Misi rákapott a táncolásra. Hozza a kis szintetizátort, megnyomja a megfelelő gombokat, s már ropja is. Ne bánjátok, hogy az Instagram a zenét nem vette át. Nem épp minőségi zenei tartalmat szolgáltat a szintetizátor, ami állathangok utánzására is alkalmas.
Category: blog
-
Apple bejelentések margójára
Kedden bejelentett két új iPhone-t, s egy órát az Apple. Az óráról ez a video mindent elmond. 🙂
A bejelenentés kapcsán az Androidportálon leírtam a véleményem, illetve az Origo techrovatának is elárultam mit gondolok. Azt pedig, hogy mit gondolok az okosórákról nagyjából egy éve itt foglaltam össze.
-
24
Nem most lettem 24. Csak gondoltam leírom mi mindent próbálok egy-egy 24 órás napba sűríteni. Épp nem is olyan régen tette fel nekem a kérdést egyik ismerősünk, hogy te mit is csinálsz tulajdonképpen.
Hosszú évek Budai Középiskola + Androidportál, meg egy kis web pofozgatás életformát lassan kicsit átformálta az élet. 3 éve ugrottam fejest a GeoGebra világába. Közben az ELTE Matematika Intézetének Módszertani Központjának lettem oktatója. Bejártam a világot, majd tavalyi évben a GEOMATECH projektbe kerültem át. Továbbra sem túl messze a GeoGebrától. Először mint a szoftver fejlesztés projekt vezetője, majd a partneriskola hálózat koordinátora, illetve most éppen egy picit mindkettő. 🙂 Egy éve pedig a Firefox OS itthoni bevezetésében kezdtem segédkezni.
A tavalyi tanévet középiskolai oktatás nélkül abszolváltam. A fentiek mellett ez természetesen nehezen is fért volna bele. Ez egyik oldalon kellemes, kötöttségek, s koránkelés (Budai Középiskolában 7.30-kor kezdődik az első óra) nélküli időszak volt, másik oldalon hiányzott a tanterem. Illetve azt gondolom, hogy a matematika tanárképzésben, illetve egy oktatási projektben nehéz úgy hitelesen részt venni, hogy nincs közvetlen tantermi kapcsolat.
A nyáron az ELTÉn tartott óráim számát csökkentettük, s amikor megkerestek a Fazekasból, hogy vigyek 3 osztályt, először nemet mondtam, majd egy kilencedik osztályt elvállaltam. A döntés nehéz volt, s vihettem volna egy osztályt a Budaiban is. Azonban eddig az Apáczai gyakorlótanításon kívül csak a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban, s a Budaiban tanítottam (igaz, hogy ott műszaki szakkőzéptől a kéttannyelvű gimnáziumig széles a spektrum). Így a Fazekas egy olyan érdekes tapasztalat is, amikor láthatom mi történik egy sokak által “versenyistállónak” titulált intézményben belülről.
Visszalépés-e a felsőoktatásból a közoktatásba? Nem gondolom. Sajnos van egy ilyen téveszme itthon, hogy az egyetem az oktatás csúcsa. Nem az. Tudás fellegvára lehet, de nem az oktatásé. Igazi oktatás, tanítás, nevelés épp a másik oldalon történik. Óvoda, iskola. Az iskolai tanítok fantasztikus dolgokat művelnek. Egy óvodapedagógus pedig egyszerűen számomra felfoghatatlan türelemmel és kreativitással rendelkezik.
Persze a GEOMATECH, ELTE és a Fazekas mellett az androidportal is, s pár kisebb-nagyobb saját projekt is működik, illetve alakulóban van. Igyekszem apaként is helyt állni, s minél több időt a családdal tölteni. Ja, az én napjaim is sajnos csak 24 órából állnak…
-
Új Köznevelés – GEOMATECH
Benne az újságban. Töltsétek, olvassátok.
Twitterre, Facebookra már kiment. Itt még nem dokumentáltam. 🙂
-
LastPass Premium 1 évig ingyen. Új regisztrálóknak
A LastPass az egyik legjobb jelszókezelő rendszer. A rendszer előnye, hogy platform független, s minden nagy böngészőhöz letölthető ingyenes plugin. A rendszer használata teljesen ingyenes. A prémium account akkor éri meg igazán, ha okostelefonon is szeretnénk használni.
Okostelefonos alkalmazás viszont csak limitált ideig működik, amennyiben valaki nem prémium csomag előfizetője. Az előfizetés egyébként szinte jelképes évi 12 dollár, azonban most ingyen hozzá lehet jutni egy évig.
Ha még nem próbáltad a LastPasst, s még mindig ugyanazt az egy jelszót használod minden oldalon, akkor itt az ideje regisztrálnod! Mindamellett, hogy mostantól csak egy jelszót kell fejben tartanod, s minden oldalra a LastPass generálni tud Neked egy új, s biztonságos belépőkódot, nagyon hasznos a Security Challenge funkciója az oldalnak.
