A Beastie Boys gyermekkorom egyik kedvenc zenekara. A Public Enemy és a Run DMC mellett gyerekek voltak, s még most is fiatal fickók az emlékeimben. Az a csapat, akik fantasztikus zenéik mellett humoros és eredeti videóklippjeikkel írták be magukat a zenetörténelembe. Ezek pedig szinte mind egytől-egyig Adam “MCA” Yauch kezemunkája. A legismertebb klippek egyike a Fight for your right, melynek a Revisited “folytatását” tavaly készítette el.

Élőben is volt szerencsém látni a őket a Balatonsoundon. Ott járkáltak a sound látogatói között, testőr és egyéb sztárallür nélkül. Már nem jönnek többet. A BeastieBoys.com nagyon szépen emlékszik meg MCA életéről.

És most azt teszem, amit sok rajongó szerte a nagyvilágban, meghallgatom emlékére a legnagyobb slágereiket, újranézem a videókat.

httpv://www.youtube.com/watch?v=z5rRZdiu1UE

És ha azokat már rongyosra hallgattam, akkor jöhet újra a legutolsó album:

Hot Sauce Committee Part Two by Beastie Boys


Nem is olyan régen búcsúztattam Mike Skinner egyszemélyes együttesét, most véletlenül akadtam rá másik kedvenc együttesem legújabb albumára. A Beastie Boys visszatért a gyökereihez. Najó, nem annyira, a Same old bullshit album kicsit más volt, mint az utána következők, ez az album hozza a Check your head, Ill communications, Hello Nasty, stb. albumok színvonalát. Öröm hallgatni.
És hogy a jövőben le ne maradjak, feliratkoztam a Beastie Boys tumblr powered blogjára is. Ott leltem rá a bejelentésre miszerint kikerült az album az Internetre (hogy mik vannak?!), de akkor cserébe ők is felteszik a világhálóra a zenét:

Good people, unfortunately due to circumstances beyond our control, the “clean” version of our new album, The Hot Sauce Committee pt 2 has leaked. So as a hostile and retaliatory measure with great hubris we are making the full explicit aka filthy dirty nasty version available for streaming on our site. We hope this brings much happiness, hugs, and harmony. Enjoy Kikoos for life!

Thank you,

The Management

Íme az új album a Soundcloud jóvoltából nekünk is:

Hot Sauce Committee Part Two by Beastie Boys

Bandcamp


2011 március 16.
blog / zene
10 hozzászólás

A hagyományos zeneeladás koporsójába anno a Radiohead ütötte talán az első nagyobb szöget, legalábbis ők voltak tudomásom szerint az első nagy zenekar, akik megkerülve minden nagy kiadót az in rainbows albumukat saját maguk értékesítettek. Az albumért mindenki annyit fizetett, amennyit akart, azaz akár ingyen is le lehetett tölteni azt. A letöltés 2007 októbertől decemberig volt lehetséges, utána “bezárt” a weboldal. Természetesen nem mehetünk el sokunk kedvenc bandája mellett, a Futuristic Sex Robotz albuma, ha valakinek még nincs meg, akkor itt az ideje letölteni azt. Ingyenesen.

Azóta sok más zenekar is keresi az alternatív utakat az értékesítésre. Magyarországon sajnos a lehetőségeink a zene beszerzésre elég limitált. Lehetőségünk van hazudni, hogy külföldiek vagyunk, csalhatunk magunknak külföldi bankkártyát, vagy iTunes gift cardot, s akkor ha az Apple elég kegyes hozzánk, akkor megvehetjük a zenéket tőlük. Sajnos hasonló a helyzet az Amazon Store esetében is. Így a nagy kiadók által forgalmazott zenék kiesnek a mi látóterünkből. Marad a más módon történő letöltés, mint az a quart.hu felmérése is mutatja.

Csak a tényeket tekintve, itthon ha olyan zenét szeretnék megvenni, ami esetleg nem kapható pl. a Media Marktban (de ki vesz CD-n zenét 2011-ben?!), akkor esélytelen annak a hivatalos beszerzése. És nem kell messzire menni viszont, hogy találjak egy olyan oldalt, ahonnan ez pillanatok alatt letölthető. Akkor miért csodálkozik bárki is azon, hogy itthon mindenki p2p hálózatokból jut hozzá a zenékhez?

És akkor a kezdeti vargabetű után jutunk el oda, hogy itt ez a remek oldal, ami remélem, hogy megváltoztatja a dolgokat. A bandcamp megoldja a lemezértékesítést az előadók számára. Ezzel levéve a terhet az ő vállukról, s elérhető áron eljuttatva azt a rajongókhoz. A mai nap beszerzése volt a Cunninlynguists legújabb albuma 9 dollárért. Ennyiért boldogan megvettem, ráadásul jó minőségben. A bandcamp nagy értéke, hogy nem köti földrajzi helyhez, hogy ki veheti meg a zenéket, így nekünk magyaroknak is elérhető.

