málta – autókázás máltán

Bereggeliztünk, majd autót nyergeltünk, s célba vettük a kék barlangot…azaz szerettük volna, mert egy kicsit elkavartunk. Ez annyira nem is volt baj, mert így még mielőtt megérkeztünk volna a kék barlanghoz meglátogattuk a mostai dómot, illetve a Dingli sziklákat.
A mostai dómról egy-két hasznos tudnivaló:
A világon neki van a harmadik legnagyobb kupolája (óriási nagy). Mindenkinek ismernie kell a mostai csodát. A második világháborúban (s előtte is) Málta stragégiailag nagyon fontos szerepet töltött be. Így mindkét félnek fontos érdeke volt azt megszerezni. Bombázták is Máltát elég sokat emiatt. Mostában a dómban éppen misét tartottak, amikor 3(!) bomba hullott a templomra. Ezek közül kettő legurult a templom lépcsőjén, s nem robbant fel. A harmadik átszakította a templomtetőt, s beesett a templomba. Az se robbant fel. Nem story, nem kitaláció. Lehet mázlinak nevezni, de ez annál azt hiszem, hogy jóval több. Csoda.

A Dingli sziklák pedig egy út végén található szép magas sziklafal, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a tengerre, s a Fifla (?) szigetre. Ez a gyönyörű kis szigetecske ma természetvédelmi övezet, azelőtt az angol katonák lőterepe volt.

A Dingli sziklák után kezdtünk már rátalálni az útra, ami a kék barlang (Blue Grotto) felé vezetett. Ez valami fő út féle volt, mely néha váltott csak át föld úttá.
A parkolóan találkoztunk a parkolóőrrel, aki tartja a markát, s annyit adsz neki, amennyit gondolsz (értsd, ahogy mondom!). Nincs autómata, fix tarifa, óránkénti ár, egyéb. Mindenki annyit fizet, amennyit akar. Az általános ár a 25 LM. A Blue Grotto több barlangból áll, ahova motorcsónakkal szállítanak el. Az egyikben még fürdeni is lehetett. Ezt egy másik fickó, meg én használtuk ki.
A legjobb, hogy bárki, bárhol fürödhet Máltán. Itt is így van. Néha odébb kell úszni a motorcsónakok elől, de senki nem szól az ugrálásért, búvárkodásért. Míg Zsó napozott, én kihasználtam, hogy nem figyel, s a szemközti 4-5 méteres sziklafalról ugrottam egy jól eső, adrenalin bombával felérő nyujtott testű hátraszaltót. Előtte persze ugráltam simákat 1-2 méterről, hogy újra formába lendüljek. 🙂

Ezután Marsaxlokk volt a következő célpont. Ez a kis kikötő a máltai halászhajók fő bázisa. Elüldögéltünk, én egy kicsit fényképezgettem, majd továbbindultunk Sliema felé.
Sliemában sétáltunk, majd úgy döntöttünk, hogy a vacsoránkat mégse ott töltjük el, s továbbindultunk (még nem tudtuk hova).
Útközben megláttuk a harmadik balesetet is (egy autó fejjel lefele pihent az út mellett), de mi rendíthetetlenül mentünk tovább. Így jutottunk el a Golden bay-re, ami Málta sziget egyik gyönyörű homokos tengerpartja. Illetve egyike a három egymás mellett levőnek.
Mivel éttermet itt sem találtunk, újra felkerekedtünk, s Meliehában vacsiztunk. Ezt az éttermet nem ajánlom senkinek…

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.