Avagy hova üljek a repülőn? Az utóbbi két évben elég sokat repültem, volt szerencsém több légitársaság többféle repülőgépét kipróbálni. Ültem folyosón, ablaknál, néha középen is.
Becsekkolásnál, ha nem fapadoson utazunk, általában felmerül a kérdés. Fapadosnál meg ki mit ér alapon megy a helyfoglalás. Mindkét esetben adott a kérdés: Hova praktikus ülni? Elmondom én mi alapján szoktam választani.
Alapvetően három hely lehetséges, ablak, közép, folyosó. Nézzük melyik helyre mikor érdemes ülni!
Ablak / window
Az ablak nálam a három óránál rövidebb, vagy akörüli utazásoknál játszik. Esetleg hosszabb esti járatoknál. Az ablak egyik előnye, hogy van kilátás, a másik ennél sokkal fontosabb, hogy itt lehet a legkényelmesebben aludni. Neki tudod dönteni a fejedet a erpülőgép falának, behajtogatod a lábadat az előző szék alá, s boldogság van.
Probléma általában akkor akad ezen a helyen, ha ki kell menned wc-re. Ekkor legalább egy, de inkább két embert kell átugrani. Ugyanígy a csomagodhoz való hozzáférés is hasonlóan nehézkes.
Közép / middle
Ide soha! Vannak kivételek, de ha lehet soha. Kilátás nincs. Fejed himbálózik, nincs hova lehajtani, kijutáshoz egy embert fel kell állítani.
Persze vannak szerencsejátékosok, akik abban utaznak, hogy beválasztanak egy középső helyet, s reménykednek, hogy vagy a folyosó vagy az ablak üresen marad. Szerencsejátékról írtam már több helyen (pl. Vegas), nem alapoznék rá semmit.
Folyosó / aisle
Mint látható a Flightdiary statisztikájában, ez a preferált helyem. Főleg a hosszabb utaknál, meg a napközbeni rövideknél is. Bármikor fel lehet állni, láb kinyújtható a folyosóra, csomag elérhető távolságban, ha bármire szükség lenne.
Egyetlen negatívum lehet, hogy erről a helyről téged ugráltatnak fel, ha valaki bentről ki akar menni.
Elől / hátul
Ez a másik izgalmas kérdés. Ezt az alapján döntöm el, hogy van-e csatlakozás a géphez. Ha van, s még az idő is szűkös az átszállásra, akkor minél előrébb kell ülni. Az első ajtó mindig nyílik a hátsó az lutri.
Ha nincs csatlakozás, vagy bőséges a rendelkezésre álló idő, akkor minél hátrább. Alapvetően az utolsó három sor a barátom. Itt a legvalószínűbb, hogy lesz üres hely. Itt van a legközelebb a mellékhelyiség. Ráadásul ha nyílik az ajtó hátul, akkor elsők között lehet kilépni a fényre.
Hosszú időn át a “világ” kockának bélyegezte azokat az embereket, akik a számítógép mögé bújva töltötték a napjaikat. Ezek a régi korok kockái képesek voltak órákra, napokra belefeledkezni a számítógépbe, s sok esetben elveszítették a kapcsolatot a külvilággal.
Az Internet megjelenésével ez megváltozott. Sok esetben azért ülünk a számítógép elé, nyomkodjuk az okostelefont, mert kapcsolatban akarunk lenni a külvilággal. Üzeneteket küldeni, kapni, beszélgetni.
A Google / Niantic Labs is erre jött rá, amikor megcsinálták az Ingresst. Tudom, benne van egy adag információgyüjtés (geolokáció, nevezetességek, fényképek, stb.), de ennél sokkal fontosabb, hogy egy csak közösen élvezhető játékot raktak össze, ami a négy fal között nem játszható.
Az Ingresst csak sétálva, biciklizve, görkorcsolyázva (én úgy szeretem) lehet játszani. Bejártam egész Nicosiát, portálokat kerestem, helyiekkel csevegtem. Mindeközben fényképeztem.
Persze kereshettem volna a nevezetességeket utikönyv alapján, de inkább ezt a játékos utat választottam.
Másik hasonlóan pozitív élményem, hogy írtam a Briannek, hogy van-e Firefox aktivitás Cipruson, ismer-e valakit. Levélváltás, s már Mariosszal egyeztettünk. Az eredmény egy tegnap esti kellemes sörözés, ahol a sok “kocka” így mulatott:
A Tumblr nekem nagy talány. Írtam már róla többször, hogy vagyok rajta, s jelenleg a kobak.tumblr.com remekül működik hodeszka.hu címen.
