nyári programajánlat

Immáron sok éve járok a kie nyári táboraiba, de soha nem vertem nagy dobra. Ennek több oka volt, talán a legfontosabb, hogy nem volt rá szükség. Volt néha élménybeszámoló itt a blogon, meg fénykép mutogatás, s kész. A helyzet az, hogy idén a nyári fiútáborba, amit húderégóta (nem is tudom már pontosan :-)) vezetek nincs elég jelentkező. Namost az az igazság, hogy nem hiszem el, hogy nincsen minimum 20 olyan 9-14 éves fiú Magyarországon, aki július 15-25. között Királyréten velünk táborozna.

Sajnos a jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy (még) nincs. Tavaly “kiöregedett” sajnos a társaság nagyja, akik éveken át jártak. Így kérek szépen mindenkit, hogyha ismer a közelében olyan családot, ahol ilyen korú fiúgyermek van, s nyáron a fenti intervallumban nincs még programja, az keressen meg!

A tábornak két súlypontja van, Isten (felekezettől függetlenül) és a természet szeretete. Az előbbit a napi Bibliaórák, esti áhitatok, utóbbit a sok játék, kirándulás, sátrazás hivatottak szolgálni. Természetesen az esti tábortűz, folytatásos mese, éjszakai őrség is részei a tábornak. Külön érdekesség, hogy minden nyári fiútábor egyben lovagtábor, ahol az apródtól a lovagokon át a hercegig mindenféle rang képviselteti magát.

Kedvcsinálónak a tavalyi táborból pár kép:

Természetesen vannak táborok lányoknak is, s idősebb fiúknak is. Oda is várják a táborvezetők a jelentkezőket.

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

3 responses to “nyári programajánlat”

  1. zsu Avatar

    Jók a képek! különösen a portrék.
    Valamint a tábort is csak ajánlani tudom!
    az ex-konyhás 😉

  2. Galamb Avatar
    Galamb

    Királyrét királyság.
    Anno tökmag koromban családilag jártam arra és veszettül tetszett.
    Pláne a kisvasút.
    Szegény párára ráférne egy kis helyrepofozás, mert elég siralmas állapotban van. 🙁

  3. kobak Avatar

    @Galamb: Sajnos ez sok dolgra igaz, de ha ezt az ember félreteszi, akkor oda tud figyelni s sok szép dologra. 🙂

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post’s permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post’s URL again. (Find out more about Webmentions.)