Itt ellenőrízheted, hogy az elmentett jelszavaid mennyire biztonságosak. Ha szeretnéd összehasonlíthatod, hogy a Te jelszavaid “biztonsági ereje” a LastPass skálán hányadik helyet foglalja el. Azonban azt is figyeli az oldal, hogy van-e olyan oldalhoz tartozó mentett jelszó, amit a közelmúltban esetleg valami támadás ért. Ekkor figyelmeztet is, hogy jelszót kell módosítani.
Nekem biztos, ami biztos titkosítva megvannak a jelszavaim a gépen is, de amióta elkezdtem a LastPasst használni, nagyon kényelmes lett biztonságos jelszavakat alkalmazni mindenütt. A telefonomon pedig fut az alkalmazás, így onnan is hozzá tudok férni a mentett jelszavakhoz.
Okostelefon alkalmazások:
-
MOL Bubi bétateszt
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy részese voltam a július 17 és augusztus 1 között zajló bétatesztnek. A MOL Bubi Budapest új közbringa rendszere. Kicsit nehézkes volt a regisztráció a rendszerbe, de miután eljutottunk oda, hogy Kelenföldön megszereztem a kártyát, már nem volt visszaút.
Megszereztem! @bkkbudapest #molbubi pic.twitter.com/tY9it9Pkm9
— Balazs Koren (@kobak) July 17, 2014
A bérlés nagyon egyszerű. Kártyát hozzáérintve a terminálhoz vagy a bicikli hátuljához (én ezt favorizáltam) már vihető is a kerékpár.
Ezzel csapatok! #molbubi pic.twitter.com/OYvjhkwLeD
— Balazs Koren (@kobak) July 17, 2014A bérléstől fél óra áll rendelkezésre ingyenesen, amikor használhatjuk a bringát. Ez először rövidnek tűnt, s még visszaszámlálót is állítottam be. Aztán rájöttem, hogy pont ideális. Sokszor még a tíz percet se töltöttem ki. Közel volt két állomás, s kicseréltem a biciklit. Vagy csak egyszerűen visszaadtam, mert esett az eső. 🙂 Emiatt valószínűleg nem is leszek jogosult a fél éves jutalom bérletre, amit a tesztelők kaphatnak. Augusztus 1-ig tíz alkalommal kellett volna 10 percet tekerni.
Persze lemehetnék most kiszedni egy biciklit, majd tíz perc után visszateszem. Azonban úgy gondolom nem ez a lényege a bétatesztnek. Nekem ideális lenne a Bubi az egyetemre begurulni. Azonban egyelőre a Bubi pontok kívülesnek az egyetemen kívül azon a területen, ahol mozgom. Viszont az én tipikus használatom valószínűleg az 5-10 perc időtartam. A 30 perc így nemhogy szűk, hanem bőségesen elegendő.
A teszt ideje alatt az alkalmazás még nem készült el. Sokat segíthetne az alkalmazás. Amíg viszont az nem készül el, egy e-mail/sms értesítő a bringa sikeres visszaadásáról. Így a teszt ideje alatt általában megnéztem a weboldalon, hogy valóban bevette-e a visszaadás tényét a rendszer. Nem lenne jó, ha egy bringa az én nevemen kikölcsönözve eltűnik.
Sok sikert kívánok, s nagyon remélem, hogy beindul az éles üzem is hamarosan. Az árazás kérdéses. Jó lenne egy kedvezményes 10 perces bérlet is. 10 percig ingyen, utána fizetős. És nem féléves, hanem havi bontásban. Magamból kiindulva, szeptember-november (3 hónap), illetve március-június (4 hónap) használnám a Bubit. Július, augusztus inkább csak a néha-néha hónap. Vagyis a félév nekem sehogy sem jó.
Hajrá! Jó lesz ez.
Update: És kaptam még két hetet:
Újabb 1000 tesztelővel bővítjük és két héttel meghosszabbítjuk a MOL Bubi nyilvános próbaüzemét. Az első ezer… http://t.co/Bhah5OIWOo
— Mol Bubi (@MolBubi) August 2, 2014
Mai nap is vártam két percet, hogy úgy adjam le a biciklit, hogy meglegyen a 10 perc. Így van esélyem a 10 alkalom, 10+ perc bérlésre. 🙂
-
kalandjaim az UPC ügyfélszolgálattal
Rendszeresen kapok telefonos megkereséseket. A múltkor borotvát ajánlottak, előtte biztosítást, sőt megtakarítást is próbáltak már telefonon a nyakamba varrni. Tegnap azonban az UPC keresett. 2008 óta hűséges előfizetők vagyunk, s elégedetten használjuk a szolgáltatást. Kizárólag Internet, s elérhetőség miatt vezetékes telefon. Televízióra nem vagyunk előfizetve.
