a biztonságos Internet előadás margójára

Tegnap egy majdnem 45 perces előadást sikerült meghallgatnunk arról, hogy az internet nagyon veszélyes.

Sajnos az előadó több hatalmas hibát is ejtett, aminek következtében már az elején hiteltelenné vált a diákok számára. Ez sajnos az én osztályom esetében végzetes lehet, s lett is.

Indító mondata:

Ti bennszülöttek vagytok az interneten, mi csak most tanuljuk, de van egy terület, amit mi jobban ismerünk, mint Ti, ez a biztonság…

Nem, nem, nem. Kedves gesztus biztatni a hallgatóságot, de olvassuk el a fenti gondolatot újra. Egy bennszülöttet nem kell megtanítanom a saját világában a viselkedésre, biztonságra, mert Ő otthon van. Hiba.

Második nagyon rossz húzása a következő volt. Feltette a kérdést, hogy ki hány órát internetezik. Több diákommal együtt az 5 óránál emeltem fel a kezemet. Ezzel sikerült bekattintani azt a kapcsolót, amit nem kellett volna, mert elvégeztette a nehéz összeadást (fejbenszámoló vb), hogy ha 5 óra elmegy internetre, 7 óra a suliban, egyebek, stb. Végeredmény kevesebb, mint 1 óra marad a barátokra, ismerősökre, családra.

Hol a hiba a gondolatmenetben? Az előadóban sajnos két külön világként van jelen a valós és az internetes világ. Ebben pedig egyre kevésbé van igaza. A facebook hatalmas találmánya az volt, hogy felpakolta a hétköznapjainkat az internetre. Lájkolunk, kommentálunk, beszélgetünk, megmutatjuk, elrejtjük, összeveszünk, kibékülünk, házasodunk, szülők leszünk, stb. A facebook a valóvilágunk egy lenyomata. Ki mennyit mutat belőle, ez pedig mindenkinek a saját döntése.

A következő érdekes epizód az volt, amikor az internetes ismerkedésről, s érintőlegesen a facebookról beszélt. Itt vált nyilvánvalóvá számomra, hogy sajnos nem érti mi történik az interneten. A mai fiatalok nem új emberekkel ismerkednek, hanem főleg a barátaikkal, iskolatársaikkal beszélgetnek, e-maileznek, fészbukoznak (ezt hogy írjuk? :)).

Eztán az internethotline nevű oldalról beszélt, s az alábbihoz hasonló videókat néztünk meg:

Sajnos a videót jó céllal, jó szándékkal kreálták, de az első kérdés az volt, hogy miért nem a Macbook beépített kameráját használják. Ezek olyan apró hibák, amire illik odafigyelni.

Valóban veszélyes az internet. Nem kell mindent publikálni, mert akkor tényleg jöhet a tolvaj, de nem riogatni kell. Ez a fajta Internet biztonsági előadás nem 17 éves diákoknak való. Ezt szülőknek kell elmondani, akiknek most általános iskolás korú gyermekeik vannak. Viszont ők már többnyire az én korosztályom, akik a hölgy állítása szerint már majdnem bennszülöttek.

Mi az, amit én elmondtam volna? Miként lehet védekezni, mik az internetes veszélyforrások, vírusok, trójaiak, s az utóbbi idő legszenzációsabb találmánya a firesheep okozta veszélyek ellen. Megmutattam volna hogyan tudok pillanatok alatt megszerezni facebook, s egyéb jelszavakat nyilvános wifi hálózaton, bemutattam volna a facebook privacy beállításokat, meséltem volna a https protokollról, proxykról, vpn-ről…

Comments

4 responses to “a biztonságos Internet előadás margójára”

  1. _alesi_ Avatar

    Sajnos gyakori hiba, ha azt mondják valakinek, hogy semmilyen érzékeny információt nem szabad az internetre vinni, mert ez nettó hülyeség. Felvinni szabad, csak figyeljünk oda arra, hogyan és kivel osztjuk meg ezen információkat. Nagyon sok ismerősnél látom, hogy agyatlanul dobálják fel a pl. bulifotókat, utána meg jön a kényelmetlen magyarázkodás és törlés, miközben húsz másodperc elég lett volna arra, hogy kiválasszák azokat, akik megtekinthetik a képeket.

    Amúgy arra is érdemes egy rövid kitérőt tenni, hogy az otthonunkban duruzsoló gép, kiírt DVD-k, biztonsági mentéseket tároló merevlemez legalább akkora biztonsági rés, mint egy 1234-es jelszó.

  2. tamasdragon Avatar

    Eleve érthetetlen a dolog az elejétől fogva. Bevallja az előadó, hogy Ő még csak tanulja, ismerkedik a dolgokkal, majd megpróbál életreszóló igazságokat átadni. Főleg diákok körében szerintem ez a módszer eleve epic fail.

    Pont olyanok akarnak dolgokra oktatni, akiknek lövésük sincs a dolgokról? Remélem azért a végén megkegyelmeztetek neki… 🙂

  3. lipilee Avatar

    ebből nekem az szűrődik le, hogy igény volna arra, hogy az internethez értő apukák (mi :)) pakoljanak össze egy előadást. persze nekem és neked is van még egy pár év, mire ez komoly issue lesz a gyerekekkel, de legalább bele tudjuk képzelni magunkat, hogy mi az pontosan, amitől féltjük őket és hogy tudjuk nekik ezt elmagyarázni.
    sör közben lejegyzeteljük 😀

  4. shaark Avatar
    shaark

    Ma volt egy 4 órás előadásom információs biztonságról ahol ugye szakmai szempontból elemeztük a dolgot. Az előadó a SÄPO-nál (SÄPO, Säkerhetspolisen = svéd titkosrendőrség) dolgozott. Hát aki eddig nem volt paranoiás, az most az lett… 🙂