Category: blog

  • Twitter for Good

    Twitter for Good

    Claire Diaz-Ortiz könyvéről, amikor előszor hallottam, jelentkeztem, hogy elolvasnám egy blogbejegyzésért cserébe (ez történik most :)). Sajnos a megjelenés előtt DRM, s egyéb trükkökkel ellátott verzió letöltésével voltak bonyodalmaim, de végül kezembe került a könyv.

    Aki már régóta jelen van a Twitteren, az nem fog a könyv minden sora után nagy aha élményekkel gazdagodni, de ők is találnak majd újdonságokat. A lényeg, hogy összefoglal sok talán eddig is ismert tudást, s rendszerezetten olvashatjuk vissza mindezt.

    Természetesen a könyv célközönsége inkább azon olvasók, akik még nem ismerik a twittert, illetve nem kizárólag a “Most ettem egy finom lángost.” jellegű twittek közlésére használják a világ egyik legelterjedtebb mikroblog rendszerét.
    A könyv alapvetően non-profit cégek képviselőinek íródott, akik megismerhetik, s kiaknázhatják a twitter segítségével elérhető néptömegeket. Ez inkább világviszonylatban működik, bár itthon is a yamm megjelenésével egyre inkább bevonul a köztudatba a twitter.

    A könyv 5 nagy részre bomlik, a T.W.E.E.T. (Target, Write, Engage, Explore és Track) játékos rövidítések szerint. A Target nagyon fontos, mielőtt valamit el akarunk érni, találjuk ki, mi is az. Mi a nagy cél, ezután Write, vagyis írni kell, máskülönben nem fognak olvasni. Ezek elég egyértelműek. Az Engage, Explore és Track már kicsit bonyolultabbak, s időigényesek. Legegyszerűbben összefoglalni úgy tudnám, hogy követőket szerezni nem lehet úgy, hogy nem törődünk velük. 🙂

    Sajnos lemaradtam (mivel osztálykirándultam), hogy letöltsem drm mentesen az Amazonról, vagy a Barnes and Noble-től, így Nektek sem tudtam szólni az akcióról. Viszont nevezhettek a nyereményjátékra, aki esetleg még ingyenesen szeretné elolvasni a könyvet.

  • fejszámolás előadásom

    Mint ezt már olvastátok, fejszámoló világbajnokságon jártunk, s az elmúlt pár napban kétszer is lehetőségem nyílt beszélnem erről is az érdeklődőknek a Természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan konferencián.

    A fejszámolás előadásom diáit itt láthatjátok.

  • Természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan

    A címbeli konferenciára megyek holnap, s két rövid előadást is lesz szerencsém tartani matematika tanároknak. Éppen a diákkal legózok, s mindig rá kell ébrednem, hogy egy prezentáció összeállítása sokkal nehezebb feladat, mint azt az ember elsőre elgondolja.

    És az érdekes, hogy 2005 óta állok naponta 15-30 gyerek előtt, s mesélek nekik a matematika szépségeiről, s nagyon szeretem csinálni, s van is benne már némi rutinom. Amikor viszont megáll velem szemben iksz db nagyobbegyenlő énkorombeli, akkor megijedek. És tudom, hogy fontos és érdekes dolgokat akarok nekik elmondani, de elkezdek izgulni. Ez valahogy belülről jön, s nehéz legyűrni, de hasznos segítség is, hogy komolyan vegyem a felkészülést.

    A prezentáció fontos része ennek a történetnek, azt látják, azt nézik, ha az jó, akkor már fél siker. És most újra megnéztem Guy Kawasaki előadását a prezentálásról, aminek az egyik legjobb részét meg is osztom.

    httpv://www.youtube.com/watch?v=liQLdRk0Ziw

    Érdemes még Doransky írását elolvasni és Plastik Józsi kálváriája is nagyon tanulságos.

  • Civil rádióban jártunk

    Kedden délután Hollóy Zsolt tanítványommal a Civil Rádióban jártunk. A beszélgetés témája az elmúlt tanév egyik fontos epizódja, mégpedig, hogy a mi osztályunkból, s az eggyel alattunk levő 12. at osztályból többször kicsiny csapat járt a SOTE Gyermekklinikán és/vagy a Heim Pál Gyermekkórházban mesét olvasni a beteg gyermekeknek.

