Ma hazafelejövet anyuéktól beugrottunk az ikeába. Bori elkezdett szaladgálni, én követtem. Hihetetlen, hogy az emberek kizárólag szemmagasságban hajlandóak nézelődni. Pár ember simán átgázolt volna Borin, ha nem alkotok védő aurát körülötte, s tolom félre őket.
Alapvetően mindenki kedves volt, meg bocsánatot kért, de baromira nem tűnik fel nekik egy kis apróság, aki a lábaik alatt cirkál ezerrel.
Persze belegondolva nem tudom, hogy én mennyire néztem a lábam elé mielőtt Bori megszületett. Mindenesetre ez azóta megváltozott, mint sok minden más is. 🙂
A végére pedig egy kis kép csokikrém fogyasztás közben:
