365 – nekem nem megy

by

in

Többek sikerrel produkálnak napi rendszerességgel (pl. the sartorialist, daily dose of imagery), vagy hirtelen felindulásból egy éven át (pl. juice, rivera) érdekes és szép képeket. Sajnos ez nekem nem megy. Amikor Nexus One kezembe került, gondoltam belevágok egy ilyen sorozatba.

A telefon mindig nálam, s a képeket tolom is fel kapásból a posterous blogba a telefonról. Egyszerű, gyors, s az utcán sétálva mindig akad valami izgalmas, amit meg lehet örökíteni. Így gondoltam, hogy egy mobilfotós 365 projekt alakul a dologból csendben. Persze mielőtt elindult volna, már meg is állt a dolog. 🙂

Ahhoz nem kevés időre és elszántságra van szükség, hogy ez napi szinten érdekes is maradjon. Naponta agyalni, kutatni, témát keresni nem kis feladat. Minden tiszteletem azoké, akik ezt keresztülvitték.

A fenti interjú szépen mutatja, hogy Scott Schuman blogján naponta megjelenő káprázatos képei mögött mennyi munka áll.

Amíg tartott a lelkesedés, s rohangászós napjaim voltak, akadt mindig lencsevégre valami érdekes. Aztán kezdett elmúlni ez a lelkesedés, főleg, amikor otthon töltöttem a napot, vagy épp félévi értekezletet tartottunk estig a suliban, esetleg egy kedélyes szülői értekezlet zárta a hétfő estét. A hétköznapi körülmények között nem sikerült olyan kreatívan szemlélni a világot, ahogyan azt szerettem volna. Unalmasnak találtam a készült képeket, aztán már nem is próbálkoztam, s legyintettem. Nekem ez nem megy. Másik probléma, hogy néha két órán belül találtam 5-6 érdekes témát, viszont tartani szerettem volna magamat a napi egy képhez.

És beláttam, hogy ez nekem nem megy. A blog szórakozás legyen, ne korlát, vagy kötelesség. Ha látok érdekeset, azt majd felteszem a posterousra, de a napi frissítés kimarad. Azért jegyezzük meg, egy hétig bírtam a napi rendszeres kép feltöltést. 😀

Ezt a bejegyzést elkezdtem írni pár napja, de ma útközben megálltam, s újra kattintottam a telefonommal. Pár hete telepítve ott figyel a telefonon a picplz alkalmazás, s újra lelkes mobilkattogtatót csinált belőlem. Mai képem pedig meglepve tapasztaltam, hogy picplz interesting oldalán tündököl a címlapon. Ez még nem flickr explore, de azért nagyon örültem neki. A végére pedig itt a kép.

Deák Tér | picplz.com/user/kobak


Comments

3 responses to “365 – nekem nem megy”

  1. DuDe Avatar
    DuDe

    Egyetértek abban, hogy elsőre könnyebnek tűnik egy ilyen projekt, mint a végigcsinálni, de vannak alternatívák, mint a hetenkénti fotózás. A másik kérdés, hogy mennyire veszed szó szerint a napi képet, hiszen van, aki úgy értelmezi, hogy napi egy kép _publikálása_ a cél, tehát ha több jó képed van, akkor tulajdonképpen előre dolgoztál 🙂

    Ettől függetlenül tényleg minden tiszteletem azoké, akik egy-egy ilyen 365 projektet végigvisznek. Én anno rajzolással próbáltam ugyanezt, de ott talán még nehezebb folyamatosan újat alkotni – nekem sem tartott sokáig :\

    A Deák teres kép “helyezéséhez” meg itt is grat! 🙂

    1. Az “előredolgozást” azért nem szeretem, mert néha a kép akkor érdekes, amikor készül, mert aktualitása van. Meg úgy érzem fairnek a dolgot, hogy nem pár nappal (héttel) később publikálom a képet, aminek az exif adatai között ott szerepel mikor történt.

      Köszönöm.

  2. Balázs, erre van ötletem, de majd szóban mondom el, érthető okokból. 😉