következő két hét

Lassan vége a Húsvétnak, szünetnek és a következő két hét nem tűnik unalmasnak. Amiről már most tudok:

telefonokat az órán is!

Ez a hír a hvg-n akkora hatással volt rám, hogy nem csak egy Twitter bejegyzésben, vagy Facebook posztban, hanem itt a blogon is meg kell, hogy emlékezzek róla.

mobiltarto

A fenti képen egy mobiltartó látható. A hvg hírében az olvasható, hogy ez mennyire jó ötlet. Lehet az. De ez attól függ, hogy mire használjuk. Ha az a cél, hogy mindenki telefon nélkül vegyen részt az oktatásban, akkor nem tartom jó iránynak. Sőt, egyenesen nagyon rossz kezdeményezésnek gondolom.

A telefonok ott vannak minden diáknál lassan (ha nem így lenne, nem lenne szükség erre a mobiltartóra), így nem ellenségnek kellene kikiáltani azt, hanem az oktatás részévé tenni, integrálni kell azokat. Évek óta beszélek, írok, előadok arról, hogy az okostelefonok, tabletek kiválóan alkalmazhatók oktatási célra.

Kizárni nem lehet. A telefonok elvétele – mert játszanak vele az órán – nagyjából olyan, mintha a tollat, ceruzát vettük volna ki a diákok kezéből, mert azzal amőbázhatnak, vagy levelezni tudnak egymással. Ahelyett, hogy a telefonokat elpakolnánk, inkább a tanárokat kellene felkészíteni arra, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket. Milyen alkalmazások állnak rendelkezésre, ha be szeretnék vonni az oktatásba az eszközöket. Hogyan lehet kezelni a diákokat, akik esetleg mégis elkalandoznak az órán.

Egészen új kihívásokkal találkoznak a mai tanárok, mint 5-10 évvel ezelőtt. Az okoseszközök elterjedése, az Internet jelenléte mindenütt az életünkben teljesen megváltoztatta a szórakozást, tartalom fogyasztást, de a tanulást is! A diákok is érzik, látják, hogy az információ karnyújtásnyira van tőlük. És nem tehet úgy az oktatás, mintha ez nem így lenne.

Ha a mobiltartó azt a célt szolgálja, hogy a tanár óra elején megnézze, hogy mindenki elhozta-e a telefonját, akkor támogatom. Gyorsan ki lehet osztani azokat, amikor az órán szükség van rá, s használni szeretnék. Dolgozatnál könnyen távoltartható a kisértés. ;)

Ha nem ez, akkor felejtsük el! Mert a diákok egy lépéssel a mobiltartó előtt fognak járni. Lesz egy telefon, amit kitesznek majd, s a másikat használják a pad alatt. Megoldás? Nem.

Mobiltartót otthonra! Ezt már sokkalinkább. Az I am number four című film (felejthető egyébként) egy jelenete ragadt meg bennem. A főhös a barátnőjéhez átmegy ebédelni. Ott ebéd előtt egy kosárba begyűjtik a telefonokat, s kiteszik a szomszéd szobába. Igen. A telefonnak nincs helye pl. az ebédlőasztalnál (igen, én is szoktam, de cél, hogy az ebédlőasztal a beszélgetések és az evés helye legyen).

gimnáziumi felvételi

Úgy tűnik újra és újra előkerül a középiskolai felvételi téma. Most az index hangos tőle. A feladatsor maga nem volt sokkal nehezebb, mint a tavalyi. A probléma a 45 perc. És a 45 perc többszörösen is probléma a feladatsor kapcsán.

Az Origó kérésére múlt héten elmondtam a véleményem. Fontos megjegyezni, hogy itt nem a pár kiváló képességű diákokról, hanem az átlagról beszélek.