Ez utóbbi valamiért a szolgáltatót nagyon zavarja. Merthogy tegnapi beszélgetésünk (5-7 perces kérdőíves felmérés után) eredményeképpen egy szuper tévé csomagot ajánlott a kolléga. Csak 1600 Ft. Valóban nem is annyira drága. Főleg, ha az embernek szüksége van rá. Azonban mint azt már említettem, nem akarunk tv előfizetést. A szobaantenna teljesen elegendő a vízilabda EB, foci VB és a választások megnézésére. Többre meg nem használjuk. Gyerekek néznek célzottan nekik szánt DVD-ket. (sajnos a szintén szobaantennán jól fogható M2 is felkerült a listára, így a reklámfertőzöttség már korán érezhető rajtuk. :))
Tegnapi beszélgetés:
- Csak 1600 Ft.
- Köszönjük, de nem kérjük.
- Legjobb ár/érték arány.
- Tehát azt mondja, hogy nekünk megéri egy évben közel 20.000 Ft-tal többet fizetni egy olyan szolgáltatásért, amit nem szeretnénk?!
- Dehát filmeket nézhetnek HD minőségben.
- Köszönjük, nem kérjük.
Azt hiszem volt még pár kör, de végül sikerült meggyőzni az ügyintézőt arról, hogy tényleg nem szeretnénk TV csomagra előfizetni.
Ezután gondoltam egy merészet, s körülnéztem az UPC weboldalán.
Jelenlegi díj honlapon hirdetett díj Fiber 120: 6459 Fiber 120: 6290 Minimális Telefon: 912 Nonstop S: 590 Mint látható, elképesztő spórolást nem tudnánk elérni, de azért tettem egy próbát a telefonnal kapcsolatban.
Gondolom senkit nem lep meg, ami ezután történt.
- Tiszteletem, váltani szeretnénk a mostani telefoncsomagunkról a Nonstop S csomagra. Hiszen olcsóbb. A telefont pedig leginkább hívásfogadásra használjuk.
- Értem, máris utánanézek.
- Köszönöm.
- (…) Sajnos az oldalon feltüntetett 590 forintos ár önökre nem vonatkozik, mert (…)
Lényeg a lényeg, nekünk havi 1200 forintért tudnánk váltani a szolgáltatásra. Vagyis a honlapon feltüntetett ár nem érvényes. Nem úgy érvényes. Csak új szerződéskor, csak ha a háznak is van szerződése, meg…
Melyik az a szolgáltató 2014-ben Magyarországon vagy a világon bárhol, amelyik díjazza a régi ügyfeleit? Vagy lelkiismeretfurdalás és gondolkodás nélkül mondjam fel a jelenlegi szerződéseinket (nem köt hűség), s szerződjek le újra? Mint látható fent, nem tudnánk elképesztő összeget spórolni, de a hozzáállás, hogy az 5+ éve hűséges ügyfél drágábban kapja a szolgáltatást, mint a most érkezett, továbbra is zavarja a lelkivilágomat.
-
1.3+ Firefox OS Alcatel One Touch Fire telefonra
Valamikor április óta két telefonnal járkálok. Egyik a saját, másik a munkahelyi flottás telefon. Soha nem szerettem volna két telefont, de most hogy így alakult aktívan tudok Firefox OS-t is használni. Egyik telefonom Android, másik Firefox OS alapú.
Használtam sokáig Peak-et, utána átálltam Alcatel One Touch Fire használatra. Visszalépés kijelző méretben, meg hardverben, de utóbbi a nagyközönség számára is elérhető. Ezért szerettem volna kipróbálni, mit kapnak azok, akik early adopterként itthon Firefox OS készüléket vettek.
Sokáig persze nem bírtam az OT Fire 1.1-es firmware verzióját használni, így frissítettem. És minden jobb lett. A Peak esetében a Geeksphone oldaláról tölthető 1.x – 2.x-ig minden firmware, s hiphopp telepíthető. Az Alcatel esetében ez sajnos nem ennyire egyszerű.
Információim szerint várható az 1.3 érkezése az Alcatel OT Fire készülékekre, de aki mégse bírja már, azoknak a továbbiakban két forrást szeretnék mutatni, ahol saját maguk tudnak frissíteni még a hivatalos 1.3 érkezése előtt.
Ha továbbolvasol, akkor olyan területre tévedsz, ami garanciavesztést, esetleg a telefonod teljesen használhatatlanná válását okozhatja. Csak akkor olvass tovább, ha tisztában vagy ezekkel a kockázatokkal. Sem én, sem a közösség által készített firmware-ek készítői semmilyen felelőséget nem vállalunk a telefonodban okozott esetleges károkért!