Alakítgattam az MSN dolgaimon. Az msn ilyenkor ugyebár küld pár levelet.
A gmail pedig a következőképpen reagált:

no comment
Már egy ideje zavar, hogy a böngésző, a levelező progi, ssh, ftp, egyebek, elég sokat ,,gondolkoznak” mielőtt megtalálnák a helyet, amit keresek. Kicsit utánanéztem, s észrevettem, hogy a dns szerverek, a névfeloldás a gond. Erre egyik megoldás egy saját névszerver futtatása, azonban ez nem mindig megy.
Ma az uhu haladó listán viszont olvastam pár hasznos infót, hogyan lehet mégis egy kicsit felturbózni a csellót.
Ennek a legénybúcsúnak azért van utóhatása. (No, nem úgy!!)
Egy nap alváshiány meglehetősen könnyen észrevehető az emberen. Tegnap hazajöttem, s kicsit dumálgattunk Zsóval, majd magambatömtem a maradék tésztás husit (fincsi volt), s ledőltem Zsó mellé pihenni. A pihenésből kb 3 órás olyan mély alvás lett, hogy se telefon, se semmi nem tudott felébreszteni.
Miután este 6 körül mégis az ébredezés mellett döntöttem, még kb másfél órán át kómásan kóvályogtam a lakásban, mire használható formába hoztam magamat…
A címlapon jobb lenn, egyebek címszóval megjelent egy gomb, az A-stat webstatisztikát készítő weboldalnak a ,,reklámja”. Gondoltam kipróbálom, mit produkál egy ilyen külső webstatisztika cucc. Tudom, hogy az igazán elit dolog a statgép volna, de oda (még) nincs meghívóm. 🙂
Statisztikát egyébként (ha eszembe jut) az Apache logokból szoktam nézni, mert azt úgy gondolom, hogy tényleg pontos.
Első kritikai megjeyzések:
Eddig sok összehasonlítást olvastam linuxról, windowsról, egyebekről. Ez a jobb, az a jobb, stb. De ez az írás a különböző linux disztribúciókat hasonlítja össze. Hasonló összehasonlítás is biztos van több is, de én még nem találkoztam velük. Erről az osnewson olvastam.
A vélemények megoszlanak az írásról, mindenesetre nem rossz reklám a szeretett pingvinünknek az ablakokkal szemben. 🙂
Szegény Deák téri tanítványaim jövő héttől ,,túlórázni” fognak. Hétfő az egyetlen nap, amikor be tudok menni, s taníthatom a két osztályomat, akiket elkezdtem tavaly már bevezetni a számítógéphasználat bonyolult tudományába. Így, mivel csak hétfőn vagyok, akkorra kell besűríteni az órákat…azaz nyolcadik órában tartjuk az egyik órát.
Azt hiszem mondanom sem kell, hogy nem aratott osztatlan sikert a dolog, de azért talán nem anyázik utál az egész osztály. 🙂
A MySQL pedig így éveleji indulásnak nyolcadik órában kiváló tananyag. 😉 Nanembaj, ezt is meg kell tanulni! Kitartás!
Nagyon jó cucc ez a bittorrent. Eddig nem nagyon használtam, mert nem kellett, nem érdekelt, stb. Most, egy pár napja rákaptam. Lekaptam az azureust, s leszedtem pár dolgot a világhálóról.
Szombat este, Ákos legénybúcsúja. Találkozó a kolinál, majd indulás italozgatni. Szépen gyülekeztünk, sörözgettünk, beszélgettünk. Eközben le-le csúszott 1-1 feles, s telt lassan az idő. Ezértis döntöttünk az indulás mellett, s célbavettük 11 óra környékén még a pikkdámát, vagy az icsát (a kettőt rendszeresen keverem, meg nincs is annyira messze egymástól). Útközben Zsú osztálytalálkozójába botlottunk, ami vicces volt, de ez sem tántorított el a folytatástól.