Oda pakolok ezt-azt, reblogolok vicces tartalmakat, de néha rá kell jönnöm, hogy valahol a saját blogomnak csinálok “konkurenciát”. Az itteni bejegyzések kimennek oda automatikusan, így onnan is követhetőek az itteni történések. Bele van kötve az instagram, s minden jó. Remek platform, de valahogy mégsem érzem teljesen magaménak.
És a szombati blogposztra utórezgéseképpen megjegyzem, hogy vannak még régi motorosok, akik nem megszüntek, hanem átmentek a Tumblr-re.
Viszont tumblren nem lehet szetvalasztani az eredeti tartalmat a reblogolttol igy elveszik a blogod ertelme, igy is teged tukroz, csak sokkal sokkal higabban.
2013. Twitter, Facebook, Google Plus, Tumblr, s még ki tudja milyen szolgáltatások vannak, s mégis vagyunk még egy páran, akik saját domainen, saját motorral blogot üzemeltetünk, mitöbb, írunk.
Miért? Mert pl. volt egy szolgáltatás, úgy hívták, hogy posterous. Megszűnt. Mindenki csomagol, s fejvesztve menekül.
A saját motor mellett tehát mégis vannak érvek, persze rengeteg dolog szól ellene. A kérdés másik fele, másik értelme, a minek írjuk, minek csináljuk. Mert jó. A blogírás egyszerűen jó érzés. Leírni, megosztani, sőt tanítani lehet. Ez nekem tanárként mindig is nagy élmény volt. Az iskolában, egyetemen matekot tanítok, s ha mellette van egy kis idő, persze igyekszem átadni valamit a világszemléletemből is. A blogom az utóbbiról szól. Itt a véleményemet, s az engem érdeklő dolgokat lehet elolvasni.
És vicces (najó, a vállalhatatlan kezdet után egész emberi bejegyzéseket is képes voltam létrehozni) utánaolvasni, végiglapozni, hogyan változott az érdeklődésem, írásom az évek során.
Megint másik érdekes dolog, hogy a blogok, akiket kezdetek óta olvasok, követek már alig funkcionálnak.
Vannak még blogok, amik időközben átalakultak, rengeteg új blog került bele a feedolvasómba, azonban ők azok, akikkel a kezdetek óta keresztbekommentelünk, goldenblogokon találkozunk, stb. És ha nem lett volna kommentelés, hogyan értesültünk volna egymásról!?
Amikor külföldön járok általában megnézem miféle jó cuccokhoz lehet hozzájutni a Craiglisten. Így jutottam Koreában egy Motorola Atrixhoz, amit Zsófi azóta is boldogan használ, vagy Mountain View-ban a Magyarországon található (azt hiszem) egyetlen Nexus Q-hoz.
Ahogy nézelődtem, találtam is egy remek hirdetést, Nikon D300s, alig használt, 400 dollár. Nagyon baráti ár egy ilyen remek (igaz nem mai darab) fényképezőgépért. Telefonszám nem volt (ez már intő jel lehetett volna), így írtam egy e-mailt.
Pár napra rá érkezett a válasz:
Hi, I am getting back to you regarding the Nikon D300S, from Craigslist
My name is Stephanie and I am now in Toronto.
Please take a look at the pics attached to this email.
About the camera I can say it’s mint as it only has 2000 clicks.
I tried to be as thorough as I could with the presentation so you can have all the info if you decide to go ahead and buy it.
Let me know.
Thanks,
Stephanie
Mivel még képek is voltak mellékelve, teljesen hihetőnek tűnt az ügy. A Denver és környéke Craiglisten volt a hirdetés, így kicsit szokatlan, hogy Torontoba került a hölgy, de én is csak átmenetileg voltam Denverben, így nincs ezzel gond.
Miután megírtam, hogy persze érdekel, érkezett a következő válasz:
I have found a company called Parcels Please that will deliver the
camera to you in the US and allow you to check the camera before I
receive the payment. You will be in control of your money and I will be
in control of my camera.
I will use 2 day delivery and I will take care of the shipping fee.
Please have a look at their procedure and we will go from there.
