Nem szokásom a címbeli szavak használata, a leírása pedig még kevésbé. Sajnos a mai osztályfőnöki órám után azonban ki kell írnom magamból az “élményeket”. Ma délután tekintettük meg a Rightous Kill című filmet Zsuzsival, ahol Al Pacino is ezt mondta: jót tesz az embernek, ha kiírja magából a dolgokat. Ő 14 embert ölt meg a filmben. Én nem tervezek egyet sem. 🙂
Sajnos azt kellett megállapítanom, hogy a mai 15-16 éves korosztály abszolút nem motivált abban, hogy tanuljon. Konkrétan leszarják a tanulást. Sajnos nem tudok finomabban fogalmazni. Az iskola melegedni jó, eltöltik az időt, a tanár bohózkodik, de eszük ágában sincs a szükségesnél többet kihozni magukból. Néha még annyit se.
A baj nem csak ez. Nem kell szeretni tanulni, nem kell, hogy mindenkit minden érdekeljen. Engem se motivált az iskolábajárás. Örültem a szünetnek, s utáltam korán kelni. De voltak dolgok, amik érdekeltek. És azokkal foglalkoztam. Nem izgatott az irodalom, nyelvtan, sem pedig a történelem óra, amit az osztályfőnököm kiválóan látott is, azonban ez abban nyilvánult meg, hogy általában 4-est kaptam ezekből. Magyarul minimálisat hoztam az adott tárgyakból. A minimális pedig nem az épp nem bukom meg, hanem azt jelenti, hogy nem a maximumra törekedtem.
Ami leginkább elkeserít sok diáknál, hogy nincs, ami érdekelje, ami motiválja. És ez borzalmas. Sikk hülyének lenni, s sokan büszkék arra, hogyha nem tudnak valamit. Ez normális?!
Elkeserítő, hogy sokaknak nincsenek céljaik, legfeljebb az, hogy “gazdag legyek”. A hogyanról még ők se nagyon gondolkoztak. Továbbmegyek. Nem tudnak csapatban játszani. Sajnos a 15-16 éves diákok valahogy úgy lettek szocializálva, hogy mindenki magányos harcos. Csak a saját pecsenyéjét sütögeti. Ez pedig tovább ront a helyzeten.
Tanulság, hogy valami hiba van a mai magyar oktatásban, amit sürgősen orvosolni kellene, mert nagy bajok lesznek. A gyerekeket pedig olyan fiatalon, amikor csak lehet, el kell vinni, be kell iratni valamilyen csapatsportra (menjetek frizbizni!), hogy megtanuljon csapatban játszani. Jó reggelt!
Mondjatok okosat, hogyan lehetne motiválni a diákjaimat? Nekem van ma rossz napom, vagy tényleg ilyen rossz a helyzet? Csak nálunk van jelen ez a probléma, vagy ez valami országos, esetleg globális baj?
A szerző ma igencsak szomorúan látja a jövőt, de hamarosan alszik rá egyet, s holnapra minden jó lesz
(előtte azonban még meg akarta osztani aggályait a Kedves Olvasókkal). 🙂
Comments
21 responses to “leszarom”
Nehéz kérdés, és évek óta tartó folyamat ez. Az a baj, hogy tényleg semmi nem érdekli a legtöbbjüket, még egy tévésorozat vagy zenekar sem. Talán ha pénzt kapna azért, hogy tanuljon. Vagy ingyen sms-t… Nem tudom.
New Yorkban azzal tudtak kis eredményt elérni, hogy fizettek minden egyes elolvasott könyv után.
Másrészt ezzel az a baj, hogy tovább növeli az anyagi központúságot, vagyis ilyen értelemben nem nevel.
Én nem teljesen értek egyet azzal, h csapatsportokat kéne játszanunk feltétlen. Nem vagyok nagy sportember, de megfordultam már több edzésen, és van amit nagyon szívesen űzök. Tapasztalatom szerint azok, akik jól sportolnak, azok legtöbbször nagyon nagy arcúak, és nem tudnak csapatban játszani, se a pályán, se azon kívül. De legjobb esetben is csak a pályán, a csapaton belül működik, aki “kívülálló”, az örüljön h él. Tudom nem szabad általánosítani, nekem mégis ez a benyomásom.
