Author: kobak

  • 1.x vagy 2.x

    Már régóta tervezem ezen bejegyzés megírását, illetve első bejegyzésem megírását az itouch.hu oldalra. Általában, amint valamire frissítés jelenik meg, én egyből frissítek. Ez azért érdekes itt, mert a 2.0-ás firmware-re való frissítés nekem sokáig váratott magára. Aztán egyszercsak megtört a jég, s frissítettem.

    Egy ideig minden szépen, s jól haladt, de aztán jöttek a problémák. Az App Store-ból letöltött programok nem indultak el. Vagyis indulás után fehér képernyő, s vissza az indítóképre. Hmmm. Nem jó. Újra telepítés, formázás, stb., s újra működnek. Illetve máködtek egészen máig. Ma újra megbolondult mindegyik programom. Nem jó ez így.

    A 2.0-hoz igen, sok nagyon jó app van. Tudom, hogy széthackolhatnám a 2.0-át is, de nem akartam eddig, mert a free programokkal tulajdonképpen jól elvagyok. Illetve ellennék, ha nem kellene havonta újratelepíteni mindent.

    Ilyen az 1.1.4. esetén nem volt, de még az 1.1.1. használatakor sem. Ráadásul ott kikapcsolható volt az automatikus kiegészítés, ami néha az örületbe tud kergetni. És akkor most jön a dilemma:

    Előre, vagy hátra? 2.x + hack (hátha úgy nem lesz ilyen problémám), vagy 1.1.4, s ott biztos nem lesz.

    A cikk megjelent az itouch.hu oldalon is.

  • esti gondolatok

    Éjfél van. Dög meleg. Bori épp most ébredt fel, s ordította torka szakadtából, hogy ‘inni’! Vittem Neki inni. Full leizzadva keltem egyébként. Ittam én is. Aztán rájöttem, hogy ha már kaptam Zsótól finom Kinder csokit (kedvencem), akkor eszem azt is hozzá. Nem volt jó döntés. Ebben a melegben, ráadásul éjjel nem jó csokit enni.

    Most mindjárt kimegyek az erkélyre, s kiszellőztetem a fejemet. Ősz van, ideje lenne, hogy hidegebb legyen.

    Miközben a hidegebb időre várok, azon gondolkodom, hogy mit tegyek fotózás terén való ismereteim elmélyítése érdekében. Zsuzsi, hugom amióta “megörökölte” a D70s-t fotós iskolán gondolkodik. Megfertőzött, én is nézelődök azóta. A nézegetésnek azonban a héten vége kell, hogy szakadjon, mert a tanfolyamok elindulnak a jövő, vagy az azutáni héten.

    A kérdés lényege az, hogy mivel ad többet egy tanfolyam, mint a saját próbálkozás, könyvek, s netes fórumok, továbbképző oldalak. Megéri-e sok pénzt kiadni rá? Ha igen, melyiket ajánljátok Ti? Annyi tanfolyam, s annyi név van, hogy nagyon nehéz lenne dönteni köztük. Mivel nem érzem magam teljesen kezdőnek, emiatt nem is akarok olyan kurzust elvégezni.

    Segítségképpen leírom ide, hogy mi érdekel: ember, portré, riport, sport, esetleg épület. Makró hidegen hagy, s a természet, s tájképfotózás mérsékelten érdekel.

  • kezdet

    Lassan összeszedem magam, s indulok évnyitóra. Ingvasalás, nyakkendő kiválasztás, közben szemdörzsölgetés, hogy lássak is valamit. Fogmosás, öltözés, s rajt! Hihetetlen, hogy már nincs több haladék, kezdődik a tanítás. Najó, ma csak az osztályfőnökök szívnak. Három osztályfőnöki, sok adminisztráció. Hurrá! Ez a nyár gyorsan elment, remélem a tanév is legalább ilyen sebesen fog tovaszáguldani. 🙂
    Legjobban most az október huszonharmadika, s a hozzácsapott ösziszünetet várom. Már alig öt hét, s itt van…

  • wifi kérdés

    Bevezetés: A kérdést Heilemann írása ihlette. Illetve amiatt próbáltam ki az n-t, s szakít tényleg, mint a szélvész.

    A kérdés: Mivel az n lényegesen gyorsabb, mint a g, s time machine, illetve egyéb filemozgatásokhoz nem árt a sebesség, praktikus volna azt használni. Igenám, de az iBook, illetve a touch se kezel, csak g-t. Azaz vagy lemondok a sebességről, vagy használok két routert.

    Ti mit tennétek?

  • habari interface

    Talán nem köztudott még, de már lassan egyre többen tudják, hogy Michael Heilemann áll a habari admin interface mögött. Legújabb termése egy bemutató video, melyből mindenki számára látható a puritán, ámde gyönyörű admin felület:

    Akinek nem tetszik a minőség, Heilemann oldaláról letölthető a mov is.

