Nos, tegnap 11:48 perckor volt egy hete, hogy apa vagyok. Élvezem. És nagyon féltékeny lettem. Ja, és álmos. Ez a két legfontosabb változás, ami beállt nálam.
Mindig azon kapom magam, amikor anyós, szülő, nagyszülő, rokon, stb. nálunk jár, hogy nem akarom odaadni neki Borit. Amikor pedig esetleg egyik nagyszüleje karjaiban van, akkor három szemmel figyelem. Kedves apukák ez normális? 🙂
Comments
11 responses to “egy hét után”
Első gyereknél, kezdeti időszakban igen 🙂
Akkor jó.
Simán normális. 🙂
Bár nálunk szerencsére a rokonok meglehetős önmérsékletet tanusítttak, nem akarták folyton nyúzni…
Csatlakozom Konradhoz, az elején tényleg így van, aztán később már adnád de akkor már nem kell senkinek 🙂
Akkor megnyugtattatok. 🙂
hehe, és ki se engeded a kezeid közül.. kedves apuci :)) azért néha hagyhatod aludni az ágyikóban is 😉
(de jól áll a kis manó neked)
mondjuk, remélem azért nyúzhatjuk is majd később, azaz inkább játszhatunk vele majd nagyokat! 🙂
ha nem adod oda Borit, akkor nem is megyünk inkabb meglatogatni! 😉
Ákos: Te inkább fényképezz! 😉
gratulatt!
a tapasztalok szerint normális. legalábbis az első 2-3 hétben. utána a féltékenységet felváltja a büszkeség!
mar fenykepeztem.
láttam, köszöntem is. Ha esetleg leírnád a fényképek elkészültének történetét is. 🙂