Author: kobak

  • GeoGebra

    GeoGebra

    A GeoGebra és én régi múltra tekintünk vissza. Emiatt nem ez az első alkalom, hogy a szoftverről, szolgáltatásról itt a blogon megemlékezem. Azonban eddig mindig a hozzá kapcsolódó dolgok merültek fel, soha nem maga az alkalmazás. Mi is az a GeoGebra? Vagy, mint egy négy évvel ezelőtti cikkben, Zebra Geo? 🙂

    A GeoGebra egy mondatban vizualizálja a matematikát. A GeoGebra történetéről több előadást is tartottam, amikor 2012 környékén pár évig a nemzetközi közösség koordinálását végeztem.

    https://prezi.com/nhjjyiunkqbh/geogebra-port-elizabeth

    Történet

    A lényeg, hogy a GeoGebra valamikor 2002 elején látta meg a napvilágot, Markus Hohenwarter szakdolgozata volt, aki matematika és informatika szakon végezte az egyetemet. És mivel nem szeretett volna két szakdolgozatot írni, emiatt egy olyan informatikai alkalmazást készített, ami matematikát csinál. Így született meg az első verziója az alkalmazásnak.

    Markus azt gondolta ezzel maga mögött hagyta egyetemi tanulmányait, s befejezett valamit, azonban befejezés helyett megnyitott valamit. Ami azóta szerte a világban rengeteg matematika tanár életét könnyítette meg.

    Mára a GeoGebra nem csak egy számítógépes alkalmazás. Bár elérhető ingyenesen minden operációs rendszerre, tabletre, okostelefonokra, azonban fontosabb ennél is, hogy egy kb. 40 milliós közösség használja az alkalmazást szerte a világban.

    A GeoGebra

    A GeoGebra neve a Geometria és az Algebra szavak ötvözetéből alakult. Ennek oka, hogy az alkalmazás a Geometria és Algebra ablakból állt kezdetekkor.

    A képernyő bal oldalán az Algebra ablak, jobb oldalán pedig a Geometria ablak kapott helyet. Ezek pedig dinamikusan össze vannk kapcsolva. Ez azt jelenti, hogy ha a Geometria ablakban történik valamilyen manipuláció, akkor az algebra ablak “alkalmazkodik” ahhoz. Amennyiben az algebra ablakban módosít a felhasználó az alakzaton, akkor a geometria ablakban is módosul az alakzat.

    via GIPHY

    A következőkben a GeoGebra használatáról, elérhető GeoGebra anyagokról és a közösségről lesz szó.

    Addigis, aki ismerkedne, itt kezdheti:

    GeoGebra grafikus számológép
    GeoGebra grafikus számológép
    Developer: GeoGebra
    Price: Free
    GeoGebra Classic
    GeoGebra Classic
    Developer: GeoGebra
    Price: Free

    A bejegyzés része annak a szándéknak, hogy az itt felsorolt rengeteg oktatási alkalmazásról kicsit hosszabban írjak. Vagy nevezzük csak újévi fogadalomnak! 🙂

  • Airbnb

    Az Airbnb az Uber mellett a másik platform, ami rendszeresen előfordul a médiában. És az utóbbi időben talán nem annyira pozitív értelemben. Pedig a szerintem remek dolog ez.

    airbnb profile

    Mint látjátok, nem ma regisztráltam, ehhez képest tavaly volt az első alkalom, hogy a szolgáltatáson keresztül foglaltunk szállást. Azóta viszont felpörgött a dolog, s amikor nyaralás van, ma már az első az Airbnb app/weboldal, ahol szállások után nézek.

    Akinek nem mond esetleg semmit a dolog, az Airbnb ugyanaz a Zimmer Frei számára, mint az Uber a taxizás számára. A különbség talán az, hogy a hagyományos Zimmer Frei és az Airbnb akár egyszerre is űzhető. És mielőtt mindenki beleköt, minden hasonlat sántít. Ez is. De a lényeget értitek. Ha mégsem, akkor katt ide.

    Az Airbnb nem egy jótékonysági szervezet. Tisztában vagyok vele, hogy nyereséges cégről van szó. Nem is kicsit. Sok lakást pont Airbnb kiadás miatt vásárolnak emberek. Ezzel felverik a lakások árát, stb.

    Viszont nézzük a felhasználói oldal előnyeit:

    • Általában olcsóbb, mint az azonos kategóriájú hotel. Természetesen vannak itt is elképesztő áru luxus lakások, ha valaki arra vágyna.
    • Mindent meg lehet nézni előre online.
    • Hatalmas választék.
    • Előre fizetsz, nincs helyben pénzezés.
    • Minden kiadó lakás, szoba értékelésre kerül, így nincs mellébeszélés. Ha egy szállás nem olyan a valóságban, mint a leírásban, akkor az gyorsan kiderül.
    • Választhatsz szoba, vagy teljes lakás között. A szoba esetén couchsurfinghez feelinget kapsz, vagyis egy ember/család életébe csöppensz bele, az ő kiadó szobájukat használod. A teljes lakás természetesen kulcsot, s egy teljesen felszerelt lakást kapsz.
    • Olyan helyeken lakhatsz, ahova másképp nehéz eljutni, helyiekkel ismerkedhetsz meg. Pl. Hamburgban egy családnál laktam, velük beszélgetve sokkal többet tudtam meg a városról, mintha egy szálloda prospektusait böngészem csak.

