podcast – urban dance squad

urban dance squad - the band

Ezek a jóképű emberek alkotják az Urban Dance Squad nevű együttest. Van honlapjuk is, amit valamikor a múlt évezredben frissítettek utoljára. Az együttes kis hazánkban nem túl ismert, holott ők is az öreg kontinens (Hollandia) gyermekei és nem ma kezdték a muzsikálást. Zenéjüket nehezen tudnám stílusok skatulyáiba zárni, így megpróbálkoztam a lehetetlennel, s az audacity segítségével összevágtam pár számot. Ezzel megalkodtam a blog történetének első podcastját. Ha tetszik, nem ez lesz az utoldó. 🙂

Ja, akinek esetleg megvan a Planet Ultra album, attól szívesen kölcsönkérném, mert az az egyetlen, amit még sehol nem sikerült beszereznem.

És a lényeg:

(Ezen vállalkozásra bátorítólag hatott marton első podcastjának megjelenése.)

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

13 responses to “podcast – urban dance squad”

  1. gazs
    gazs

    Ezt a podcast-et simán Audacity-ben egymás mellé pakolva a számokat csináltad? (There’s gotta be an easier way, remélem van is)

  2. kobak

    Igen. Nem nagyon buheráltam rajtuk. Kiválogattam pár kedvenc számomat, s összepakoltam őket. Az alienated számot egy picit megvágtam (az első szám). Kb ennyi. 🙂

  3. kobak

    „There’s gotta be an easier way, remélem van is” Miért? Szerintem elég egyszerű volt. 😀

  4. gazs
    gazs

    Kicsit szerintem túl van komplikálva, hogy csak pár mp3 sima egymásbafűzéséhez egy full-blown hangszerkesztő programot kell igénybe venni. Egyszerűbb lenne például, ha több tag-et lehetne -enként használni, és akkor egymás után bemásolni az összes fájlt, de sajnos ezt iTunes például nem támogatja… Egy eléggé számítógép-illiterate barátom szeretné így a felgyülemlett józenéit a világgal megosztani, neki viszont az Audacity-s (vagy Garageband-es) megoldás kicsit már komplikált…

    Amúgy meg ilyet még rakhatsz fel máskor is (sőt, rakj fel! nagyon jó ez!)

  5. Kelt

    Az Apple szerint a garageband az ideális podcasting eszköz, igaz szerintük az iwebbel lehet blogolni.. 🙂

    Viszont abban biztos vagyok, gazs, hogy ha a podcastolni kívánó barátoddal eltöltesz az Audacity társaságában kábé egy órát, akkor a számok összemixeléséhez szükséges tudást át tudod adni. Az import után a sávokkal való játék már elég barátságos.

  6. kobak

    Kelt: Feltettem a garageband-et pont ezért. Aztán 5 perc után feladtam. Túl sok a csicsa, felesleges funkciók. Audacityvel jóval egyszerűbb volt.

    Gazs: Egyetértek Kelttel. Szerintem se veszélyes elsajátítani az Audacity használatát.

  7. gazs

    Kipróbálom az Audacity-t, hátha… Egyszerűen az (volt) a problémám, hogy nem mac-like egy kis feladat megoldására egyből előrántani a tömegpusztító programot. Mac-en mindenre külön shareware progikat, AppleScript-eket, kicsi kütyüket szoktak barkácsolni, gondoltam valaki már kitalált podcast-egybefűző utility-t is. Közben találtam olyat is, úgyhogy my bad mindenképp…

  8. kobak

    ” Közben találtam olyat is, úgyhogy my bad mindenképp…” Mit találtál? Oszd meg velünk is! 🙂

  9. gazs

    Egyszer találtam macupdate-ban két programot, az egyik „MP3Trimmer”, a másik „iTunesJoin” névre hallgat, még ki nem próbáltam ugyan, de mindkettő reklámozza a számegyberagasztás funkcióját. Aztán egy 1337-H4X0R-osabb megoldást, miszerint cat [mp3 fájlok] > podcast.mp3, ez nem tudom mennyire működik például különböző bitrate-ek mellett, viszont e köré lehetne egy szép AppleScript workflow-t építeni (ráhúzott zenéket egybecsomagolja -> legenerál egy feed-et hozzá -> mindezt feltölti megadott helyre) Meglátjuk mi sül ki belőle…

  10. gazs

    az előző kommenthez szükséges lábjegyzetek…
    az „egyszer” helyett „egyszerűen” értendő, úgy látszik, kimaradt…
    illetve a cat-megoldás így direktben nem működik, ha sokféle a bitrate akkor szétmegy tőle az új mp3. Hosszas fejtörés és barkácsolás következik a holnapi vizsgára való tanulás után/helyett (nem kívánt rész törlendő)

  11. kobak

    A cat módszer általában nem megy médiafile-oknál. Pár éve próbáltam két CD-s avi-t összefűzni cat-tal. Az se jött össze. 🙂

    Azért tanulj is! 😉

  12. fater
    fater

    Az Urban Dance Squad szerintem a legjobb rap metal együttes nagyon jó a zenéjük.Légyszi küldj el pár számot a címemre köszi szépen !!!

  13. Gazs

    ide is plz!. sehol se találok neten.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post’s permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post’s URL again. (Find out more about Webmentions.)