komment trollok

A múlt heti hírhétfőbe kicsit viccelődve beletettem pár Apple irányú hírt. Nem gondolván komolyan azokat, de legalább az olvasók kattintanak a linkekre, s egy kicsit tágul mindenki világképe. Nem mellesleg mindezt azon a portálon, ahol kint a Smarteast logo, vagyis nyíltan vállaljuk, hogy fontos nekünk, hogy a többi platformmal együtt érjünk el valamit, s nem vagyunk ellenségek.

Természetesen nem azt sikerült elérni, amit szerettem volna. Nem Android felhasználók olvasták el András írását, hanem megkaptam mindazt, amit ő kap a saját blogján. Nála android trollok vannak, az Androidportálon meg megjelentek az iOS trollok.

Trollnak azokat az embereket nevezem, akik nem képesek felfogni mit mond a másik, s csak ugyanazt ismétlik, ameddig a másikat végleg az őrületbe nem kergetik vele. Egy-egy ilyen szituáció kapcsán teljes mértékben megértem Angelday és Doransky döntését a kommentek végleges bezárását illetően.

Számomra hihetelten, hogy egyes embereknek annyi idejük van, hogy android trollként egy Apple kereskedő blogját piszkítsák, illetve iOS fanatikusként az Androidportálon éljék ki magukat. Mit várnak? Hogy rengetegen hírtelen megértik az Androidportál olvasói közül, hogy ők eddig a sötétben tévelyegtek, s igazából iPhone-t kellett volna venniük?! Vagy, hogy Tim Cook személyes e-mailt ír, hogy mert kommentben megvédték a cég érdekeit, ezért névreszóló autogramm kártyát kapnak? Esetleg Handrás hivatalos Nexus retailer lesz elsőként itthon?! Ugyan már…

Természetesen, ha az illetők fizetett Apple/Android alkalmazottak, akiknek feladatkörük a cég érdekeinek védelme a különböző platformokon, akkor mindent megértek. De akkor se tudom elfogadni a stílust. Egyik oldalon sem.