A regisztráció is pikk-pakk megoldható, így magyar előadóknak is kiváló lehetőség lehet albumaikat itt a nagyérdemű elé tárni, s megtenni az első lépéseket a nemzetközi hírnév felé. Nagyon remélem, hogy a jövőben is sok zenét tudok majd beszerezni a bandcamp segítségével.


Tegnap volt koncert. A kezdési időpont este 9 volt hivatalosan. Abban az időben én még vígan itthon játszogattam az estiskola footerjével és próbáltam emberi formát adni a hunbeatboxnak internet explorerben. Zsófi már kérdezgette, hogy most akkor nem mész? De. Elindultam.

Kocsiba be, mert gondoltam későn lesz vége, s hiába a kiváló 105-ös (aminek a Márvány utcai megállójába ellő az airport, durva!), éjfél után már nehézkes hazamenni. Másrészt, ha van kocsi, nem kell kabát, ruhatár, stb.

Tiszta mázli, hogy baromira ráértem, így amellett, hogy kiváló 95-ös oktánszámú benzint adtam útközben a járgánynak hogy-hogynem megkérdeztem a kutas embertől, hogy megtekintené-e az olajszintet. Megnézte, mondta, hogy porzik.
- Volna szíves feltölteni? – kérdeztem.
- Mi van benne?
- Olaj – gondoltam magamban, de mégis a következő kérdés jött ki a számon – Hogy érti?
- Milyen olaj, mert nem mindegy, hogy mit teszek bele.
- Sajnos nem tudom, a szervízben, amit olajcserekor beletöltöttek.
- Akkor csak az xy (itt egy márkanév, verziószám kombináció hangzott el, de mivel az üres flakont ott hagytam, továbbra sem tudom milyen olaj van benne) olaj jó, az keverhető mindennel.
- Ezesetben azt kérem szépen!

A kutas ember ezután lemosta a szélvédőt, majd pedig elváltunk. A kocsiban bepattintottam az iTrippet a touch aljába, kikerestem a Wopbabbalubop című slágert, feltekertem a hangerőt, s repültem a Gödörklub felé.

Megérkezve, láttam, hogy itt ugyan 10 óra van, de műsornak semmi nyoma. Unalmamban rácsatlakoztam a Gödör wifijére, s Konrád, Márk és Blumi onlinemarketing WolfGábor eszmecseréjét követtem a twitteren. Mindehez egyébként kiváló háttérzenét szolgáltatott az aktuálisan munkálkodó DJ.

Amikor már ott tartottam, hogy az iwiw-re belépjek, megmentésemre érkezett Tschöppy, akivel aztán az egyébként kedves kiszolgálóhölgyet kergettük az őrületbe, hogy nem egyszerű sört, hanem limonádét merészeltünk kérni. Ráadásul Tsch csak naranccsal, így külön megnehezítette a kisasszony dolgát. By the way, ha Gödör, akkor limonádé!

Időközben nagy tudású emberek említették, hogy a Funkdoobiest hamarosan a színpadon lesz (a hamarosan fél éjfélt jelentett), s ez meglepő módon tényleg megtörtént.

Funkdoobiest a színpadon. Első megállapítás, ezek bizony öregek. 40 felett mindegyik első ránézésre. Az indulás a sok “you say Funk, I say Doobie”, meg forítva után három számig remek volt, de utána úgy tűnt elfáradtak, s inkább egy kabaré előadássá alakult. Az együttes utolsó lemeze 2004-ben jelent meg, s a koncert elvileg az új lemez promóciós turnéja volt. A koncert alatt azonban a “check out our brand new shit coming to you in 2009…” felkiálltáson (ami egyébként elég gyakran elhangzott) nem akaródzott ténylegesen bemutatni Nekik az új dalokat. Azért fogalmaztam ilyen furán, mert a koncert azzal zárult, hogy CD-ről (!) lement egy szám az új albumról.

Összességében jó volt látni gyermekkorom egyik kedvenc együttesét színpadon, de messze volt a tegnapi koncert attól, hogy ezt nevezzem életem koncertélményének (hacsaknem a kabaré kategóriában).

what's up


2008 szeptember 27.
blog
5 hozzászólás

29 évesen még nem is írtam a blogba bejegyzést, s emiatt le kell szögeznem, hogy semmi összefüggés a két esemény között. Hasonlóan nincs sszefüggés, hogy az azóta érkezett rengeteg kommentre se reagáltam még. Elnézéseteket kérem! Rengeteg dolgon agyalok, sok mindent csinálok, s eközben legföbb célom ezek számának limitálása.

A sok projekt közül egy-kettő megtartása, s az így felszabaduló szabadidőt pedig a családomra akarom fordítani. És ekkor csurran-cseppenne bőven idő, hogy gondolataimat itt a blogon is megosszam Veletek.

