szerenád

Amikor még réges-régen a régi házban, ahol laktunk az egyik lakóhoz jártak a diákok szerenádozni mindig az ablakból lestem. Akkor még nem gondoltam, hogy ez egyszer velem is megesik majd. Életem első érettségiző osztálya járt nálunk ma.

Aranyosak, kedvesek, csibészek, egyéniségek, lusták, … , szeretnivalóak. Akárki akármit mond. És én szeretem őket. Az elején kicsit megküzdöttünk egymással, de már tavaly is éreztem, hogy sikerült egy hullámhosszra jutnunk. Persze nem a matematika szeretetében…

Itt voltak, aranyosak voltak, kaptam ajándékot, s én meg álltam, mint egy rakás szerencsétlenség. Nem tudom ilyenkor mit szokás tenni. Nem mondtam búcsúbeszédet, nem tartottam megemlékezést az elmúlt két évről. Nem zártam le semmit. Nincs is még vége.

Érdekesség, hogy Zsó diákjaival én tegeződöm, az enyémekkel pedig Ő. Így mindig komikus helyzet, amikor a nebulók hozzánk látogatnak. :-)

Beszélgettünk. Aztán felálltak, s továbbmentek. Most úgy érzem hiányoznak, s hiányozni fognak. Persze előttünk még egy akadály, ami közösen vár ránk. Nem csak Ti álltok majd ott az érettségi előtt. Lélekben, gondolatban én is ott leszek.

Köszönöm, hogy taníthattalak Benneteket, s remélem nem a számok, ikszek, s egyenletek maradnak meg az órákról. Igyekeztem Nektek egy gondolkodásmódot, egy olyan világot mutatni, amiben élni lehet. Talán sikerült. Vigyázzatok Magatokra, s sokat szeretnék még hallani Rólatok!

Igen, Kedves Olvasó, a szerző érzelgős, nyálas(?), de annál őszintébb bejegyzést írt a 13.e osztályról. Ezekről a szeretnivaló csibészekről:

Published by kobak

Koren Balázs, apa, tanár, geek. Ebben a sorrendben. Többnyire. A blogon többnyire ezekről a kalandjairól ír. Apaként, tanárként hogy lehet zöld ágra vergődni az oktatásban a digitális eszközökkel. Máskor pedig utazásról, sportokról, vagy egyéb őrült hobbijáról írogat.