Jól hangzik, de közben hazaértem Magyarországra, így tisztáztuk, hogy persze működik a shipping akár Magyarországra is. Amikor bármit vettem, akkor előtte találkoztunk, megnéztem, tényleg az, minden tökéletes, s csak utána fizettem. Ez a szolgáltatás pont erre való, csak abban az esetben, ha nem tudunk személyesen találkozni. Remek!
Hi Balazs,
I’ve checked with them and I can send you the camera there via the same
service ;)
So all I need from your side is your name and address.
Thanks.
Remek, minden OK, elküldtem neki a címemet, mire kaptam egy számlát.
Itt kezdett büdössé válni az ügy.
Western Union, Erica Moffett, az meg kicsoda?
Hopp, megjelent a csomagban egy objektív és egy memória kártya, amiről eddig nem volt szó, mintegy 120e Ft extra értéket képviselve
A whois tr-parcelsplease.com eredménye bizony titkos, hmmm… A whois parcelsplease.com korrekt eredményt hoz.
Ekkor elkezdtem kutakodni, s a következőket találtam. A parcelsplease.com egy létező brit cég, akik valóban azt csinálják, amit nekem Stephanie Welker ajánlott, viszont nekik nincs Torontóban kirendeltségük. Mivel ők britek, s a pénzt is Angliába kellett volna küldenem, emiatt Erica Moffett szerepe Angliában majdnem hitelessé tette a dolgot. Az extra objektív csapta ki a biztosítékot, illetve a domain nem létezése.
Amikor rating parcelsplease kereséseket futtattam, akkor mindig az “anyacég” értékeléseire jutottam, amik nagyon pozitívak. Viszont eljutottam a ScamBook már feketén-fehéren leírta, amit a belső csilingelő hang már éreztetett. Itt valóban piszkosul nagy csalásról van szó.
Az e-mailemre, hogy árulják el milyen kapcsolat van a Parcelsplease brit és kanadai ága között, erre már egy hete nem érkezett válasz.
A történet lezárva. Tanulság: A Craiglist és az összes apróhirdetési oldal jó. Viszont mindig nyitott szemmel kell járni, mert vannak emberek, akik kihasználják a hiszékenységedet. Csak személyes átvétel, telefon után szabad vásárolni. Ha helyben meg tudod nézni az árut, s utána döntöd el, hogy megveszed-e, akkor gond nem lehet belőle.
Azért, hogy pozitívan fejezzük be a dolgot, a Nexus Q-t pl. az OpenFeint egyik alapítójától vettem, így nem csak a Q-val, de egy hasznos kapcsolattal is gazdagabb lettem. :)
Valamikor gimnáziumban még betéve tudtam az összes NBA játékos nevét, s minden meccset követtem. Gyüjtöttem a kosaras kártyákat (ebből már csak egy Reggie Miller kártya pihen még a polcomon), s mit nem adtam volna érte, ha egy meccset élőben nézhetek meg.
Akkor még nem tudtam, hogy kb 15 évre rá megadatik a lehetőség, hogy élőben jelen lehessek egy igazi NBA meccsen. A vicc a történetben, hogy mára már felsorolni se tudnám az összes csapat nevét. Viszont a meccs óta újra rajongó lettem. Vettem is leértékelve két darab Denver Nuggets pólót.
És követem a csapat működését már egy ideje. A Google Now mindig jelzi, ha meccs lesz, vagy volt. Régi kedvencem az Indiana Pacers, s a Denver Nuggets a két csapat, akik meccsei állandóan ki vannak jelezve.
A Denver stadionjában, a Pepsi Centerben játszott a Portland ellen. A stadion óriási, s nem tudom, hogy mennyire állandó vagy csak a hoop for troops esemény miatt, himnusszal indult a meccs.
A hangulat, s az egész meccs leírhatatlan. A hazaiak, simán hozták a meccset, bár Kenneth Faried, a csapat sztárja a meccs legelején lesérült.
Másodszor jártam életemben Amerikában. Igen, idén ősszel voltam először, amikor olyan mázlista voltam, hogy egyenesen a Google-hoz mentem Mountain View-ba.
Mostani alkalommal Las Vegas volt az út első állomása, s nem csak pár napot, hanem két hetet töltöttem távol a családtól.
Az odaúton az Air France járataival Budapest – Párizs – New York – Las Vegas útvonalon repültem. Kutya hosszú volt. Reggel tíz körül indultam Budapestről, s éjfélkor szálltam le Las Vegasban (ez otthon reggel kilenc óra, vagyis közel egy napot voltam úton).
