Tegnap este 12 év után megvolt az első általános iskolai osztálytalálkozónk. Sokan voltunk, s jól éreztük magunkat. Most pedig már késő van, s megyek aludni, de előtte gondoltam szólok, hogy a képeket, amiket csináltam kitettem (vigyázat, old school, nulla formázás, csak egy fotóalbum) a http://foto.ultimate.hu/osztalytalalkozo/ címre.
Tudjuk, hogy szomszédos billentyűk a tab és a q. A tab szélesebb is, mint a q, így vakon is lehet(ne) érezni, hogy melyik billentyűt nyomjuk éppen.
osx-en az alma+tab ugyanaz, mint más rendszereken az alt+tab. Az alma+q viszont bezárja az éppen nyitott programot. És miért írom ezt le? Mert éppen sikerült bezárnom a shiirát (4 nyitott tabbal), ahelyett, hogy átváltottam volna a terminalra.
Mostantól kezdve vasárnap du 4 órakor dobok fel valamilyen matematikai/logikai feladványt, rejtvényt. Van még egy-két jópofa fals bizonyítás a birtokomban. 🙂 Kezdhetitek törni a fejeteket!
Tegnap este beugrottunk a kocsiba, s elmentünk a Duna Plazaba. Amióta nem diák jegyet veszek, rájöttem, drága dolog ez a mozi. Namindegy, ezt a filmet már régóta meg akartam nézni.
Spike Lee gyermekkorom kedvenc rendezője. Az utóbbi pár filmje nem volt annyira jó. Azonban a Malcolm X, jungle fever – s még folytathatnánk a sort – továbbra is a kedvenceim közé tartoznak (csak kár, hogy nálunk még dvd-n se lehet megszerezni ezeket a filmeket. A dzsungellázat videón egy videótéka leselejtezéséből vettem meg anno).
Spike Lee azelőtt soha nem csinált krimiket. Teljesen új ebben a műfajban, ennek ellenére egy kellemes filmet csinált. A forgatókönyv jó, a szereplők (főleg a két főszereplő) egy gyengébb storyt is elvittek volna a vállukon, így viszont külön öröm volt nézni a játékukat. A film kezdetén mosollyal a számon olvastam az “a spike lee joint” feliratot, mely minden általa rendezett film elején olvasható.
A film egy kis monológgal indul, aztán belecsap a közepébe, indul a bankrablás. Megjelenik Frazier (Denzel Washington), s átveszi a nyomozást. Közben kiderül pár dolog róla és a másik rendőrről(William Dafoe), aki ott van. Kiderül, hogy valami pénz eltűnt, megjelenik a bank igazgatója (Christopher Plummer), akinek valami titkolnia valója van, s még egy nő (Jodie Foster). A bankrabló (Clive Owen) pedig kezében tart mindent.
A nagy morális mondanivaló, meg Denzel Washington párbeszéde a rendőrrel, szerintem kicsit túl szájbarágós lett, de ez nem annyira zavaró. Sajnos nem sok moziban játszák, úgyhogy tessék keresni egyet, s megnézni! Szerintem megéri.
Vége a tegnap már meghirdetett kosárlabda rangadóknak. Végül a tanár csapat a harmadik helyet szerezte meg. Egyetlen meccset veszítettünk el, de az is szoros volt… najó, nem kavarok össze-vissza. (ismeritek gondolom a “mi másodikak lettünk, a másikak meg utolsó előttiek” mondatot, meg a hozzá kapcsolt történeteket).
8 perc, vagy 8 dobott pont jelentette a játék végét. Első játékot 8 nagyon kevésre nyertük. Második meccset azonban elveszítettük, bár 4-4ig, ha jól emlékszem fej-fej mellett haladtunk. (az idő vetett véget a játéknak, tehát nem adtuk magunkat olcsón)
Mivel azonban jó helyen voltunk jó időben, az első játékot pedig fölénnyel nyertük, így a harmadik helyet hoztuk el. Kaptunk oklevelet, meg sport szeletet. Tök jó!
Ja, és hétfőnként azt hiszem járni fogok majd edzésre. Jó dolog ez a kosár, vissza kéne szoknom rá (is)! 🙂
Holnap diáknap lesz a suliban. Neveztünk kosarazni. Régen jól ment, de amikor elkezdtem átgondolni, hogy mikor fogtam utoljára labdát a kezemben, akkor a debreceni Szélrózsa ugrott be. Az pedig igencsak régen volt.
Ma voltam dobálni, meg 1-1-ezni. Az jó volt. Picit szoktam a labdát. A legnagyobb gondom azonban a sarkazás. Az valahogy másképp van, mint a frisbee-ben. Ez pedig nem jó. Persze a lényeg a játék, nem a győzelem! 🙂
Már régóta akartam új feladványt kitenni, de csak most jött el az ideje. Ez egyszerű, nem is kell rajta annyit gondolkozni, mint a háromszögesen. Ennek ellenére én nagyon szeretem, mert egy fontos dologra mutat rá.
Nos, erről a “bizonyításról” van szó:
A lépések nincsenek megadva. Azt azért remélem mindenki ki tudja találni. Kérdés, hogy hol van a hiba.
Ma bementem a Déli pályaudrari postára, hogy befizessek pár csekket. Érdekes változás, hogy mikor belépsz, majdnem átesel egy sorszámkiadó autómatán. Persze az emberek inkább megkerülik, mint használnák. Talán ezért játszódik le a következő párbeszéd minden második ügyféllel:
-Jó napot, kért sorszámot?
-Nem.
-Akkor legyen szíves menjen vissza, nyomja meg a gombot, s hozzon egy sorszámot! Ezen a héten felmérés készül a kiszolgálás sebességéről, s sajnos nem szolgálhatom ki sorszám nélkül.
-Értem, de én csak egy csekket szeretnék befizetni.
-Sajnos ahhoz is szüksége lesz egy sorszámra.
-De nem lehetne…
Két ember erre megsértődött és távozott, egy pedig puffogva hozott egy sorszámot (ami nem került 15 másodpercbe sem). Miért olyan nehéz belátni, hogy rosszul csináltak valamit? Nem értem.
Ráadásul a dolog tényleg azonnal korrigálható lett volna, s mindenki bolgogan ment volna a dolgára. Kicsit gyerekes ez a sértődősdi. Csak szegény alkalmazottakat sajnálom, akik nem tehetnek az egészről, de rajtuk csattan az ostor.