A feladatok mennyisége 45 percre nagyon sok. Az ökölszabály, hogy úgy állítja össze a tanár a dolgozatot, hogy ha ő meg tudja írni azt x idő alatt, akkor a leggyengébb diák 3x idő alatt teljesíteni kell, hogy tudja ugyanazt. Ezt a feladatsort viszont én is 40 perc környékén tudtam kényelmesen megoldani. Kényelmesen alatt azt értem, hogy nyugodtan hátradőltem, végigolvastam a feladatot, s úgy oldottam meg. Nem kapkodtam, nem néztem időt.

feladatsor

Egy 14 éves gyerek számára azonban ebből adódóan nagyon kevés a 45 perc. Tehát nem a feladatsorral van alapvetően baj, hanem a ráfordítható idővel. Erre a feladatsorra nyugodtan lehetett volna 60 percet adni a diákoknak.

A másik probléma a 45 perccel, a stressz. Egy 14 éves gyerek nincs semmilyen módon felkészítve arra, hogy egyszer 45 percben adjon számot 8 év tanulmányairól. Erre tesz rá még egy lapáttal a szülő. Aki puszta jó szándékból, s saját tapasztalataiból adódóan elmondja, hogy mennyi múlik ezen a felvételin, s akarata ellenére a gyermek stressz szintjét még jobban megnöveli.

Fel kell készíteni a szülőt is, s a gyereket is erre a vizsgára. Az oktatás eddig érettségi súlyponttal működött. Nem feltétlen probléma, ha ebbe a rendszerbe bekerül egy újabb vizsga, de míg a középiskola az érettségire felkészítés jegyében zajlik, addig az általános iskola nem a középiskolai felvételiről szólt mostanáig.

Vagyis egy olyan vizsgának tesszük ki a gyerekeket 14 évesen, amire senki nincs igazán pszichésen felkészítve. A tárgyi tudás sokkal könnyebben megszerezhető. Ezen terhen lehetne esetleg azzal enyhíteni, ha nem csak egy alkalommal írhatná meg a felvételit a diák. Több sport versenyben alkalmazzák ezt a módszert, hogy kétszer próbálkozik a sportoló, s a jobbik eredménye számít. Ugyanezt lehetne megcsinálni a középiskolai felvételiknél is. Hatalmas könnyebbség lenne, mind a diák, mind a szülő számára.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez a többszöri megírási lehetőség többlet terhet ró a rendszer minden résztvevőjére. Több feladatsort kell összeállítani, több alkalommal kell felügyeletet biztosítani, s a javítási teher is megnő a tanárokon. A rendszernek viszont ezeket a többletfeladatokat tudnia kell megfelelően kompenzálni.

szorzótábla másképp

A lenti videót ajánlom mindenki figyelmébe. Értelemszerűen nem mindenható szorzási módszert látunk (ha az írásbeli szorzást szeretnénk egyszerűbbé tenni, akkor a Napier vagy grid módszert ajánlom). Nem újabb gumicsontot szeretnék dobni a “mennyire rossz a magyar oktatás, s bezzeg máshol” beszélgetésekhez. Csak meg szeretném mutatni, hogy vannak remek módszerek, amiket nem biztos, hogy eddig ismertünk. És ezek a módszerek könnyebbé tehetik a diákok életét, segíthetik a tanárt és ez jó.

Ezt a módszert, amit a lenti videóban látunk, eddig nem ismertem.

 

A nyelv nem biztos, hogy mindenkinek elsőre érthető. Nekem nem volt anyira. :) Igazából nem is tudom pontosan melyik nyelven beszél a tanár. Viszont a számok mindenkinek érthetőek, amik a táblára íródnak. Az se zavarjon össze senkit, hogy jobbról balra írnak.

Mi történik? A számok fölé írjuk a 10 és a szám különbségét. Majd a szorzat egyes helyiértéke a két felső szám szorzata, a tizes helyiérték pedig az egyik szám és a másik fölé írt szám különbsége lesz.