Párizsban még sose jártam, a CDG hatalmas, alig értem el a csatlakozást, New Yorkban a JFK egy lepukkant óriási repülőtér. Mivel itt léptem be az országba, minden hercehurcán át kellett esnem, ami ilyenkor vár az emberre, felvenni a csomagot, s ezután a domestic járatoknál újra feladni Vegas felé.
Belépéskor az alábbi beszélgetés zajlott:
- Hello, purpose of your visit?
- Maths educational conference.
- In Vegas? That’s funny…
Majd megkaptam a pecsétet, s bent is voltam az országban.
New Yorkból Las Vegasba a Delta járata vitt, ami azért volt izgalmas, mert életemben először utaztam olyan repülőn, amin Wifi volt. Kipróbáltam. Jópofa, lassú és drága. Így nem fizettem be a Gogo szolgáltatására. Az e-bay ingyenes, így a sebességet láttam. Érdekes dolog egyébként, s támogatnám, hogy mindenütt legyen. Amikor ezt írom, épp Atlanta és Párizs között repülök valahol az óceán felett, s egy fémmadárban teljesen el vagyok zárva a világtól. Se telefon, se internet, se semmi. Ritka az ilyen a mai világban.
Las Vegas
Ez egy sziget. Egy sziget a semmi közepén, ahol minden más, mint máshol. Itt minden a szórakozásról szól. Illetve arról, hogy az idelátogató hogyan tud a lehető legtöbb pénztől megszabadulni.
Először egy hosszú bejegyzést írtam arról, mennyire borzalmas Las Vegas (ezt végül nem publikáltam). És meg voltam győződve róla, hogy soha életembe többet ide vissza nem jövök. Minden többszöröse annak, mint máshol, a taxis a repülőtérről a szállásra akkora kerülővel vitt, hogy ötször annyit fizettem neki, mint kellett volna (persze ilyen hiénák otthon is vannak). Ráadás még a borravalót is kikövetelte.
A város műanyag. Van itt minden, Eiffel torony, piramis, Velence, Cézár palotája, amit csak el tud az ember képzelni. Minden villog, forog, csillog, előadások, s amit csak el tudtok képzelni, hogy az emberek bemenjenek.
A konferencia kedden kezdődött, s szerdáig tartott. Itt ismerkedtem meg Carllal a BuzzMath alapítójával, akivel mint szintén nem amerikai, matekos érdeklődésű, hamar megtaláltuk a közös nevezőt.
Így alakult, hogy amikor neki is elmondtam lesújtó véleményemet a városról, azt mondta, hogy a BlackJack azért jó móka. Mire mondtam neki, hogy na, azt még sose játszottam. Így alakult, hogy együtt beültünk a Treasure Island kaszinóba egy asztalhoz, s megmondtuk a deaelnek, hogy sose játszottunk még. Legnagyobb meglepetésemre ennek nem az lett a vége, hogy az aznap estére a mókára szánt 40 dollárom tíz perc múlva levegővé vált. Egy kellemes beszélgetés, s BlackJack oktatás vette kezdetét. Megtanultam hogyan kell kérni, jelezni, ha nem kérek több lapot, hogy a dealer csak 17-ig mehet fel, hogy mikor lehet “szétbontani” a lapokat, stb. Illetve kiderült, hogy Las Vegasban, ahol mindenért fizetni kell, s mindenért sokszorosát a normális árnak, mégis van valami, ami ingyen van. Ez pedig a játék közben fogyasztott ital.
Mivel szépen lassan játszottunk, s tanultnk BlackJack-ezni, így többször is járt felénk a pincér.
Másnap, Denverbe indulásom előtti nap, egész délután játszottam. Végül a bűn városát pozitív egyenleggel hagytam el. Sikerült visszanyernem az előző este tanulás közben elveszített összeget.
Szerencsejáték
A szerencsejáték azért kapta a szerencsejáték nevet, mert szerencse kell hozzá. Bármennyire is hisznek emberek abban, hogy van nyerő stratégia, trükkök, stb., meg kell, hogy mondjam, hogy ilyen nincsen.
Ha egyszer Vegasban jársz, akkor a következőt javaslom: Különíts el egy fix összeget, amit játékra szánsz. Ez az az összeg, ami nem baj, ha elveszik, mert ezért tetted félre. Vedd úgy, hogy ez a belépő díj. És ha szerencséd van, akkor a játék sokáig tart, s még az is lehet, hogy a játék végén a belépőjegyet visszakapod.
