A következőn gondolkoztam, amíg ma sorbanálltam Misi papírjaiért. Igyekeztem kreatívabban elütni az időt, mint azon agyalni, hogy vajh ha tudják a címünket – s van egy olyan szolgáltatás itthon, amit portának hívnak – akkor miért nem küldik ki az anyakönyvi kivonatot és a lakcímkártyát postán (a TAJ kártyát kiküldik, ha megvan az előző kettő).
Nos, végzős osztályfőnökként azon járt az agyam, hogy igenis szüksége van a sok 16-18 évesnek valami segítségre, hogy hova menjen tovább. És itt most nem a pályaválasztási tanácsadóra gondolok. Az merült fel bennem, amit már kicsiben megvalósítottam az osztályomban. Vagyis interjújat csinálni és/vagy bemutató előadássorozatot (roadshow, meetup, ki hogy szereti hívni) csinálni, ahol a diákok megismerhetnek más mintákat is, nem csak a közvetlen közelükben élő felnőttekét. Akad egy-két szerencsés fiatal, akinek a szülei révén sok helyről vannak ismerettségei, de a többség általában egy irányt ismer.
Ezzel pedig nincs is semmi gond hiszen a szülők baráti köre az egyetemről/munkahelyről építkezik általában, ez pedig természetes, hogy egy réteg. Vagyis lenne igény a fiatalok részéről arra, hogy megismerjenek különböző életpályákat. Lássák mit lett valakiből, aki elvégzett x egyetemet, elment utána y helyre dolgozni. Mi lett abból, aki külföldön járt, aki itthon maradt, stb.
Hatalmas problémának tartom (én is így láttam anno), hogy a diákok egyetemeken gondolkoznak, s a legritkább esetben próbálnak távolabb tekinteni a jövőben.
“A Corvinus jó egyetem, utána biztosan lesz állásom…” – ilyen, s ehhez hasonló gondolatok alapján választanak sokan egyetemet. És ez szerintem nem jó így.
Kérdés, Ti hogy látjátok? Volna értelme egy ilyet összehozni? Van kedvetek ebbe beletenni Magatokat?
Comments
19 responses to “pályaválasztó”
Mi az öregdiákjainkból hívunk nyolcat-kilencet, hogy egy kötelező szombat délelőtt meséljenek magukról/munkájukról/stb.
Sajnos manapság divatos szemlélet, hogy érettségi után azonnal egyetem, amit ha tetszik-ha nem, be kell fejezni, aztán majd “Szerzel olyan diplomát is, amit te szeretnél fiam. De előbb legyen jó állásod.”.
Így nem véletlen, hogy az egyetemek és a munkaerőpiac tele motiválatlan, szakmájukat rosszul végző emberekkel, akiknek fél élete kényszerpálya. Aztán jönnek a “hallod, a burkoló szakmunkás háromszor annyit keres, mint én. Francnak mentem egyetemre.”-típusú kifakadások.
Lényeg, hogy szerintem jó ötlet egy ilyen előadás-sorozat, de nem árt úgy összeválogatni az embereket, hogy azok a fiatalok számára is érdekes és élvezetes stílusban el tudják mondani a tapasztalataikat.
Atyám a Városmajori gimiben csinál ilyet, az a neve, hogy Iránytű. Öregdiákokat, esetenként szüőket hívnak meg, és szakma szerint kategorizálnak, vagyis: van informatika panel (ide szoktak engem betenni, ki érti ezt…), művészet, jog, stb. A meghívottak aztán teljesen kötetlenül mesélnek, illetve beszélgetnek a diákokkal, nincs semmilyen moderálás (n.b. nincs is bent tanár), azt kérdeznek a srácok, amit akarnak – horribile dictu még _ALESI_ érvrendszere is elhangozhat egy gondolatmenetben anélkül, hogy valaki ferde szemmel nézne.