  • megéri áttérni?

    Mármint habarira. Szerintem igen, egyébként nem tettem volna meg magam. Felsorolnám a buktatókat, amikkel én eddig találkoztam áttérés, illetve használat közben:

    • Importálás közben a tag/kategória áthúzás nekem nem volt 100%-os. Sokat kellett kézzel javítani.
    • A wordpress permalink rendszert csak körülményesen lehet visszaállítani, így a keresőkből érkezők valószínűleg a 404 oldalt fogják látogatni.
    • Kommentek moderáció után kerülnek csak ki.
    • Nincs trackback/pingback, csak plugin hergelés után
    • Kevés téma, kevés plugin
    • Nincs automatikus mentés bejegyzés íráskor (emiatt voltam már nagyon dühös)
    • alpha/beta állapot, azaz sokat változik a rendszer
    • “Forráskódban” írsz bejegyzést, nem gombokkal, visual editorral

    Ha ezek nem riasztanak vissza, akkor hajrá! Ha zavarna bármelyik, akkor várj egy kicsit, s utána válts csak!

    /szándékosan, csak a negatívumokat gyüjtöttem össze, mert ha valaki váltani akar, akkor a pozitívumokkal tisztában van./

  • fényképezőgépek

    Megjelent a nikon d90. Írtam már róla, s úgy tűnik, hogy ez a fényképezőgép sokakat nem hagy nyugódni. Egyik kedvencem a kispad összefoglalója, illetve Vincent Laforet bejegyzését is érdemes elolvasni. Öröm, hogy sok canont használó is elismeréssel nyilatkozik a fényképezőgépről, mint ahogy azt sokan tették már a d300/d700 megjelenésekor is.

    Közben csendben megjelent a canon 50d is. Sok újdonságot nem tartalmaz, egyetlen hasznos tulajdonsága talán, hogy a 40d ára alacsonyabb lesz. És még csak most lesz a photokina, a fotós újdonságok bejelentésének helyszíne.

    Elárasztanak bennünket az újabbnál újabb gépek fantasztikus új tulajdonságokkal, extrákkal, rengetegsok megapixellel. Itt ajánlom a fotonlog mai írását.
    Kell-e video egy dslrbe? Kell-e tizensok megapixel? Nem. Nem kell, de ha már benne van, akkor lehet, hogy használnám.

    A nikon d70s-em már nem egy mai darab, s amióta kijött a d300 kacérkodom a gondolattal, hogy az lesz a következő gépem. A tudását persze meg kell fizetni, s az az igazság, hogy az ára mindig visszarántott a földre. Így történt, hogy a d70s utódja egy használt, megkímélt, jó állapotú d200 lett:

    nikon-d200-front.jpg

    Beleszerettem a gépbe. Ez egyébként az egyik ok, amiért nem váltanék d90-re. A d70s után átszokni a tekerőkre, gombokra picit fura volt, de megérte. Annyival kényelmesebb, ötletesebb, jobb, hogy azt nehéz leírni. Persze, ha valaki hozzámvágna egy d90-et, nem dobnám vissza. Így utódnak a d700-at tudom elképzelni majd, de az még odébb van! 🙂

  • binadamu

    Nem tudom mit jelent, de ezzel a témával tervezek majd eljátszani, hogy a blog elnyerje végleges nekem tetsző kinézetét.

    A betűk brutálisan nagyok. Ez zavar leginkább. De egy kis css tweak megoldja majd a dolgokat. Persze lehet, hogyha alszom a dologra egyet, akkor újra visszatérek a K2-höz.

    Meglátjuk. Most alvás. Egyedül. Család Balatonon…

  • tabula rasa

    Nos igen, számomra minden év szeptemberben kezdődik, s valamikor július végén ér véget. A köztes időszak a pihenésről szól. Ez idén mondjuk nem teljesen volt igaz, mert sok mindent kellett a nyáron dolgozni is, de ha már csak azt nézem, hogy nem fél nyolcra kellett bemenni a suliba, már pihenéznek nevezem az időszakot.

    Ma elkezdődött az új év, az új tanév. Holnap még pár diák tavalyi adóságait rója majd le, amikor pótvizsgázik, de alapvetően mindenkinek tiszta lap, s egy új kezdet szeptember 1.

    Tudom, vannak mindenkinek előítéletei. Nekem is (hazudnék, ha nem így lenne), de ezeket hál’Istennek sikerült valahol mélyen elásni, s a diákok aktuális teljesítményére figyelni. Najó, a dolog 80%-osan megy, de küzdök a 100% felé. 🙂
    Bár tudom, hogy egyes diákok milyenek, ez a kapott osztályzatukat nem szabad, hogy befolyásolja. Lehet a legjobb, legokosabb diáknak is rossz napja, s lehet a matekhoz legbutább embernek is olyan témakört találni, ahol kiválóan tud teljesíteni.