Sose akard visszanyerni a pénzt, ne nyerni menj! Ez játék. A játékért fizetted ki a pénzt. Ha csak felmerül a gondolat, hogy vissza kell nyerni, akkor baj van, az már nem játékról szól. Hagyd abba!!! Ha lemész vásárolni, akkor is mérlegeled, mennyibe kerül az áru, amit megveszel. Tekints ugyanígy a szerencsejátékra! A játék a termék. Annyit fizess csak be, amennyit megér neked a szórakozás.
Denver
Péntek délelőtt Las Vegasban a motel kertjében lévő medencében fürödtem, s egész este egy rövid nadrágban, s pólóban töltöttem a napot. Ezután szombat reggel felszálltam a repülőre, s Salt Lake City érintésével átrepültem Denverbe. Amikor az autókölcsönzőben azt mondta az ember, hogy válasszak nagyobb autót, mert azon téli gumi van, akkor megmosolyogtam. Aztán megnéztem az időjárásjelentést, s láttam, hogy hétfőtől jön a hó.
És hétfőtől jött a hó. Nagyjából 1000 kilométer vízszintesen is, s függőlegesen is Las Vegas és Denver között, illetve 30 fok. A Dodge, amit kaptam jól vizsgázott a hóban. Így hál’Istennek semmi gond nem volt.
Denver, s Las Vegas nagyon hasonlítanak egymásra, ha a várost tekintjük. Mindkét esetben egy felhőkarcolókkal telepakolt belvárost körbeölel a kertesházas város. A nagy különbség, hogy Las Vegast a “semmi” veszi körül, Denvert pedig csodálatos hegyek.
NCTM
Denverbe az NCTM konferencia miatt mentem. Ez a legnagyobb konferencia Amerikában, amit matematika tanároknak, s kutatóknak csinálnak. Több ezer tanár, s kutató, s rengeteg matematikára szakosodott cég fordul meg a konferencián.
A GeoGebra idén először volt jelen hivatalosan is a konferencián. Saját standunk volt, s rengeteg emberrel beszéltünk az elmúlt három napban.
Hihetetlen fárasztó egy napon át a standon állni, fogadni az embereket, s elmesélni nekik százhetvennyolcadszorra is, hogy mi az a GeoGebra. Örömmel csináltam, de a nap végére általában örültem, hogy eldölhetek a szállodában.
Végül
Nagyon jó volt ez a két hét. Rengeteg emberhez sikerült eljuttatni a GeoGebrát. Sok új munkakapcsolat alakult ki, s sikerült a jelenlétünket erősíteni az Amerikai Egyesült Államokban.
Második/első nap Kambodzsában. Második, mert tegnap este már itt aludtam. Első, mert ez az első, hogy a napot is láttam. Miután megreggeliztem, nyakamba vettem a várost. Először csak gyalog néztem körbe a szálló körzetében. Már a tegnapi út a repülőtérről rámutatott, hogy itt mindenki két keréken közlekedik, s a séta alatt ez még bizonyosabb lett. És az út mellett lépten-nyomon valaki benzint, van aki pedig levegőt kínál.
Kambodzsában, azon belül is Phnom Penhben mindenki tuktukon vagy motorbiciklin közlekedik. Vannak autók is, de azok valahogy első megitélésre inkább csak eltévedt járművek. A gazdagabb réteg közlekedési eszközei talán.
Miután megbeszéltük a holnapi konferencia részleteit, kilépve a hotelből leintettem az első tuktukot. A tuktuk egy motor, amire ráfabrikáltak egy kis kocsit. Remek közlekedési eszköz. A helyiek, s a túristák is ezzel járnak mindenfele, ha nincs saját motorjuk. A soförömmel megegyeztünk 10 dollárban (vasárnap drágább, ezt a szállóban megmondták), s ennek fejében körbevitt a városban. Megálltunk a nevezetességeknél, ahol én kiszálltam fényképezni, ő pedig várt rám.
A közlekedés és a helyiek hihetetlenek. Itt első ránézésre káosz van. Másodikra is, de mindezek ellenére minden működik. Az emberek kedvesek, udvariasak, s a dudát jelzésre használják. Néhányan a forgalommal szemben mennek, néhányan rendesen. Egy-egy motoron a laptopoktól kezdve akár egy hütőszekrényt is elszállítanak. Néhányan szoptatnak a motoron, s van amikor az egész család motorral jön haza a gyerekzsúrból.
