2019

by

in

Azt hiszem eddigi életem legintenzívebb éve volt. És hát szép év volt. Sok esemény volt, de a legizgalmasabb Félix érkezése volt idén.

Idén “csak” 10 alkalommal repültem. Ami nem kevés, de az elmúlt évekhez képest lényeges csökkenés.

Továbbra is keresem az ideális hordozható eszközt. Egy darabig bíztam benne, hogy a Pixelbook lesz az. Ami tulajdonképpen tényleg majdnem betöltötte ezt szerepet, de egyrészt a 101 gomb és ezzel a hiányzó í betű miatt egy idő után idegesítő lett, másrészt az a pár alkalmazás, amire néhanapján szükség lett volna, még mindig nem elérhető. De ezutóbbi probléma már többnyire Linuxot telepítve rá, megoldható. Úgyhogy lehet, hogy egy EU billentyűs Pixelbook lesz a megoldás. Mindenesetre most tettem egy próbát az iPad Pro, iPadOS megoldással, de sajnos az még nem az, amire nekem szükségem volna.

És akkor nézzük hónapról hónapra mi történt 2019-ben.

Január

Ekkor semmi érdemleges nem történt. A február cserébe kárpótolt. Elég eseménydúsra sikerült.

Február

Az év legnagyobb eseménye Félix érkezése a családba. Intenzív volt. Mindenféle értelemben.

Két kórházzal indultunk. Uzsoki, majd Bókay Félix születése után. És még kettőt ráhúztam, amire matematikailag kicsi volt az esély.

Misi törte kulcscsontját, így egy osztrák kórház után még a Heim Pálba történő látogatás is belefért a februári szezonba.

Március

Kórházmentes hónap volt. 🙂

Kertészkedéssel, nyugalomban telt.

Április

Vietnám.

Május

Semmi különös. 🙂

Június

WRO Daniéknak.

Svédország családlátogatás után kalandos hazaérkezés.

Július

Windsurfözni kezdtek a gyerekek. Nagyon élvezték. Mármint a nagyok. Félix még nem.

Augusztus

Eleje még a nyárról szólt, végével viszont már megkezdődtek a tanárképzések. A lenti képen Tiszatenyőn tartott tanárképzés közben egyik este kigurultam a Holt Tisza partjára.

Szeptember

Misi iskolát kezd. Tanárképzések, egyetem indul, HiperSuli felpörög, FGC finishben.

Október

FGC Dubai. Idén a 45. helyen sikerült zárni. Ami az első év első helyéhez képest nem annyira fényes, de azért így sem utolsó! 🙂

És a már “hagyományos” selfie Dean Kamennel.

November

WRO Nemzetközi Döntő Győrben. Drón verseny, Microbot verseny, RTL felvétel, amik hirtelen eszembe jutnak. 🙂

December

NLC cikk. De ami még ennél is fontosabb, hogy volt hó! 🙂

Nameg elbúcsúztattuk az androidportált.

És egyszercsak vége lett az évnek.

Azt mondják párosan szép az élet. Most újra párosan vagyunk. Az élet pedig szép. És izgalmas. És eseménydús. Hajrá 2020!