szervíz tapasztalatok

Ma elmentem az Iskola utcába, s leadtam a gépet. Az embert, aki átvette kérdeztem, hogy mikorra várható, hogy elkészül a gép. Erre közölte, hogy jövő hét elején tudják majd bevizsgálni, s akkor tudják megmondani, mikorra készül el.

Azaz magyarul legalább 2 munkanap, mire bevizsgálják. Kérdezem én, hogy miért?! Namindegy, ezen már túl is tettem volna magamat, de kicsúszott a számon a kérdés, hogy mégis kb mire számíthatok. Erre emberünk biztatásként három hetet mondott. Nem lettem boldogabb.

Az az igazság, hogy akár fizetnék is pár ezer forinot extra (mert ugyebár garanciális ingyen javítás ez, azaz ingyenes), ha legalább a bevizsgálás meglenne holnapra, s megmondanák, mi a baja. Arról, hogy a szerelés is meggyorsulna már beszélni se merek.

Már indultam volna, mirkor feltette a kérdést emberünk, hogy jelszóval van-e védve a gép. Mondtam, hogy nem. (mert tényleg nincsen, két napja telepítettem újra a rendszert)

Azért ezen mégiscsak elgondolkoztam.

  1. Nincs jelszó – szabadon garázdálkodhat a személyes dolgaim között
  2. Van jelszó – elkéri, mert kell neki, ugyanaz a helyzet, csak még a jelszavam is tudja

Magyarán még jobban is jártam, hogy még nem tettem jelszót a gépre. Így legalább nem kellett kiadnom (írásban) a jelszavamat.

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.