Jelenleg aktív projektek:

  • estiskola – motort váltottunk, lejátszót cseréltünk, új blogok készültek bele, s szélesebb lett az oldal. Van még mit csinálni, de már most látványos változások vannak.
  • hunbeatbox – most ha kattintotok láthatjátok milyen lesz az oldal. Tschoppy fogja megváltani a magyar beatbox világot az oldalon. Holnaptól az övé az oldal teljes egészében.
  • KIE tappancs munkacsoportjának a száz éves oldala (nyári táborokat csinálunk gyerekeknek). Lesz wp, galéria pluginekkel, s az egész picit fel lesz turbózva.
  • fotolog – pixelpostot lecserélem majd valamikor wp-re. Már megvan a kezdet, de még gőzöm sincs mikor lesz kész. Mikor tudok majd rá időt fordítani.
  • ultimate.hu – a sok xy.ultimate.hu blogot be akarom tenni egy wpmu alá. Szintén majd valamikor történik.
  • kobak.org – habari frissítés, design gatyábarázása. Gőzöm sincs mikor csinálom majd meg.
  • Természetesen tanítok
  • Redszergazdálkodom pár helyen

Amiről írni szeretnék (majd):

  • Tanítás – volt mostanában egy-két elég érdekes és tanulságos esemény az iskolában.
  • itouch – programok, jailbreak, stb.
  • habari – immáron több hónap használat után
  • wpmu – mire jó, mire nem?
  • van pár megvágatlan videóm Boriról.
  • tapasztalataim egy teljesn új projektben, melyet szándékosan nem listáztam, mert volna rengeteg dolog, amit le kéne írni vele kapcsolatban, s kevés lenne a fenti hely.

Röviden, tételesen ennyi. Szerettem volna moziünnepre menni, de ez kimarad, a funkdoobiest koncertet viszont jövő héten nem hagyom ki.


Jazzkantine Guru Jazzmatazz formációjára hasonlító kiváló együttes. Nem ma kezdtek, bár első albumuk óta nem sokat hallottam róluk. Jazz + HipHop a főprofil, bár ettől a címbeli legújabb albumuk teljesen elüt. Itt “régi” rock klasszikusokat dolgoztak fel jazz változatban, ezzel teljesen egyedi, s új dalokat hoztak létre. Hallgassátok, s ha jót akartok Magatoknak, vagy nekem, akkor szerezzétek be az albumot! Nekem az első és az utolsó album megvan. A köztes CD-ket szivesen fogadom.


Kisebb szünet a 10. adás óta, de itt a 11. és elárulom, hogy már megvan az ötlet a következő két podcastra is. A mostani összeállításban női hiphop előadóktól válogattam. Tudom, hogy nem teljes a lista, Queen Latifah, Mc Lyte, meg egy csomó mindenki bekerülhetett volna még, ehelyett Bahamadia, Herbaliser feat. Bahamadia, Hurricane G zenéit fűztem egybe. Kellemes, boldog szombat délelőttöt Mindenkinek!

Akinek tetszenek ezek a zenék, annak ajánlanék pár zenét: Bahamadia , The Herbaliser albumok. Nekem a Bahamadia BB Queen hiányzik a repertoárból. :-)


mashupradioPodcast ajánló!!! DJ Muggs (SoulAssassins, Cypress Hill) rádióadást üzemeltet. A rádió neve MashUpRadio. Az adás elvileg hallgatható az éterben is valami módon, de ez annyira nem mozgat. Ami viszont annál inkább, hogy van podcast feed. Be is pakoltam már az iTunesba. Egyébként az oldal “régi” változazta is elérhető. Itt van is pár letölthető mix real audio formátumban.


hiphop odyssey

Előre szólok, hogy nem szeretem a Myspace-t. Átláthatatlannak tartom a legtöbb profiloldalt, meg egyébként is olyan jellegtelen az egész. Most azonban az Open Source Brain blog rávett, hogy körülnézzek DJ Jaguar Skills Myspace oldalán. Itt található ugyanis a mai podcastunk anyaga:

1979-2006 a hip-hop odyssey 800 tracks in a 48 minute mix

Ahogy a mű címe is mutatja, 1979 és 2006 közti összes nagy slágert egybe mixelte DJ Jaguar Skills. Olyan hírességek szólalnak meg a mixben, mint a Sugar Hill Gang, Grandmaster Flash, Afrika Bambaata, Run DMC, Kool G., Eric B. & Rakim, LL Cool J, Dougie Fresh, A Tribe callec quest, Naughty by Nature, De La Soul, Public Enemy, EPMD, Ice T, vagy Dr Dre.

Remek zenék. És hallgatva az embernek nosztalgiázni támad kedve. Arról nem is beszélve, hogy annyi idős zenék is bekerültek, mint én. :-)