A motorok mindent elvisznek. Az autókban pedig annyi ember ül, amennyi épp jól érzi magát benne. A gyerekülés csak az európaiak bolondsága. Persze ez köszönhető annak is, hogy az európaiak száguldoznak. Itt nyugi van, s biztonság.
Első állomásunk egy csodás park volt egy templommal a tetején.
Miután befizettem az 1 dollárt, körbenézhettem fent a templomban. A templom teljesen funkcionális, a helyiek valóban megfordulnak erre.
A templom “alatti” parkban a helyiek játszottak.
Béke és nyugalom. Az emberek barátságosak, s kedvesek. Soha egyetlen helyen nem éreztem, hogy veszélyes lehetne akár egy picit is. Még amikor szembe haladtunk a forgalommal se volt halálfélelmem, pedig ennél kevesebbért is meglincseltek volna Budapest utcáin. :)
Mai nap másik tanulsága. A helyi pénz létezik! Ha 1 dollár alatt kell vizetni, azt helyi pénzben, rielben adják vissza. Egy USD nagyjából 4000 riel.
Mai nap sokkoló élménye a Genocide Museum volt. Itt a múzeum teljesen visszaadja Pol Pot véres uralmának napjait. Szabályok, kínzó terem, cellák. Naponta kétszer van film vetítés is. Ezt nem vártam meg, mert ennélkül is elég kemény volt. A helyiek, akik túlélték a kínzást, könyvet árulnak, s mesélnek helyben arról, hogy milyen volt.
Pol Pot uralma alatt kivégezte az ország teljes értelmiségi rétegét. Így már sokkal jobban értem ma reggeli beszélgetésünket Chan Roath matematika professzorral, aki nagy meglepetésemre közölte, hogy csak 4 matematika PhD végzettségű ember van az országban. Nulláról kellett felépíteni az országot, s most itt a lehetőség, hogy a GeoGebra ebben hatalmas segítséget adjon a helyieknek. Vizualizálni, megmutatni a matematikát, természettudományokat. Fantasztikus küldetés, s nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek. És a tuktuk vezetőmnek is, hogy a Market helyett a múzeumba vitt. Így teljesen más fejjel tudom befejezni a holnapi prezentációmat.
Péntek délután négy órás indulás, szombat este kilenc órás érkezés. Hosszú volt. A Qatar légitársaság tényleg jó, de azért jobb ágyban tölteni az éjszakát, mint váróteremben, illetve repülőn.
Jól fejbevágja az embert az otthoni időjárás után a fenti harmincegynéhány fok itt Kambodzsában. Mintegy másfél napnyi utazás után végre a szálláshelyre értem. Ami valóban nagyon szép. Az már csak adalék információ, hogy eredetileg 120 dollárt számoltak volna fel a szobáért, majd amikor említettem, hogy az kicsit sok, 60 lett az ára. Long stay discount lett az okat a hirtelen áresésnek. Így már a teljes GeoGebra vezetés is egyetértett, hogy erre a helyre szóljon a szállásfoglalás.
De menjünk vissza az elejére! Kambodzsába bejutni nem egyszerű. 3 papírt kell kitölteni. Vízum kérelem, tartózkodási engedély, s elvámolni való áru. Belépéskor 20 USD a túrista vízum, ezt ki kell váltani, mese nincs. Van egy automata, akinek esetleg nincs USD kp-ja, ami hol működik, hol nem. Van egyébként helyi valuta is, de az USD tulajdonképpen a hitavalos fizetőeszköz.
A repülőtéren a helyi utazási iroda (ami a konferenciát is szervezi) embere várt, s elvitt a szállásra. Érdekes volt útközben figyelni a város, s az embereket. 40-es tempót mindenki tartja (egyébként életveszélyes lenne), viszont a piroson átmennek, szembe haladnak a forgalommal, két család ül egy furgon platóján, egy másik egy motorbiziklin, s a tuk-tukok pedig mennek merre látnak. Zseniális!
A szálláshelyre érve, beregisztráltam magamat, majd két hölgy(!) felcipelte a bőröndömet az emeletre. Ez kicsit furcsa volt. A szoba szép, s van egy fantasztikus kőből készült fürdőkád. Gondoltam engedek bele vizet, s kiáztatom magamat. Itt szembesültem a trópusi országok első problémájával: nincs hideg víz. Illetve van valami amit annak jelez a csap, de az kb 20 fokos. Így sikerült elviselhetetlenül forró fürdőt kreálnom magamnak.