Egyébként nekem 5.0 a félévi értesítőm átlaga, ebben szerintem smilyen motiválás nem játszik szerepet, egyszerűen csak a személyiségem, ám ez sokszor probléma is.
azt hiszem rám pontosan igaz amit mondtál 🙂 erre nem vagyok büszke, de nem is tartom feltétlen rossznak.
egész egyszerűen, ahogy írtad is, teljesen motiválatlanok vagyunk azokból a tantárgyakból, amik nem kellenek a továbbtanuláshoz. egész egyszerűen nem éri meg a beleölt erőfeszítést. az érettségi tantárgyak viszont számítanak természetesen.
viszont nem vagyok magányos harcos, hehe, pedig fúú, legalább öt éve nem sportolok semmilyen csapatsportot. azonban valóban, a csapatsportok inkább klikkesedést, mint bármi mást okoznak. kell, mert komolyabb kötelék, de tanulás szinten nem okoz semmi ilyesmit…
@thingol Motiválatlannak nem neveznélek, amikor elviszed egyedül a hátadon az itouch.hu -t. :-). Legalább van ami érdekel, s azzal foglalkozol.
Csapatsport. OK, nem feltétlen ez a legjobb módja a csapatszellem kialakításának, elfogadom. Azonban valami kell, hogy megtanuljon mindenki a másikkal együttműködni. Javasoljatok valami mást! 🙂
Elkorcsosodtak az értékek.
Mit jelent az ha valaki egyetemi tanár? Vagy író, történész, sikeres sportoló, tanár, edző, de sorolhatnám a hasonló foglalkozásokat! Sajnos az USA-t kell példának említenem, de ott ezek az emberek értékesek. Itthon sajnos nem. Se nem értékesek, se nem példaképek a fiatalok szemében.
Ki itthon a példakép? Akinek menő autója van, sok pénze, csöcsös csaja, drága mobilja. Ez katasztrófa!
Amikor általános iskolás voltam és valaki megnyerte a szavaló versenyt, arról beszéltünk ,és hűha, ő tudott valamit! Ma kinevetik azt akinek ilyen érdeme van és ciki… helyette a zsíros hajú füvezős gyerek osztja az észt akinek a kezéhez hozzánőtt a deszkája, az órák felére jár be, láncdohányos, és a segge kint van az egyetlen farmeréből. A nyakkendő szó kimondásába úgy sül bele, mint volt vezérünk az útelágazásba.
Hányingerem lett…
Én csak annyit mondok, hogy kakaó 😉 (részemről nyár utolsó heteiben 🙂 )
Kobak: Bizony nem csak neked vannak ilyes fajta gondjaid. Az én sulimban (gimnázium, Bp) az én Ofő-m, pont ugyan így (hanem jobban) ki van akadva, kb ugyan ezen okok miatt. Az hagyján hogy kortársaimnak jövőképe sincs, és még a motiváltság is csak hab a tortán. Az igazi baj az (cáfolj meg) hogy úgy érzik magukat mint a felnőttek. Apu+Anyu/zsebpénz=fizetés. Ha meg már ez van (jó nem mindenkinél) de elindul a cigizés, sörözés (kisebb baj) de még a vélt, vagy valós STRESSZ miatt meg irány az első díler… Innen meg már adódik a többi. Iskolában pont nem arra koncentrál a tanuló, jobb esetben alszik, cifrább esetbe azt meséli, előző este hogy tépte túl magát. Én sem vagyok egy aranyember, de szerintem van közép út.
kobak: miért nem jegyzi meg a nevemet, címemet, weboldalamat a kommentbox? 🙁
amúgy kicsit sötéten látjátok a jelent, bár tény, én viszonylag jó iskolába járok (egyik, ha nem a legjobb Pécsett). A gyengébb iskolák esetében azért ne felejtsétek el, hogy régen, a “ti időtökben” sem volt minden iskola jó, valahova kell mennie a… kevésbé okosnak és motiváltnak 🙂
a sörözés meg teljesen nonszensz, szerintem az egyik legjobb közösségépítő dolog a sörözés. Nem leszel tőle kottarészeg, mellette beszélgetni lehet, nem is túl drága… cigizés egyéni dolog, én a felnőtteket sem hagynám. Amíg van olyan felnőtt, aki cigizik, addig fura dolog egy diáknak megtiltani… én nem dohányzom, nem is tervezem, hogy fogok, de nem hinném, hogy valaki attól, mert csinálja, kevesebb lenne, mint én (ráadásul újabb közösségépítő elem: bujkálni a tanárok elől, ráadásul cigizés mellett megint csak beszélgetsz). De nem, nem jó dolog.
Dealer, drog. Nekem, bevallom személy szerint nincsen semmi gondom azokkal, akik hétvégén összeülnek és tépnek. Hétköznap, iskolában (utóbbira egyre több példát látok) már más tészta. Évente egyszer részegen bemenni a suliba még – talán – valahol belefér (én is tervezem a 18. születésnapomon. ettől most rossz ember vagyok?), de nagyszünetben tekerni és szívni egészen más tészta… ez, és a drog többi fajtája az, amit teljesen elítélek.