    A dolog a K&H Bank megkeresésére indult, így a rádióműsorban a bank és a Heim Pál Gyermekkórház képviselője is részt vettek. Így négyen két műsorvezetővel, Hajós Verával és Pogány Györggyel beszélgettünk a Gyógyvarázs programról, iskoláról, kórházról, s legfőképpen a mesékről.

    Az adás itt is meghallgatható, vagy le is tölthető, ha valakinek van szabad két órája:

    első fél óra
    második fél óra
    harmadik fél óra
    negyedik fél óra

  • Freeline OG, a kerekeim

    Freeline OG, a kerekeim

    Pár napja, hogy megérkeztek a Freeline OG “izéim”, rendszeresen cipelem magammal őket, s boldogan gurulok. Kiváló eszköz. PIci, bár nem túl könnyű, de simán befér a hátizsákba, oldaltáskába, akárhova. Még az indulás, megállás csak lassan működik, de folyamatosan fejlődöm. És lejtőn lefele tényleg a snakeboard, snowboard, görkorcsolya legjobb dolgait ötvözi. Remek eszköz. Egyetlen bajom vele, hogy amikor valaki megkérdezi, hogy mi ez, tök béna azt mondani, hogy Freeline Skates OG. Kell ennek valami jobb név. Valami magyarul is megjegyezhető.

    Bori csak kerekeknek hívja. Apa, ma is hozod magaddal a kerekeidet? — szokta kérdezni.

    Freeline OG
    Tegnap este hazafele a villamoson készült a fenti kép egy Sony Ericsson Xperia Neoval.

    Szeretnivaló kütyü ez, még kicsit instabil vagyok rajta, de napról napra jobban élvezem a közlekedést vele, s csak lesem a használható betonfelületeket, ahol lehet gurulniöregszem. Régebben a csúszható korlátok, padkák, leugorható szintek voltak, amiket kerestem.. A görimet most kicsit a szögre akasztottam. Bár sokkal univerzálisabb járgány, s nem nyugdíjaztam örökre, de egy darabig biztosan pihentetem, s a Freeline lesz előtérben.

    Az alábbi video pedig már valami teljesen más szint. 🙂

  • világvége

    Egy család bátran hirdeti, hogy ma itt a világvége. A magyar internetfalu egyik sokak által olvasott szomszéd blogján, Sasvári Plastik Angelday József megemlékezése hívta fel a figyelmemet a dologra. Ezzel kapcsolatban egy fontos információ, ha ezt 2011. május 21. után olvassa valaki, akkor mégse lett vége 21-én a világnak.

    És akkor a világvége dologról. Ez sajnos egy üzlet lett, üzlet az emberi félelmet meglovagolni. Nem véletlen, hogy horror filmek, kisértetkastélyok százai, ezrei találhatók a világunkban. Pénz van az emberi félelemben. A világvége projekt persze egy kicsit más, mint a kisértetkastély, s a horror film kategória. Ez sokkal komolyabb, s ettől vagy sokkal félelmetesebb, vagy sokkal nevetségesebb lesz. Ezt embere válogatja, hogy ki melyik irányba húz, s mint máshol, itt se jó egyik véglet sem.

    Egy dolog viszont fontos. A világvége el kell, hogy gondolkoztasson. Az ilyen jellegű fikciók bennem mindig elindítják a gondolatot, hogy mi lenne, ha holnap tényleg bekövetkezne? Fel vagyok rá készülve? Mit tettem eddig 31 évig? Itt az ideje, hogy egy kicsit számbavegyük a dolgainkat, esetleg átalakítsuk a prioritásokat, megálljunk egy kicsit a rohanásban, s holnaptól hasznosabb, értelemsebb életet éljünk.

