Nos, a nikon is betette a full frame gépébe is a videó funkciót. A D90 óta standard a nikonnál a video funkció a kamerákban. A D3s a D3 profi kamera bővített, javított változata. Több egyéb ráncfelvarrás között a video funkció került bele hasonlóan a D300s-hez. A különbség az én D90-emhez képest, hogy itt már autófokuszt is tud a váz.
A fenti videót Vincent Munier készítette, s látható, hogy immáron már nem csak a canon 5D mkii képes fantasztikus filmkockák alkotására, hanem a nikon D3s (D300s?) is.nikon fanboyok most biztosan számon kérik, hogy de a nikon csinált elsőnek dslr-be videót. A canonosok meg megmondják, hogy az 5d már mióta tud ilyeneket. A lényeg nem ez, hanem, hogy mindkét nagy brand képes már rá. És ennek nagyon örülünk, mert mi a befogadó fél egyre több, a fentihez hasonló filmet kaphatunk majd ajándékba.
Lightroom megjelenése után nem sokkal váltottam az addig használt iPhoto-ról lr-ra. Aztán amikor a 2-tes verzióért szemtelenül sokat kértek (értsd az aperture 2 full változatban olcsóbb volt, mint az lr2 upgrade), akkor úgy döntöttem átülök a másik vonatra. Az átszálláskor a két vonat úgy tűnt fej-fej mellett halad, azonban az aperture időközben szinte megállt.
Voltak pillanatok, jelek, amikor azt hittem, lesz itt még tovább (új iLife megjelenés), de nem történt semmi. Most pedig már kezdem feladni. Az apple úgy tűnik elfelejtette ezt a termékét, lemondott a “profi” fotósairól. Sajnálom a dolgot, mert egy nagyon igéretes program, csak hiányoznak belőle dolgok (pl. a rengeteg export plugin, ami lr-hoz elérhető), s lassan az “amatőr” iPhoto felhasználó a távolból kaccsint vissza az aperture-ben ragadt maradi fotósokra.
Lesz frissítés, vagy váltsak visszafélreértések elkerülése végett, teljesen elégedett vagyok az aperture tudásával, de látom hova fejlődik a lr, s ez azt az érzést kelti, hogy ebben a versenyben a vesztes lóra fogadtam. Ez pedig nem esik annyira jól. lr-ra? Ha pedig megveszem a 2.0-át, akkor pár hónap múlva rámegy a gatyám a 3.0-ra? Ti mit tennétek?
Itt ülök Ákosék nappalijában, s lógok az internetjükön. Zsófi és Bori sétálnak, Eva dolgozik, Ákos lassan hazafele tart a munkából. Nonem azért írom ezt, mert egy hétig így teltek a napjaink, hanem, hogy érzékeltessem, miért jut most időm megosztani Veletek az elmúlt pár nap eseményét, még mielőtt ténylegesen hazaértünk volna.
Valamikor 23-án délelőtt indultunk ki Nürnbergbe, ahol a budavári evangélikus gyülekezet és a nürnbergi St. Sebald gyülekezet testvérkapcsolatának 25 éves évfordulóját ünnepeltük. A dologba úgy kerülök bele, hogy kb 5 éven át én voltam ennek az egyik intézője. Nagyon szerettem csinálni, s így meghívtak az eseményre. Mi pedig kihasználva, hogy Eva és Ákos is átjöttek Nürnbergbe a hétvégére kimentünk családostól, s Náluk laktunk.
Október 24-én volt Bori lányunk 2 éves, volt kis torta, ünneplés, sok ajándék, nagy öröm.
A sok megemlékezés között volt alkalom egy igazán érdekes dologban is részt venni, ez pedig a St. Sebald templom északi tornyának az állványzatának megmászása volt. Ha csak megmászás lett volna, akkor nem lett volna talán annyira parás, de egy lifttel mentünk fel, amin félúttól kezdve kikapcsoltam a kamerát, s leguggolva kapaszkodtam három kézzel. Összeszorított foggal azonban kibírtam, hogy ne szóljak, hogy álljunk meg. Igen, tériszonyom van. Azonban az a véleményem, hogy ezt trenírozni kell, s akkor elmúlik. Az orvosok nem tudom, hogy egyetértenek-e ezzel, nem is érdekel, működik. 5 perc múlva már kapaszkodás nélkül mászkáltam az állványzaton. Aki járt már Nürnbergben az tudja, hogy a Sebald északi tornya valahogy mindig benne van a képben, ha az ember a várat akarja fotózni. Nos, az északi toronyból viszont nincs. 🙂
sajnos az idő nem volt túl szép…
További képek a flickr setben. Sajnos az igazán jó képek Zsuzsi gépében vannak, azt viszont valaki elemelte…
Vasárnap aztán átjöttünk a kedvenc söröm hazájába, Erdingbe, Eva és Ákos új otthonába. Képek, videók, beszámolók innen is hamarosan. Holnap reggel pedig újra útnak indulunk. Immáron hazafelé.
Szombaton tíz év és pár hónapos osztálytalálkozonk volt. Tegnap este voltunk egy felejthetetlen borvacsorán (erről még tervezek részletesebben megemlékezni), ma pedig sajnos egy szeretett embertől búcsúztunk el örökre a győri temetőben.
Holnap délután még teremfestés, tanítás, szálak elvarrása, aztán irány a messzi Németország, hogy Ákos és Eva vendégszeretetét élvezhessük pár napig.
Bori betegsége a vége felé közelít, a kedve újra jó, s ez a legfontosabb. Sokat beszél, ma pl. kiosztott, hogy “Mi van te káposztafej?”.
A szünet alatt a sok tennivaló közül is szeretnék húzni párat, illetve írni végre egy-két nemcsak énblog jellegű bejegyzést. Sorozat megtekintésben is el vagyok maradva, így azon a fronton is be kell hoznom a lemaradást.
A sok tennivaló ellenére azonban pihenés lesz a fő cél. Alvás.
Engedélyét szeretném kérni, hogy bolgjának fotós bejegyzésinek címeit,
illetve az első néhány sorát megjeleníthessem (természetesen szerző és
blogcím feltüntetésével) a http://www.canonlap.hu/Blogok
gyüjtőoldalon.
Köszönöm és várom válaszát:
Kocsis Tamás
Canonlap.hu
Természetesen engedélyt adtam a dologra. Nemrég a fotonlogon épp ellenkező élményekről számolt be dincsi. Öröm, hogy vannak ilyen pozitív hírek is, s épp emiatt fontosnak tartom, hogy megemlítsem őket. Egyébként ez lenne a normális. (Még akkoris, ha e1-hez hasonlóan én is nikont használok. Majd jön a nikonlap.hu :-))
Természetesen ajánlom is mindenkinek a canonlap.hu blog szekcióját, mert sok általam is nagyraértékelt, s olvasott blogról szemléz.
Joe McNally azon fotósok egyike, aki elég sok mindent letett már az asztalra. Az Authors@Google sorozat keretében kb. egy éve mesélt kedélyes hangulatban több, mint 1 órát a kezdetekről, meg a fényképezésről. Az előadása közben rengeteg képet mutat, s mindegyiknek elmeséli a történetét is.
Éjfél van. Dög meleg. Bori épp most ébredt fel, s ordította torka szakadtából, hogy ‘inni’! Vittem Neki inni. Full leizzadva keltem egyébként. Ittam én is. Aztán rájöttem, hogy ha már kaptam Zsótól finom Kinder csokit (kedvencem), akkor eszem azt is hozzá. Nem volt jó döntés. Ebben a melegben, ráadásul éjjel nem jó csokit enni.
Most mindjárt kimegyek az erkélyre, s kiszellőztetem a fejemet. Ősz van, ideje lenne, hogy hidegebb legyen.
Miközben a hidegebb időre várok, azon gondolkodom, hogy mit tegyek fotózás terén való ismereteim elmélyítése érdekében. Zsuzsi, hugom amióta “megörökölte” a D70s-t fotós iskolán gondolkodik. Megfertőzött, én is nézelődök azóta. A nézegetésnek azonban a héten vége kell, hogy szakadjon, mert a tanfolyamok elindulnak a jövő, vagy az azutáni héten.
A kérdés lényege az, hogy mivel ad többet egy tanfolyam, mint a saját próbálkozás, könyvek, s netes fórumok, továbbképző oldalak. Megéri-e sok pénzt kiadni rá? Ha igen, melyiket ajánljátok Ti? Annyi tanfolyam, s annyi név van, hogy nagyon nehéz lenne dönteni köztük. Mivel nem érzem magam teljesen kezdőnek, emiatt nem is akarok olyan kurzust elvégezni.
Segítségképpen leírom ide, hogy mi érdekel: ember, portré, riport, sport, esetleg épület. Makró hidegen hagy, s a természet, s tájképfotózás mérsékelten érdekel.
Megjelent a nikon d90. Írtam már róla, s úgy tűnik, hogy ez a fényképezőgép sokakat nem hagy nyugódni. Egyik kedvencem a kispad összefoglalója, illetve Vincent Laforet bejegyzését is érdemes elolvasni. Öröm, hogy sok canont használó is elismeréssel nyilatkozik a fényképezőgépről, mint ahogy azt sokan tették már a d300/d700 megjelenésekor is.
Közben csendben megjelent a canon 50d is. Sok újdonságot nem tartalmaz, egyetlen hasznos tulajdonsága talán, hogy a 40d ára alacsonyabb lesz. És még csak most lesz a photokina, a fotós újdonságok bejelentésének helyszíne.
Elárasztanak bennünket az újabbnál újabb gépek fantasztikus új tulajdonságokkal, extrákkal, rengetegsok megapixellel. Itt ajánlom a fotonlog mai írását.
Kell-e video egy dslrbe? Kell-e tizensok megapixel? Nem. Nem kell, de ha már benne van, akkor lehet, hogy használnám.
A nikon d70s-em már nem egy mai darab, s amióta kijött a d300 kacérkodom a gondolattal, hogy az lesz a következő gépem. A tudását persze meg kell fizetni, s az az igazság, hogy az ára mindig visszarántott a földre. Így történt, hogy a d70s utódja egy használt, megkímélt, jó állapotú d200 lett:
Beleszerettem a gépbe. Ez egyébként az egyik ok, amiért nem váltanék d90-re. A d70s után átszokni a tekerőkre, gombokra picit fura volt, de megérte. Annyival kényelmesebb, ötletesebb, jobb, hogy azt nehéz leírni. Persze, ha valaki hozzámvágna egy d90-et, nem dobnám vissza. Így utódnak a d700-at tudom elképzelni majd, de az még odébb van! 🙂