Az, hogy a mai fiataloknak a menő kocsi, nagymellű lány, drága mobil a példakép meg teljesen bullshit. Aki ezt így gondolja, az nem beszélgetett egyel sem komolyabban az utóbbi időben… én ismerek pár elég… érdekes egyéniséget, de amikor volt alkalmam őszintén beszélni velük, mindről kiderült, hogy ők is boldogok szeretnének lenni, és a legtöbben ezt normális dolgokkal (átlagos meló, feleség, gyerek) képzeli el…
kobak: tipp: mond meg nekik, hogy ha az osztályátlaguk megüt egy kellő szinten (ezt te tudod csak), akkor elviszed őket még egy osztálykirándulásra (az alap oszt kirnek ne szabj feltételt. a mi tanárunk megtette. azóta utálom… – nem ez a célod).
Negyedik éve koptatom a padot a középiskolában, tehát jól tudom, hogy mi az, ami így elkeserített. Külső szemmel nézve, én is így tekintenék a dolgokra, de mivel én külső szemmel nézve szintén azon fiatalok közé tartozom, akik – ahogy te mondtad – leszarják az iskolát, ismerem a másik oldal nézőpontját is.
Vegyünk engem példának. A jövőmet tekintve két dolognak fogom hasznát venni, ami a nyelv és a nyelv. =) Angolból és németből ötös vagyok, nemsokára meglesz az emelt szintű nyelvvizsgám és érettségim németből és az előrehozott osztályozó viszgát is le fogom tenni. (nulladikos voltam, így még jövőre is suliba kell járnom) Minden másból azonban kettes, hármas és négyes vagyok.
A fiatalság egy része céltudatosan éli az életét és ahelyett, hogy olyasmire fordítana időt délutánonként, amiből semmi haszna nem lesz az életben.. pl; fizika, kémia (=D) inkább valami mással tölti el az időt. (én mondjuk még órákon is sokszor könyvet olvasok ahelyett, hogy jegyzetelnék).
Három típusa van ebből a szemszögből a diákoknak.
Az első, aki mindenből készül és a maximumot próbálja kihozni magából, a második, aki csak abból, ami érdekli/szüksége van rá, a harmadik pedig aki abszolút szarik mindenre. Na az utóbbi típust én se nagyon értem, de sok ilyet ismerek. =)
@Whale: Ahogy írod a három típus közül szerintem se normális egyik szélsőség sem. A bejegyzés sajnos az utóbbi a mindent leszarok típus elterjedésének meggátolásáról szól. Engem a matek érdekelt, a német, meg az angol. A többiből hál’Istennek ragadt rám annyi, hogy 4-5-t hoztam szinte nulla készüléssel. A lényeg, hogy volt, ami érdekelt. Téged is van ami érdekel, s ez a fontos.
@Thingol: Valóban közösség építő tud lenni a közös buli, sőt a sörözés is. De nem feltétlen jó irányba. A wc-ben cigizés esetén a közösséget a közös ellenség építi. Ha nincs már közös ellenség, nincs már közösség, tehát nem segít semmit.A csapatsportot azért hoztam fel, mert olyankor a közözsség, az együtt dolgozás közös cél elérése érdekében, s nem egy közös ellenség ellen alakul ki.
Az olsztálykirándulás dolog nem rossz gondolat. Sajnos sokszor, ha felvetek közös filmnézést, mozi, korcsolya, múzeum, egyéb dolgokat, nulla érdeklődés van rá. Persze megértem, hogy az ofővel elmenni ilyen helyekre gáz, de akkor is zavaró, hogy sokszor semmi indíttatás nincs arra, hogy menjünk, csináljuk, stb.
