2018

Ha a blogot tekintem, akkor elég eseménytelen évet zárunk. Néhány bejegyzés. Cserébe elképesztő mennyiségű érdeklődő az oszthatósági szabályok iránt.

Minden egyéb szempontból 2018 nem volt egy unalmas év.

Család

Bővülünk. Most se sikerült Mindhárom gyermeket egy kép erejéig a fa alá csalogatni. Illetve azt még csak-csak, de elérni, hogy mindhárman fénykép kompatibilis fejet is vágjanak, azt már nem. Jövőre néggyel próbálkozunk majd.

Költöztünk. Kicsit kijjebb a városból. Budörs ad otthont nekünk október óta.

Utazás

2018-as repülések – https://my.flightradar24.com/kobak

Mexikó és Thaiföld a két új ország, ami felkerült idén a térképre. Mindkét országról, kultúrájáról hosszasan tudnék írni, de nem fogok. Idén ettem életemben a legtöbb szöcskét. És ettem mindkét helyen, sőt hoztam is haza kostolót. Nem mindenki rajongott érte. 🙂 Hogy legyen valami, ami összeköti a két országot. A robotika versenyeken kívül.

Munka

Az is akad bőven. 🙂 Mikor felteszik a kérdést mit dolgozom, a család 5 tagja 5 féle válasszal áll elő erre a kérdésre. Ez több dolgot jelenthet, de leginkább azt, hogy változatos a munkám. 🙂 Meg persze azt, hogy nincsen “a munkám”. Matematika tanár vagyok és ez továbbra is a hivatásom. Minden munkám valahogy eköré csoportosul. Ehhez köthető.

  1. Fazekas. 4 év után most egy év szünetet tartok a mindennapi középiskolai oktatásban. Júniusban érettségizett az az osztály, akiket 4 éve kezdtem tanítani a Fazekasban. Rohan az idő.
  2. ELTE. Itt továbbra is félállásban tanítok. Szeretem. A diákjaim is elviselnek.
  3. HiperSuli. A Telenor számára sem volt eseménytelen 2018. De a Hipersuli program folytatódik és továbbra is számítanak rám.
  4. VRMath. Egyelőre téli álmát alussza a projekt. Bízom benne, hogy hamarosan újra előkerül itt az oldalon a téma.
  5. Robotika. Méltatlanul hátrasorolódott itt a listában. Utazásaim is többnyire emiatt történtek és egyre több időt fordítok a témára. Fazekas robot csapat, illetve Dani fiúnk is lelkesen érdeklődik a téma iránt.
  6. Előadások, tanárképzések. Számtalan ilyen alkalom is volt. Itthon is ée külföldön is. Amennyiben van rá kapacitásom, s nem ütik egymást időben az események, továbbra is válllalok előadásokat, képzéseket.
  7. Egyebek. 🙂 Néha írok ide. Néha androidportal.hu, igyekszünk rendszeresen beszélni a rendszeres podcastban.

Képek

És akkor a sok szövegelés után jöjjenek a tavalyihoz hasonlóan a képek!

Január

https://www.instagram.com/p/BdsRXhMBiOE/

Február

https://www.instagram.com/p/Be-1PdJB-Mq/

Március

https://www.instagram.com/p/BgL95KYlf8x/

Június

https://www.instagram.com/p/Bj0Ks4DAoPQ/
https://www.instagram.com/p/Bj0LaZjgIXi/
https://www.instagram.com/p/BkBImcwg-P_/

Augusztus

https://www.instagram.com/p/BmWlJ0fgtuw/
https://www.instagram.com/p/BmY7yEoATk4/
https://www.instagram.com/p/BmZRVDvA90j/
https://www.instagram.com/p/BmmTv2xggq1/

Október

https://www.instagram.com/p/Boba5wJgQRC/
https://www.instagram.com/p/Boo5AhaA7rS/

November

https://www.instagram.com/p/BpuQMXAgPI3/
https://www.instagram.com/p/Bqcf78FgR08/
https://www.instagram.com/p/BqY6lq_AA1x/

December

https://www.instagram.com/p/BrIatd6gFIa/