  • fájljaink a felhőben

    Nemrég @mazsom twittjéből értesültem, hogy a SugarSync újra életre kelt. box.net-et már régóta használgatok, s minden dolgozatom Dropboxon van szinkronizálva az iskolai gép és az otthoni között, s Google Docsban osztjuk meg egymással a fontos információkat Meetup szervezés, vagy egyéb közösségi ügyekben. Az Evernote, Catch note, Simplenote, stb. jegyzetelő alkalmazásoknak se szeri, se száma. A zenékre ott a SoundCloud, rádió hallgatásra a Last.fm, Spotify, vagy a Pandora.

    Nem véletlen, hogy a Google a jövő laptopját a merevlemez nélküli számítógépekben látja, ahol az adatok a felhőben tárolódnak.

    Most azonban a három nagy nem csak jegyzeteket felhőbe szinkronizáló, hanem a fájljainkat is kezelő alkalmazásokat hasonlítom össze.

    A blog szerint 2008 márciusában csatlakoztam a SugarSynchez beta teszterként. Akkoriban jó véleménnyel voltam róla, de aztán valamiért viszonylag hamar átpártoltam a Dropboxra. Ezen írás alapján ez valamikor 2009 elején történt.

    Mindkét szolgáltatás nagyon jó. A SugarSync egyik legnagyobb baja, ahogyan azt most látom, hogy nincsen (még) hozzá linuxos kliens. Ez gondolom hamarosan pótlásra kerül, s akkor biztosan jó vetélytársa lesz majd a Dropboxnak. Másik nagy hátránya, hogy bár nem most indult, van mit ledolgozni, hiszen a Dropbox mára a felhőben tárolt fájlok szinonímájává vált.
    A Dropbox is, s a SugarSync is biztosít lehetőséget arra, hogy kiválasszuk honnan szinkronizáljuk fájljainkat, mappáinkat. Ebben a SugarSync kicsit barátibb, mert bekattintgatva ki lehet választani, mit kívánunk a felhőbe küldeni, a Dropbox viszont egy Dropbox mappát szinkronizál alapértelmezés szerintunix alapú rendszereken ez kiválóan felülbírálható egy egyszerű symlink segítségével, így bármilyen tartalom szinkronizálható a mappán kívülről is..
    A Dropbox mobil kliense nem tud szinte semmit azonkívül, hogy megmutatja nekünk a felhőben tárolt adatainkat. A SugarSync kellemes meglepetésként azzal indított, hogy szinkronizálhatom a képeimet automatikusan a telefonról a tárhelyemreTudom, hogy Androidon mindezt már ősidők óta megtehettem pl. picasaweb tárhelyemre, de azért ez mégiscsak cool feature.. Beállítható, hogy csak wifin, vagy mobilneten is szinkronizáljon, esetleg sak wifin, de akkor is csak akkor ha töltőn van a készülék.

    Összességében a SugarSync rengeteget fejlődött 2008-as felbukkanása óta. Igazi kihívója a Dropboxnak, ami mindig jó, mert legalább nem lustulnak el az emberek a Dropbox irodában. Hajrá fiúk! Fent van a telefonon mindkettő, s a számítógépemre is felkerültek. Egyelőre a Dropbox marad elsődlegesnek, ennek két oka van: 1) a suliban OpenSuse fut az asztali gépemen. 2) megszoktam, s szeretem a Dropboxot, s nem mindegy, hogy 13GB tárhelyem van jelenleg rajta.

    A harmadik nem teljesen vetélytárs, mert egyrészt régebbi versenyző, másrészt egy kicsit más profilú felhő-tárhely a box.net. A box.net a Dropbox és a SugarSync hasonlóan nagy hangsúlyt fektet a mobil elérhetőségre, mobil használhatóságra. Kiváló iPad appjuk van, amin keresztül öröm használni a box.net felületét.
    A box.net nem szinkronizál. Nekik nincs is tudomásom szerint desktop alkalmazásuk. Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor mi módon kíván életben maradni a box az előbbi két versenyzővel szemben. A válasz nagyon egyszerű, s már említettem is, a box más irányba ment tovább, számukra inkább a vállalati felhasználás, fájlok mozgatása, megosztása, közös munka, s mindez főleg a weboldalon keresztül történik.