ó, nyugi, azokra én sem járok el soha… illetve nem nagyon szervezi már őket senki, mert senki sem megy el rájuk. Sajnos igen, a tanár jelenléte eléggé degradáló tényező, én például nem tudom elképzelni, hogy úgy nézzek akármilyen filmet, hogy nem bontunk ki 1-2 üveg sört, nem röhögjük, dumáljuk végig a filmet – ezt a tanár nem tolerálja. Ez van : ) sajnos ha osztályszinten szervez akárm akárkit, a tanár korlátozást jelent. nem gyere be dolog…
arról nem is beszélve, hogy az osztályból jobb esetben, ha van 6-7 ember, akivel elmennék akárhova, a többiek nem érdekelnek. ez garantáltan így van nálatok is. velük viszont amúgy is találkozok, akkor meg minek szívjak a többiekkel, ÉS a korlátok is megvannak…
osztálykirándulás motivál, ha “jófej” tanár vagy, akkor oda akar majd mindenki menni – elvileg
@kobak: Szerintem már általános iskolában meg lehetne találni, hogy melyik gyereket mi érdekli. Ez nagyon hiányzik a magyar oktatásból. Nem keressük a tehetségeket! Ha a szülő nem kísérletezik a gyerekével, hogy miben lehet kiemelkedő a hétköznapiból, akkor max a szerencse vagy a gyerek saját maga jön rá. Könnyebb lenne, ha a “szakértő” tanársereg odafigyelne erre. Tudom, nincsenek megfizetve még azért sem, hogy tanítsanak, de nem is erre akartam kilyukadni. Hanem arra, hogy elég híg a tanár szakma is!
Engem egy tényleg jó pedagógus testnevelőtanár elküldött egy atlétika edzőhöz, amikor már harmadik alkalommal vertem 10 métert az osztálytársaimra. Így lettem 6-7 évre atléta, és 400 méteren megyei champion:) Más kérdés, hogy kevés voltam az olimpiához, de sok mindenre megtanított az atlétika.
@JagelloZ jól látod, hogy fontos probléma a tanárképzés, a tanárhelyzet Magyarországon. Míg sok tőlünk nyugatabbra fekvő országban tanár a legjobb 5% lehet, addig nálunk sajnos sokszor a leggyengébb 5%, akiből tanár lesz. Külföldön azt mondják, hogy csak a legjobbak alkalmasak az oktatásra, nálunk talán nem véletlen, hogy létezik a mondás: “Aki tudja csinálja, aki nem, az tanítja”. Amíg ez nem változik, addig hiába pattogunk sajnos…
Az egész oktatási rendszerünk összeomlik szép lassan, köszönhetően liberális vezetés ámokfutásának. Édesanyám igazgató egy iskolában, néha mesél történeteket a mindennapokból.
Az biztos, hogy ha gyermekem lesz, állami iskolának a közelébe nem engedem. Szép lassan az lesz itt is, mint nyugaton, aki ad a gyermeke jövőjére az vagy egyházi, vagy magániskolába járatja gyermekét. Részemről teszek az integrációra és más hangzatos érvekre.
@_alesi_: Érdekes módon én pont egy nyugati országban járok állami iskolába és valahogy jobban megvagyok vele elégedve, mint a régi magyar sulimmal (ami mellesleg egyházi volt…) és ami a legjobb az egészben, hogy a végzős diákok itt többre is viszik, mint Magyarországon. Amúgy meg azt hiszem sokan nincsenek Magyarországon tisztában azzal, hogy mit is jelent a liberális oktatás és, hogy mindezt hogyan kell kezeli, mind a diák, mind tanár részéről.
1.) Édesanyám óvónő, meséli sokszor, a kisgyerekek ma már többek, mint idegbetegek. A meséket nehezen élik meg, mindegyikben keresik az erőszakot, ami már egymás közötti szociális viselkedésükön is erősen meglátszik.
2.) Húgom, mikor tanárnőként terhes volt, halál nyugodtan magyarázott egy gyereknek, aki bekattant, fölállt, és hasba rúgta. Az igazgató – még a tantestülettel szemben is – a gyerek pártját fogta a későbbi tanulmányi lehetőségeit figyelembe véve.
3.) Az egyetemen tartott óráim bizony nem egyszer teltek el úgy, hogy bedrogozott és részeg hallgatókat vágtam ki. És hiába tanulnak olyat, amit választottak, alig érdekli őket, még akkor sem, ha ösztöndíjat kapnak.
Az alapprobléma a felnövekvő generáció családi hátterének rendezetlensége. Akik ma az oviba, iskolába, egyetemre járnak, annak a generációnak a szülöttei, amely a rendszerváltáskor volt fiatal. Függetlenül attól, mit hozott számukra a 90′-es évek, beleléptek a lecsóba, hirtelen nem lehetett tudni, mihez is lehet igazodni, melyek a fő értékek, stb., stb. A műveltségnek, a tudásnak elpárolgott a megbecsülése, hiszen akkor – és ma is azért – sokszor érthetetlen módon, gyorsan és tartósan gazdagodtak meg hihetetlen arcok. Minek hát tanulni, ha erőfeszítés nélkül lehet jutni előbbre, és minek tiszteljem/fogadjam el azt a valakit, aki ehhez az erőlködéshez “segít”?
