amit szeretek

by

in

Már régen írtam ide, de most kedvet kaptam Juice mai bejegyzését olvasva egy kicsit hosszabban kifejteni a véleményemet. Vicces, hogy hány bejegyzés születik abból, hogy kinövöm valahol a kommentboxot. 🙂

A kérdést, problémát inkább saját irányból közelítem meg. Sajnos kevés olyan ember van, aki azt csinálja, amit szeret, s ezzel sok pénzt is keres. Ismerek olyan embert, aki rengeteget keres, de nem boldog a munkájával, s olyat is, aki azt csinálja, amit szeret, de nem fizetik éppen túl. A kérdésben az utóbbiak táborához sorolom magam azzal a kivétellel, hogy másod-harmad-negyed állásban azért kiegészül a tanári fizetés annyira, hogy ne legyen okom semmi panaszra.

Nálam a kérdés, hogy “Te tényleg tanítasz?” nem szokott elhangzani, főleg, mert ezt szinte mindenki tudja rólam. Nagyon szeretek tanítani, emberekkel foglalkozni, s átadni Nekik dolgokat, amiket én tudok. A tanításnál már csak az apaság jobb. 🙂 Emellett pedig rendszergazda vagyok, meg weboldalakat pátyolgatok, meg (…) a sor folytatódhatna, de nem ez a lényeg. Hanem, hogy sok doglot csinálok még a tanítás mellett, amiket szintén szeretek. De az az igazság, hogy ez így sok. Sokszor a feladatok egymás rovására mennek, s ami még rosszabb, hogy gyakran a család szenved emiatt hiányt belőlem.

Ideális helyzetben csak tanítanékitt mehetne el a bejegyzés panaszkodásba, politizálás fele, de nem lesz ilyen., hobbiképp blogolnék, néha döglenék a gép előtt, s fotóznék. Sok-sok idő jutna játszótérre járni, kirándulni, együtt játszani és pihenni.

Nincs ideális helyzet, de messze ideálisabb a helyzetem, mint sokaknak. Hálát adok, hogy a sokféle munka/hobbi kapcsán sok emberrel ismerkedhettem meg, rengeteg olyan barátot kaptam, akiket egyébként biztosan nem lett volna lehetőségem megismerni sem.

Ennek ellenére persze továbbra is vágyam a tanításból, tanításnak élni, s nem adom fel, hogy ez egyszer megvalósulhat, addig meg boldog vagyok, ahogy vagyok.


Comments

One response to “amit szeretek”

  1. Örülök, hogy kedvet kaptál a bejegyzéshez, annak meg még inkább, hogy végülis pozitívan állunk a dolgokhoz. Másként nem is menne. Neked is hajrá, csak ennyit mondok! 😀