átcsoportosítás

calendar 2012. január 10. author kobak

Rengeteg megkezdett posztom van a tanárság és a fizetés relációjával kapcsolatban, a másodállásokról, meg a harmadállásokról, stb. Azt hiszem sose fogom őket publikálni. :) Mostanáig tanítás mellett rengeteg dolgot csináltam, ami rendkívül hasznos volt, mert a látóteremet tágította, s mindemellett pénzt is hozott a konyhára.

Most viszont eljött az idő, hogy kicsit átcsoportosítsam az erőimet. Miről beszélek? Megnőtt a Magyar Android Portál, mostanra az egy éves korában elért látogatószámot sokszorosan túlléptük. A 2000 kiugrás volt anno, mostanra közel ötszörennyi az átlag. Ja, január 18-án 3. Android Meetup. Gyertek!

Aztán a GeoGebra hál’Istennek szintén szárnyal, ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan egy nagy kutatás veszi kezdetét. Erről később majd még be fogok számolni. Rengeteg egyéb GeoGebrával kapcsolatos projekt folyik mostanában, előadások, konferenciák, stb. A névnapomat a tervek szerint Barcelonában töltöm.

A fenti két projekt veszi át egyre inkább a weboldalak készítése, hosztolása, számítógépek javítása projekteket. Egyelőre még anyagilag nem ugyanaz, de sokkal közelebb áll hozzám, s sokkal izgalmasabb. És még sok változás várható. Ez még csak a kezdet… :)

This post doesn't have any plurk response,click here to plurk page

Hasonló írások

2 Responses

  1. morcosmacko says:

    Sok szerencsét hozzá!

  2. [...] Aztán lassan mindenki másfele kezdett nézelődni, s a csináljuk együtt kicsit átértelmeződött. A szerver költözött, megjárt három szervertermet, végül most az Integritynél szolgálja utolsó napjait. Sokáig gondolkoztam, hogy mi legyen, mit alakítsak, s hogyan a dolgaimon. Végül arra jutottam, hogy sajnos a 24 órás napi limit, s az álom minimum napi nyolc órás alvás miatt bizonyos dolgokról le kell mondani. [...]

Leave a Reply