor ez nem megy, valamint a tanárok számára is biztosítani kellenne, hogy legyen idejük foglalkozni a gyerekekkel, nem úgy mint kobak esetében, hogy több órát adsz és akkor máris több diákot kell bevállnod 🙂 Többit majd szóban megbeszéljük 🙂

  12. nagyon sok gyerek, ha lenne ingyenes szakkör, vagy felhozás, nem menne el, vagy ha igen, nem szívesen tenné…

  13. @thingol: Szerintem, ha egy tanár jól tanít akkor elmennének (saját tapasztalataim alapján 🙂 persze én lehet kivétel vagyok… 🙁 )

  14. Ha jó a tanár. Ritka manapság a jó tanár. De sok diák így sem menne el (nekem se lenne sok kedvem, megvallom őszintén).

  15. @thingol: nos sajnos tényleg kevés diák van, meg lehet, hogy én is kivételes vagyok akkor 😀

Comments are closed.