Pl. 8×7 esetén a két “felső szám” a 2 és a 3. Vagyis 8×7 szorzás eredményének egyes helyiértéke 2×3, vagyis 6. A tizes helyiérték pedig 8-3 vagy 7-2, azaz 5. Így megkapjuk, hogy 8×7=56.

Miért működik ez a módszer?

Természetesen nem a véletlenek kedvező együttállásáról van szó.

Formálisan erről van szó:

ab=10(a-(10-b))+(10-a)(10-b)=10a-100+10b+100-10a-10b+ab=ab

Vagyis a módszer mindig működik. Viszont nincs mindig valós haszna. 1×1 esetén értelmetlen lenne. Ekkor a 9×9=81 szorzást kell elvégezni, majd pedig az 1-9, vagyis -8 számot kell tízzel megszorozva hozzáadni. Ami 81-80, valóban 1. De mint látjuk nem épp a legcélszerűbb ennek a szorzásnak az elvégzésére ezt a módszert alkalmazni. ;)

4-nél nagyobb számok esetén viszont már jól jöhet a fenti módszer. Persze az is könnyebbség, ha a szorzótáblát csak 4-ig kell nagyon tudni. :)

foos_console

ha egy játékot adsz gyermeked kezébe, ez legyen az!

“Apa, én is akarok … játékot játszani!” – A mondat, ami elég sűrűn elhangzik a mi háztartásunkban. A mai nap azonban mindenki csendbenül, gondolkodik, s kérdez. “Ezt hogyan? Apa, segítesz?” Játszanak. The Foos megy. A játék, ami valódi sikereket érhet el a gyerekek algoritmikus gondolkodásának fejlesztésében. Kevés oktató játéktól esek ámulatba, de ez azok közé tartozik. Szerethető és szép figurák, kreatív feladatok.

Többször akartam már írni a mindenki tanuljon meg programozni gondolatról. A Fast Company Should I teach my kid to code című írása a megjelenéstől a Pocketben, illetve delicious könyjelzőim között van. A témában Szalai Ferenc gondolatait is érdemes elolvasni.

Nem vagyok programozó. Mindig érdekelt, sokszor beleszagoltam, programozgattam, de sose programoztam igazán. Maga a programozás sose kötött le. Amikor keresni kell a parancsokat, megtalálni, hogy hol sikerült (már megint) valami apró szintaktikai hibát elkövetni, ami miatt az egész program nem fut le. Na ezeket sose kedveltem. Tudom, hogy a programozók sem ezek miatt szeretik, amit csinálnak, de az ő kedvüket kevésbé szegi egy-egy ilyen jellegű kudarc.

Nem értek egyet azzal, hogy mindenkinek meg kelljen tanulni programozni. Azt viszont nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki tanuljon meg algoritmikusan gondolkodni. Ciklusok, elágazások, paraméterek, parancsok, s a legfontosabb, a probléma megoldás viszont elengedhetetlen, hogy a mai generáció számára természetes fogalmak legyenek.

És nincs annál jobb, amikor erre egy játék tanítja meg a gyerekeket. A The Foos 5 éves kortól ajánlott, s itt ül mellettem a két nagy gyerek (6, 8), s csodálatos algoritmusokat találunk ki együtt! Ők aranyos figurákkal gyűjtenek be érméket, én pedig ámulok, ahogy értelmezik, s megtanulják ciklusba szervezni az utasításokat, vagy kezelik az elágazásokat. És én is élvezem. Lehet, hogy este felteszem magamnak is, s végigcsinálom a pályákat.

A The Foos egyetlen hibája, hogy kevés a pálya, de ha megunják, akkor van tovább. Scratch, Tickle, Codie, stb.

Játék a tanulás!

The Foos Coding 5+: Make Games
Developer: codeSpark
Price: Free
The app was not found in the store. :-( #wpappbox

Links: → Visit Store → Search Google

Ha nincs okos jószág, akkor böngészőben is játszható!