hanyagolt szolgáltatások

A hétvégén (a bejegyzést kb egy hónapja kezdtem írni, a hétvége arra a hétvégére utal) az eddig használt sok custom rom kitérő után, feltettem a Google által tervezett eredeti verziót a Nexus S-re. Abból is a legfrissebb 4.0.4-es változatot. És a változatosság kedvéért nem húztam vissza minden alkalmazást Titanium Backupból, hanem szépen szelektálva kerültek vissza az appok a készülékre. Most kivételesen így nem egy app ajnánló lesz ez a bejegyzés, hanem épp annak a komplementere. Vagyis azokat az alkalmazásokat, szolgáltatásokat szedtem csokorba, amiket mostantól nem használok, nem kerültek vissza a telefonomra.

Az első ilyen alkalmazás a Foursquare. Erről nemrég írtam is, s egyelőre nem érzem végleges szakításnak a dolgot, de most tartunk egynkis osolyszünetet, megvárom, míg minden Mayorship messze elérhetetlen lesz, s akkor csak a móka kedvéért érdekes helyekről csekkolok majd. Az iménti sorok egészen pár nappal ezelőttig igazak is voltak, de aztán visszakerült az app. Nincs kint egyik home screenen sem, s nem hajtok Mayorshipekre.

A gomiso és a getglue appok szintén nem mentek át a rostán, s nem kerültek vissza a telefonra. Mindkét alkalmazás nagyjából ugyanarra való, hogy trackeljük, s megosszuk, mit nézünk, olvasunk. Filmekre azonban az imdb már régóta az etalon, s marad is. Zenére a last.fm, s ezzel kifújt. Sajnos könyveket olvasni egyre kevesebb alkalmam nyílik, de ha igen, akkor a moly.hu a barátom, inkább azt használom trackelésre, s nem a GetGlue-t.

Screenshot ER, a legjobb Screenshot app prior ICS. Mivel a 4.0-tól nativ a képernyőkép rögzítés a telefonon (bekapcs+hang-le), így nincs már rá szükség. Próbáltam sok egyéb Screenshot alkalmazást, de végül ennél maradtam miután a ShootMe fejlesztése megállt, kikerült a Marketről.

Camera360, zoomfx, PaperCamera, s további kamera appok. A gyári kamera alkalmazás nekem tökéletesen megfelel. Ezeket mindegyike kis pluszt adna ahhoz, amiket nem használok ki. Ha mindenképpen effektekre van szükségem, akkor a StreamZoo, esetleg a PicPlz vagy az Instagram alkalmazásokat veszem elő.

Seesmic, twitter. A Seesmic hosszú időn át az etalon twitter alkalmazás volt. Aztán először abbamaradt a fejlesztése, aztán az egyetlen frissítés, ami érkezett, az egy reklámcsík volt az ingyenes verzióba. Pedig nagyon igéretes alkalmazás volt. A gyári Twitter alkalmazás is áldozatul esett, most épp a Boid és a TweakDeck appok között ingázom.

Shazam és Shazam Encore. Fent volt mindkettő, most már csak a Soundhound fizetős változata van a telefonon. Ez tudja ugyanazt, s megkockáztatom, hogy picit talán még jobban is.

Fon alkalmazást nagyon szerettem, amíg működött. Egy végtelenül primitív kis app volt, ami annyit tett, hogy fon hotspot esetén belépett, s nem kellett nekem ezzel bajlódni. Sajnos már jóideje nem frissült, s 4.0 alatt nem működik.

Reader, Feedly, Currents. Mindegyik nagyon jó híraggregátor alkalmazás, de nem kellenek a telefonomra. Csak az akkut szívják le, s nem telefonon olvasom a híreket. Ha feltétlen erre vágynék, akkor vagy a webes reader, vagy körbenézek a Twitteren.

Természetesen van több nem „telefonos” szolgáltatás is, amire a kezdeti lelkesedésem rávett, hogy regisztráljak, aztán azóta se nagyon foglalkoztam vele. Ilyen pl. a rakétaként indult Pinterest, amit nem tudom eldönteni mire használjak. 🙂 Leginkább a még bent van a böngészőben a bookmarklet, de szökőévente bökök csak rá. A mlkshk is hasonló történet.

Mire a végére értem a bejegyzésnek, készítettem egy Androidportálos változatot. Ott rendesen minden alkalmazást linkeltem a Marketre Play Store-ba.

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.