    A három szolgáltatás természetesen limitáltan oszt ingyenes elérést. Dropbox és SugarSync is biztosít ajánlásos tárhelynövelési lehetőséget (azaz, ha ismerős regisztrál az általad biztosított linken, akkor mindketten nagyobb tárhelyet kaptok), a box.net csak pénzért növel tárhelyet.

    A méret a lényeg:

    Itt a SugarSync és a box.net5GB-ot, a Dropbox csak 2GB-ot ad ingyenesen.
    A SugarSync 5GB-ot enged ajánlással bővíteni, a Dropbox 8-at, így a végeredmény ugyanaz.

    Érdekes azonban, hogy ha valaki nagyon elmélyed a játszmában, s vásárlásra adja a fejét, akkor már nagyobb különbségek vannak a szolgáltatások között.

    A Dropbox árazása Pro 50 és Pro 100 kategóriákba enged továbblépni, ahol a számok a kapott GB-okat jelentik. 50 GB 9.99, a 100 GB pedig 19.99 dollár kiadás havonta.

    A SugarSync árazása már jobban skálázott, ők 30, 60 100 és 250 GB tárhelyet biztosítanak. Az összehasonlítás természetesen az azonos mennyiség esetén válik érdekessé. 50 GB nem létezik náluk, de a 60 ugyanannyiba kerül itt, mint a konkurens Dropbox az 50 GB, 100 GB esetén pedig 14.99-et kérnek csak havonta. Érdekes, hogy a 250 GB-os csomagnak nincs párja, ezt egyébként 24.99-ért árulja a madaras tárhely.

    A box.net árazása a szolgáltatás mássága miatt is teljesen eltérő. Itt 500 GB és a korlátlan tárhely a két fő bővíthetőségi irány. 500 GB-ot adnak havi 15 dollárért felhasználónként. A végtelen tárhely pedig egyéni megegyezés tárgyát képezi.

    Mint a bevezetésben már említettem, rengeteg lehetőségünk van a fájljaink felhőben való tárolására. A kiragadott, s jobban körüljárt három példa csak egy-egy lehetőség. Rengeteg egyéb opció van. Nálunk úgy érzem egyelőre még a fizetős tárhelyek nem opciók, azonban az ingyenes bővíthető online tárolók népszerűsége egyre nő.

    Nekem továbbra is a Dropbox maradt az elsődleges online tárhelyem, a fontos fájljaim állandó elérésére, szinkronizálásra. Telefonon használom a SugarSync, gépemen is fent van, de nem tértem rá át. A box.net a fájlok gyors megosztására kiváló eszköz, azt arra használom, így megvan a létjogosultsága a másik (kettő) mellett. Praktikus, hogy feltölthetek rá fájlokat, s azokat utána törölhetem a gépről, nem szinkronizálás alapon működik.

  • fejszámoló világbajnokság

    Március 30-tól április 4-ig Nürnbergben rendezték meg a 17 év alatti diákoknak immáron második alkalommal a fejszámoló világbajnokságot. Hihetetlen élményben volt részem, amikor fiatal gyerekek számológépet meghazudtolva másodpercek alatt vontak gyököt 12 jegyű számokból, vagy határoztak meg dátumokat, s még folytathatnám.

    Az eseményről még többször fogok írni tanári szemmel is, mert nagyon hasznos trükköket, ötleteket tanultam, amiket fontosnak érzek megosztani, továbbadni. Addig pedig egy csokor fénykép a versenyről, s Nürnbergről.

  • fejszámolás

    Jelenleg Németországban a második, dákoknak szóló fejszámoló világbajnokságonNordbayern.de cikke vagyok. Nem, mint résztvevő, hanem, mint kisérőtanár.

    Akit érdekel, hogy milyen elképesztő dolgokra képes emberek vannak, ajánlom a lenti videót:

    További képek, videók, beszámoló magáról a versenyről hamarosan. A németül tudóknak pedig sok szeretettel ajánlom az alábbi videót. Gert Mittring a verseny egyik szervezője, elképesztő dolgokra képes. Főleg, hogy saját szememmel láttam, amikor a következőket fejben kiszámolta:

    \sqrt[11]{23!}

    \pi^{\pi}\cdot \pi^{\pi} \cdot \pi^{\pi}

    Az interjú még az előző diák vébé előttről: