Stilusosan a világvége után lassan itt az évvége. Persze nem úgy, ahogyan az decembereben szokott lenni, hanem a tanévnek van vége. Tanulóból tanárrá alakulásom során bennem egyre inkább ez a június vége kötődik az évvége kifejezéshez, s sokkal kevésbé a szilveszter.
Az évvége jó, mert akkor kezdődik a nyár, akkor kezdődik a pihenés. Az évvége előtti időszak viszont kemény. Mindenki javítani szeretne, mert senkinek nem tűnt fel eddig, hogy az idő lineáris, halad előre, s közeledik az évvégi zárás. Az a jó, hogy ilyenkor kapnak észbe a magántanítványok is, s délutánjaim így hirtelen megtelnek évvégi gyorstalpalókkal.
A hétvégén pedig osztálykirándultunk a Pilisben. Esett, s 24 óra leforgása alatt több dolog történt, mint egy átlagos három napos osztálykiránduláson. Ennek megfelelően most kicsit fáradt vagyok, próbálom magam utolérni. 🙂
Újra itthon. Tegnap reggel arra ébredtem, hogy fáj a torkom, a fejem, s picit lázas is lehetek. Magamba töltöttem egy adag C-vitamint, bevettem az algopyrin adagomat, s amint itthon voltam eldöltem aludni. Ma már picit emberibb állapotban vagyok, de azért nem mondanám, hogy makk egészséges vagyok. Persze ami késik, nem múlik.
Mese és sok írás helyett visszafekszem aludni, de előtte még megmutatok pár képet, s egy videót a kirándulásról:
Képek:
A képek Szabó Bálint kollegám gépéből származnak. Enyémeket még nem kapartam elő, s mivel ő fotózott, én inkább videóztam.
Reggel fél tizes találkozó után két ember hátrányban nekivágtunk izgalmas utazásunknak a messzi Mátrába. Még az állomáson fény derült egyik gyermek hiányzására, amiről utóbb kiderült, egyedül én nem tudtam (egyébként én vagyok az osztályfőnök). A másik gyermek nem vette fel a telefonját egészen délutánig, amikoris visszahívta egyik osztálytársát számonkérve rajta, hogy ugyan miert is hivogatta egész nap. Eztán persze kiderült, hogy neki is velünk kellene kirándulnia éppen.
Gyöngyösről indulva a kisvasúton többek frászt kaptak a bogaraktól, melyek természetes élőhelyébe behatoltunk. Megérkezve Mátrafüredre a nagy táskákat leadtuk, s célba vettük a Sástó környékét. Nem mondom, hogy osztatlan sikert aratott a hegymászás, de azért csak eljutottunk odáig. A vizibiciklizés, csónakázás, s kacsa etetéssel egybekötött kilátóba mászás után a bob pálya volt a cél. Ezt már mindenki nagyon szerette, s utána több lelkes emberrel végigmentünk a kalandparkon is.
Az igazi kaland azonban eztán kezdődött, amikor záporozó esőben lejutottunk a buszhoz, ami elszállított Mátrafüredre, ahonna gyalogosan eljutottunk Pálosvörösmartra a szálláshelyre. Itt felfoghatatlan mennyiségű ételt kellett volna elfogyasztani, de úgy tűnt gyermekeim étvágya alulmaradt Irénke néni teljesítményével szemben.
Vacsora után mindenki megtalálta a legközelebbi zuhanyzót, majd fél tíztől fergeteges vetélkedő vette kezdetét. Ennek végén kiosztottuk a gyilkos, s a rendőr szerepet, majd elhelyeztem a gyilkos fegyvert az étkezőben. Amint megszerzi azt a gyilkos indulhat a hajsza életre halálra (persze csak játékból).
A társaság fele lassan nyugovóra tért, páran még bőszen őrzik a fegyvert, s az ebédlőt egy pókerparty keretében. Vodafone-nak hála én pedig az ágyból gyorsan megörökítettem az eseményeket az utókornak, s magamnak.
Már régóra akartam írni egy beszámolót a Berzsenyi 7.c osztálykirándulásáról. A képeket már lassan egy hete feltettem a flickr fotóim közé, de ez az írás csak nem akart elkészülni.
Vasárnap hajnali kelés nekem nagyon nem jött be. Az eső is csepergett, így aztán sokmindenhez volt kedvem, de ezek között nem szerepelt a Zsófi osztályával való kirándulás. Dehát az ígéret szép szó… nem volt mit tenni, elindultunk.
Az állomáson összegyüjtöttük a gyerkőcöket, beszálltunk egy kocsiba (amiről aztán kiderült, hogy Hatvantól más irányba megy, így a Hatvan – Vámosgyörk szakaszt állva tettük meg). Vámosgyörk Gyöngyös rövid volt, utána pedig kisvasutaztunk Mátrafüredig. Leszállás után Irénke néni (azt hiszem így hívják) jött a csomagokért. Mindenki lepasszolta a nagy táskáját, s felmentünk Sástóhoz játszani.
Ekkor kezdett már visszatérni belém is az életkedv. Sütött a nap, szép helyen voltunk, s elkezdtem beszélgetni pár gyermekkel. Megismerkedtem Ricsivel, aki az osztály rubikkocka kirakó bajnoka (jelenleg). Az ő rekordja 1 perc és valamennyi, ha jól emlékszem. A három nap további részében Ricsi és még egy pár lelkes rubikkocka rajongó próbált megtanítani mindhármunkat a kocka kirakásának művészetére. Péter megtanulta. Zsó és én valahol félúton lemaradtunk a versenyben. Nekem még az utolsó sor hiányzik.
Azonban térjünk vissza a Sástóhoz! Itt a tavon kívül található egy kemping, meg egy kilátó. A kilátó nagyon magas, s nekem nagyon tériszonyom lett, amikor a második emeleténél jártam, így visszafordultam. A tavon lehetett csónakázni, mint ez a képeken látható, a diákjaink ki is próbálták a dolgot, s nem éppen használtak mindent rendeltetés szerűen. Hát’Istennek senkinek nem esett semmi baja.
A kilátó, csonakázás és a piknik után átmentünk kollektíve a szomszéd játszótérre és mezőre, ahol aztán foci, méta, frizbi játékok következtek. Amikorra már úgy éreztük, hogy mindenki kellően fáradt, kimentettünk minden labdát a tóból, akkor elindultunk a szálláshely felé.
A szállás
Falusi turizmus. Rengeteg kaja, minden házikészítésű, s nagyon finom. Azt hiszem nem tudnék olyan bp-i vendéglőt mondani, ahol a felszolgált étel mennyisége egyáltalán megközelíti amit mi itt kaptunk. Egyik ámulatból a másikba estem.
A gyerekek sok kisebb-nagyobb szobába kerültek elszállásolásra. Péternek külön szobája volt, s nekünk is. A reggeli turnusokban volt, hogy mindenki meleget, s frissen ehessen. Hihhhetetlen mennyiség volt ez is.