Pár napja attól hangos az Internet, hogy az x és y generáció között van egy köztes réteg, aki soha nem érezte magát semelyik generációba tartozónak. Egyikhez túl fiatal, másikhoz túl öreg, valahol megrekedt középen. Ámde sikerrel szerezte meg mindkét generáció jóságait. Ez a generáció mostantól saját elnevezést is kapott: Xennials. Igen, már van saját subreddit a tegnap publikált generációs elnevezés számára.
Sose hittem ezekben a generációkban, azonban tény, hogy befolyásolja az embert, hogy milyen közegben nő fel. És most van egy olyan generáció, aki úgy nő fel, hogy a tervezés sok esetben totálisan hiányzik az életéből. Szinte mindent készen kap és egy olyan világban cseperedik fel, ahol minden módosítható. Egy darabig.
Miről beszélek? Most, hogy végigkattintottam a Guardian Xennial kvízt sok olyan dologra emlékeztem vissza, ami ma már elképzelhetetlen.
- Mindig ki kellett előre számolni, mit fogunk aznap vásárolni. Megkaptam a pénzt, lementem a sarki kis boltba és megvettem a tejet, kenyeret. A pénzt szüleim előre ki tudták számolni. Nem hordtuk magunkkal a teljes családi kasszát egy műanyag kártya formájában, vagy most már csak egy telefonon.
- Nem volt mindenhol Internet. Tényleg. Ha valamit be akartam szerezni online, akkor azt előre meg kellett terveznem. Otthon összeírtam és az egyetemen le tudtam tölteni, mert az otthoni betárcsázós net amellett, hogy használhatatlanul lassú volt, még drága is.
- Megyek még jobban vissza az időben. Amikor suli után az osztálytársakkal, barátokkal el akartunk menni korizni, focizni, bringázni, stb. akkor azokat megbeszéltük a suliban, s mindenki úgy tervezte a délutánját, hogy akkor, ott meg kell jelennie. Nem volt mód az értesítésre, utólagos módosításokra.
És ezt a listát még lehetne folytatni. Viszont azzal, hogy ezek a tervezések már kisgyermekként belénk ivodtak, ezeket tovább tudjuk örökíteni a mai digitális világba. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ha épp projektet kell tervezni, vagy a gyerekek délutáni különóráit, akkor van honnan meríteni tapasztalatot. Ezerszer is ámulatba ejt, ahogy feleségem és a világ összes (többgyermekes) családanyája logisztikai központokat elhomályosító szervezőkészséggel kezelik a gyermekek különóráit, s egyéb programjait.
A mai gyerekek kimaradnak ezekből. Sok esetben úgy nőnek fel, hogy minden úgyis megtörtnénik. Ha meg nem, akkor lehet rajta változtatni. Minden alakítható, nincs szükség tervezésre, mert ha nem jó így, majd pivotolunk. Minden megváltoztatható. Mindenen lehet utólag módosítani.
És visszagondolva, sokszor hálát adok azért, hogy egy ilyen átmeneti generációhoz tartozom, aki elsőként szívta magába a technológiát, folyamatosan adaptálódhatott ahhoz, de azelőtt az anyatejjel szívta magába az igazi valóságot. Hogy most már ennek neve is van, annál jobb! 🙂