Gaba dícshimnuszt zengett az iPodjáról, s most csatlakozom én is hozzá. 30 gb, színes kijelző, mobil háttértár, stb…ezekért szerettem eddig.
Az, hogy most snowboardozáskor boldogan elvolt a kabátzsebemben, s meg se kottyant neki a hideg, ugrálás azzal még gyüjtött pár jó pontot. (Bevallom picit aggódtam felvinni magammal, mert féltettem)
Ma pedig bebizonyította nekem a “kis” iPodom, hogy egy igazi terminator. A piros 7-esen száguldottam kifele a Keletitől, amikor épp valami zenét kerestem, s a busz fékezett egy hatalmasat. Ekkor mindkét kezemre hirtelen szükség volt a megkapaszkodáshoz, minek eredményeképpen a fülemben a zene megszünt, s az iPod az ajtónál az első lépcsőfokon landolt.
Szívinfarktus. Vége. Ennyi.
Gondoltam magamban, s remegő kézzel lehajoltam érte. Felvettem, letöröltem, megforgattam, s találtam 1(!) hajszálvékony kis karcot a kijelzőjén hosszas keresés után. Ennyi. Tökéletesen működik, semmi baja.
Hát nem egy kis terminátor? 😉