Kit lepett meg az ítélet?

by

in

Tegye fel a kezét, akit meglepett az Apple vs Samsung per eredménye? Az enyém lent maradt. Erre számítottam.

Most tegye fel a kezét, akit elszomorít az ítélet? Az enyém a magasban, s remélem még sokaké.

Ezt a bejegyzést egy Samsung által gyártott telefonon kezdtem írni, s egy Apple számítógépen fejeztem be. Mindkét céget kedvelem. És örülök a szabad választás lehetőségének. Miért vagyok szomorú? Mert ez veszélybe kerülhet.

Összefoglalom a helyzetet nagyon leegyszerűsítve, hogy lássátok miért nem lepett meg az eredmény.

Az Apple egy amerikai cég. Igazi amerikai álomcég. Az amerikaiak nagyon hazafiak. Az amerikai céget veszélyezteti egy koreai. Mi a feladat? Megvédeni Amerikát. Ennyi.

Szándékosan sarkítok, de azt hiszem a fentiek ha nem is döntő tényezők voltak, de erősen befolyásolták az eskütteket a döntésben. Aki nem ért velem egyet, az kicsit emlékezzen, hogy nem is olyan régen hasonló perben egy másik országban mi lett a döntés. Ennyiben szerettem volna csak megemlékezni a perről. Aki bővebb információra kiváncsi, Lipilee már megírta az Androidportálon.

Egy a lényeg, akármi lesz, szeretnék továbbra is Apple számítógépet használni, s ha a legújabb Nexus telefon megint Samsung gyártmány lesz, akkor olyat kérek.


Comments

2 responses to “Kit lepett meg az ítélet?”

  1. Engem az írásodban az utolsó mondat ragadott meg leginkább. Én is Macintosht és Androidot használok, és valamiért ez a párosítás az embereket megdöbbenti. Engem meg az döbbent meg, hogy az emberek mennyire szekértáborokban gondolkodnak: ha a gépem Apple, akkor a telefonomnak is kötelező Apple-nek lenni, sőt a programjaimnak is (azon is meg szoktak döbbenni, hogy Macen Chrome-ot használok).
    Handrás is élcelődött korábban azon, hogy milyen béna a Google, hogy a fejlesztői konferenciáján az előadásokon a konkurencia (Apple) gépeit használja. Nem igazán értem, hogy ez miért baj, főleg, hogy a Google nem hardvergyártó, így ebből a szempontból az Apple egyáltalán nem a konkurenciája.

    1. Egyetértek. 🙂