Az oktatáspolitka nem tud alkalmazkodni az új társadalmi körülményekhez, az oktatáspolitikusok egyáltalán, az oktatási szakemberek nagyon nehezen értik meg a jelenségeket. Radikális változtatás lenne szükség, olyan rendszerre, amely alapszinten feltárja az általános műveltséghez szükséges hálózatos tudást, majd mindenki rengeteg gyakorlati kapcsolódási ponttal azt a tág elméleti rész tanulná, amelyben később az egyetemen specializálódhat.
@Lujoba: De a meddő oktatáspolitikusok erre képtelenek…
@JagelloZ: És nem csak az oktatáspolitikusok. Hogyan kezdesz bele egy széles tömegeket érintő szemléletváltáshoz, amely szinte azonnal, 3-4 éven belül érezteti a hatását? Ehhez eredmények kellenek: a tanulás=jól fizető munka. Sajnos ez nem kizárólag oktatáspolitikai kérdés. Bár az lenne.
@kobak: A motivációval kapcsolatban eszembe jutott vmi. Húgomnak mondtam, hiába jó pedagógus, hagyja a fenébe a történelmet, és az énektanításra feküdjön rá. Maga is furcsán nézett rám. Egyszerű oka van: az órákon olyan módszerrel tanít, amely kivétel nélkül MINDEGYIK gyerekre feladatot ró, és az egész csak akkor teljesül, ha mindenki fegyelmezetten, a másikra figyelve dolgozik. Pl. hogyan? Egy dal egy-egy hangja egy-egy diáknál van egy spéci PVC rúd formájában. A rudat a megfelelő sorrendben és ritmusban kell a padhoz verni, persze ésszel, így “lejátszva” az óhajtott dallamot. Személyesen láttam hatást, a zsibongó osztályból hirtelen fegyelmezett, egymásra figyelő, és jól teljesítő csapat lett.
A titok az órai projektmunka. Ha van is elméleti rész, ezt követően az osztállyal közösen kell egy nagyobb feladatot részprojektekre bontani, azt csapatokra osztani. A külön műveletek csak egyben muzsikálnak, és pl. erre a közös munkára kap mindenki egy jegyet. Vagy ha nem jegyet, verseny keretében a többi osztály előtt végezhetnek, netalán évfolyamok közti versenyen iskolaelsők lehetnek. Az értékelésben fontos, hogy lehetőleg mindenki értékelje a másik munkáját, és ha nem muszáj, maradjon ki ebből az oktató, csak moderáljon. Természetesen adjunk lehetőséget a hangadóknak, de legyünk kíváncsiak a leghallgatabb diákra is, még ha meg sem mukkan. Persze ez nem kis energiát követel, de hosszú távon bejön.
@lujoba: jó gondolat, de sajnos matek órán nem lehet mindig projekteken dolgozni. Egyébként nem véletlen vagyok benne a LEMA projektben ( http://lema-project.hu ), ami pont a projekt feladatok matematika órára való bevitelén dolgozik.
@Lujoba: ezt a kompetenciafejlesztő tanulást (a tanár nem tanít, hanem gyakorlatilag csak moderálja az órát) próbálják nálunk is bevezetni magyaron – de – sajnos – mi ennek későn álltunk már neki (harmadikban). Sajnos nálunk nem igazán működik a módszer, pedig a tanárunk kiváló tanár, elismert (többek közt ő írta a tankönyvünket is – PNCS), tehát itt a befogadó oldalon van a gond (bár még van másfél évünk, hogy beérjen a módszer): ezzel csak azt akarom mondani, hogy nincs olyan módszer, amely mindenhol, garantáltan zsibongó osztályból hirtelen fegyelmezett, egymásra figyelő, és jól teljesítő csapatot csinál.
Más tészta az, hogy bár maga a csoportmunka, a diákok általi előadás remek ötlet, de van hátulütője is: míg a saját részemet nagyon tudni fogom, addig – ezt sajnos tapasztalatból tudom – a többiekre hiába figyelek, sosem fogják tudni olyan érthetően elmondani, mint egy normális tanár. Persze, ha négy-öt fős csoportokba vagyunk osztva, akkor azért egy ember ált. akad, aki normális előadó, de nem mehet csak az az egy ki, meg, persze a többinek is fejlődnie kell, de egész egyszerűen van, aki nem előadásra termett. de igen, sokkal inkább a gondolkodást, a képességeket kéne fejleszteni, mint, hogy csak és csak a lexikális tudást növelni és növelni…
Nem, sajnos úgy tűnik, igazad van…. Én is hasonlóképpen látom. Sőt, mág sötétebben… 🙁