Blog

  • sorozatok

    A sorozatok azok, amiket ideális az iPodon nézni utazás közben, vagy a klotyón ülve, illetve a fürdőkádban. Persze ezzel egy újabb pofont kapott az olvasás, mert nálam megint a könyvektől veszik el az időt ezek a rövid filmecskék. A sorozatok egyébként sokszor jobb minőségűek, s kellemesebb kikapcsolódást nyujtanak, mint a mozifilmek. A fél óra –…

  • nem yo

    Mostanában nem ritka a következő jelenség: Hűség október 24-ig (Bori két éves születésnapja), kérdés, hogy utána mi lesz. Chello félár, nagyobb sávszél, elég vonzó.

  • vasárnap

    Ma olyan igazi vasárnap volt. Sok ideje újra (sajnos eddig mindig volt valami munka, vendégség, vásárlás, rohanás, stb.). Délelőtt elmentünk templomba, Bori ott maradt gyerekmegörzésen egyedül(!), majd beugrottunk tejért az Aldiba (legjobb, s legjobb árú 3.5 tej van náluk, annál csak a házi tej finomabb), DVD-ért a MediaMarktba, s hazajöttünk. Közös ebéd, s délutáni alvás…

  • what’s up

    29 évesen még nem is írtam a blogba bejegyzést, s emiatt le kell szögeznem, hogy semmi összefüggés a két esemény között. Hasonlóan nincs sszefüggés, hogy az azóta érkezett rengeteg kommentre se reagáltam még. Elnézéseteket kérem! Rengeteg dolgon agyalok, sok mindent csinálok, s eközben legföbb célom ezek számának limitálása. A sok projekt közül egy-kettő megtartása, s…

  • 30-1

    Egy év múlva 30. És ez a bejegyzés most nem azért született, hogy végre moderálhassak sok “Boldog születésnapot!” kommentet, hanem mert van egy pár gondolat, amit meg akarok osztani a nagy világgal. Születésnap. Pont ugyanolyan nap, mint a többi. Most már. Nem az volt 29 éve, amikor édesanyám, s édesapám megölelték egymást, s boldogan összemosolyogtak.…

  • iTunes 8 + airport express (-1500)

    “It just works!” – egy frászt! Amióta felment az iTunes 8, azóta nekem az airport express-hez való csatlakozás -1500 unknown errort ad: Apple hardware, apple sw, ennyit a tökéletességről, működésről, egyebekről. Kisebb utánajárás, fórumozás, végül megoldotta a problémát, node kérem szépen, ezt miért az átlag usernek kell magának otthon megoldani?! Más kérdés, hogy a megoldás…

  • másfél perc

    Fekszem a matracon, Bori rohangál. Telefon elő, rögzít, feltölt, íme: A minőségért elnézést, de a hangulat azt hiszem átjön. 🙂

  • pijoszkát!

    A cimbeli egészen fura szó az “Apa meséld el nekem a Piroskát!” mondat megfelelője Bori szájából. Általában elhangzik esténként altatáskor. Néha már én is unom a történet elmesélését, ami egyébként egy brutális krimi. Vagy nem is tudom hova soroljam be. Piroska az ártatlan szereplő elindul elvinni a nagymamának a kosárban található finomságokat. A farkas jól…

  • Authors@Google Joe McNally

    Joe McNally azon fotósok egyike, aki elég sok mindent letett már az asztalra. Az Authors@Google sorozat keretében kb. egy éve mesélt kedélyes hangulatban több, mint 1 órát a kezdetekről, meg a fényképezésről. Az előadása közben rengeteg képet mutat, s mindegyiknek elmeséli a történetét is.