A kezdeményezés szerintem nagyon jó, és még mi is élvezni szoktuk, hogy összejövünk olyan régi haverokkal, akikkel a gimiben anno csapattuk, most meg Google-nél, startupban, vagy mittomén fizikusként dolgoznak…
Szóval beszélj vele szerintem 🙂
Még csak fejben van meg a dolog, de gondolkozom, hogy lehetne a dologból valami kézzelfoghatót csinálni. Ha összeállt a fejemben, megkeresem majd.
Egy nevesebb budapesti iskolában egy iskolapszichológus barátom szervezett ilyet. Ő úgy csinálta, hogy az ismerettségi körén keresztül minden érdeklődési körnek szerzett valakit, aki segíthet neki. Amit nagyon jól csinált, az az volt, hogy nem az iskolában szervezte a találkozókat, hanem ránkbízta a helyszínválasztást. Így kötöttem ki két sráccal, aki informatikusnak készült, a Bambi presszóban. Ez volt a lényeg. Ihattak egy sört, rágyújthattak és kötetlenül el tudtunk beszélgetni a témáról. Nem is sörön meg a cigin van a hangsúly, hanem, hogy ezzel egy olyan helyzetet teremtettünk, ami sokkal jobban hasonlít ahhoz, ahogy a barátaikkal töltik az időt, mint egy iskolai környezethez. Így teljesen más hangulatban beszélgethettünk. Egyetértek Lipileevel, ez fontos.
Szívesen jövök, hogyha lesz ilyen!
Kitaláljuk. Jár az agyam folyton. Csak az a 24 óra kevés…
Szerintem tokjo otlet. A reszemrol mindenkepp elo tudom adni a sztorimat, bar nem biztos, hogy mervado (kozepsuli utan no egyetem, azonnal melo egy olyan helyen ahova mar amugy is harom eve bedolgoztam, azota ott vagyok + regi csaladi ismerossel kezdodott a dolog.)
(ja es most vagyok 23 eves, szoval lehet tul fiatal vagyok az egeszhez. 🙂 )
Sose lehet elég korán kezdeni. 🙂
Részemről meg: http://30.media.tumblr.com/tumblr_m2xnsnIAfC1qb7cmlo1_500.jpg
🙂
Úgy látom, ez a kérdés nemzetközi szinten is foglalkoztatja az embereket. Egy kedves ismerősöm itt, Ausztriában meglátta a piaci lehetőséget és létrehozta a Watchadot:
http://www.whatchado.net/
Érdemes lenne ilyenben gondolkodni?
Érdemes. Mondjuk én szöveges interjúkban gondolkoztam eredendően. A video se rossz ötlet, csak több anyag, idő és egyeztetésre van szükség.
Tudni arról valamit, hogy milyen tapasztalatai vannak, sikeres-e?
Igen, elég nagy marketinget csap neki és rengeteg multicég (A1, McDonald’s, Kapsch) csatlakozott hozzá. Szép médiaeseményeik vannak, és ami a legfontosabb, hogy tartalmat adnak a fiataloknak.
Igény, az határozottan vóna rá. TED-szerű formátumban tudnám leginkább elképzelni.
Mit jelent az, hogy TED szerű formátum?
A TED-szerű formátum az én értelmezésemben KB úgy nézne ki, hogy tartani kellene egy napot, ahol mindenféle (érdekes) foglalkozást űző érdekes emberek érdekesen beszélnek az egybegyűlteknek a foglakozásukról/hivatásukról. 20 perces előadás után 20 perces kérdés-felet blokk, az egész mehet föl az Internetre.
Videóval csak akkor érdemes próbálkozni, ha normális minőséget produkál a csapat. Egy közismertebb példa: CONCILiUM. Ami hiába lenne érdekes tartalmilag, ha technikai oldalról értékelhetetlenül gyenge és az embernek elmegy a kedve két adás után, hogy még egyszer nekifusson. Lehet, hogy azóta ott is történt minőségi ugrás, de a többséget ez már kevésbé érdekli.