    Összességében egy emberi és jól működő szolgáltatás az Airbnb.

    Airbnb
    Airbnb
    Developer: Airbnb
    Price: Free
    ‎Airbnb
    ‎Airbnb
    Developer: Airbnb, Inc.
    Price: Free

    U.I.: senki nem kényszerített/fizetett a bejegyzés megírásáért. Friss az élmény és pozitív. A linkekre kattintva elvileg mindenki jól jár, ha most regisztrál.

  • korkérdés

    Rendszeresen szembesülök azzal a sztereotípiával, hogy az idős(ebb)ek, digitális bevándorlók már nem tudják használni a modern technikákat. Ezzel igyekszem mindig vitába szállni. És egyre több példa is van rá, hogy ez nincs így. Sőt egy lépéssel tovább megyek a fiatalok sokszor esetlenebbek a modern technikával, mint az idősek.

    Amikor okostelefonok, technológia az oktatásban a téma, akkor is rendszeresen legyintenek sokan, hogy persze a fiatal tanárok minden technikát ismernek már, kisujjukban van az egész. Az idősekkel viszont mennyi gond lehet. Épp ellenkezőleg. Egy tanár, aki már 10+ éve tanít, tudja, hogy szüksége van a megújulásra, a diákok igényeihez való alkalmazkodásra. Épp emiatt sokkal nyitottabb a technikai újdonságokra is.

    Amiért ezt a bejegyzést írom a hamburgi repülőtéren éppen a gépemre várva annak az alábbi esemény az oka:

    Kicsit álmosan érkezem a check-in pultra váró sorba. Előttem egy idősebb házaspár. Ősz haj, lassú tempó, kényelmesen haladnak előre a sorral. Láthatóan nyugdíjasok, nyaralni készülnek. Mindkettő kezében okostelefon! Nem a legújabb modell, de tökéletesen alkalmasak minden funkció kihasználására. Előttük egy fiatal lány, 20 év körüli. Nála nincs bőrönd. Csak kézipoggyásszal utazik. Láthatóan idegesíti a hosszú sor.

    Az idősebb bácsi odalép hozzá, s felteszi a kérdést, hogy miért nem checkinelt be online. A lány néz rá bambán. Erre a bácsi elmesélte az egész online check-in menetét egészen addig a pontig, hogy kell a pass file-t az iPhone-ja Apple Wallet alkalmazásába elmenteni.

    Persze erre mindenki mondhatja, hogy különleges emberek. Az átlag idős nem tudja használni ezeket a dolgokat. Ha akarja, tudja. Épp pár napja posztolt az index is egy videót két nagymamáról, hogy pokemon go-t játszanak. Igen, el kellett nekik mondani, hogy működik. De aztán pillanatok alatt megértették, s még a végén jól is szórakoztak. Édesanyám az egyik első, aki a fényképeket a gyerekeimről like-olja. És még folytathatnám ezt a sort.

    Folytatnám még a sort, de be kell szállnom a gépbe. 🙂 A lényeg: A technológia használat nem kor kérdése!

  • bokodi lebegő falu

    Több képet láttam már az ún. lebegő faluról a Bokodi tavon. Gondoltunk egy merészet, s pár hete egy hétvégén bevágódtunk az autóba. Bokod a legegyszerűbben az M1-es autópályán közelíthető meg. Tatabányánál letérve juthat bárki a tó közelébe.

    Bár Bokodi tó és Bokodhoz köthetőek a cölöpházak, de Bokodra érve egy néni rögtön közölte velünk, hogy ez itt randa. És nem érdemes lemenni a tóhoz. Ő volt egyébként a túrisztikai tanácsadó vagy valami helyi idegenforgalmi eligazító.

    Aztán meglátta, hogy gyerekekkel érkeztünk, miután elnavigált egy autót a túlpartra Oroszlányba, elárulta, hogy akár le is tudunk itt 200 métert sétálni, s akkor meglátjuk a tavat. De hozzátette, hogy ne számítsunk semmi érdekesre. És egyébként is menjünk inkább Majkra, az sokkal szebb.

    OLYMPUS DIGITAL CAMERA
    Bokod
    Bokod
    Bokod

    Azt kellett megállapítani, hogy ez a nem annyira szép hely is már elég izgalmas. Végül kisebb séta után úgy döntöttünk, hogy megkerüljük a tavat és megnézzük Oroszlány irányából is.

    Bokod és Oroszlány között
    Bokod és Oroszlány között

    Bokodról Oroszlányba a csücsökből a fenti kép fogad. Majd Oroszlányba kis kalandozás után lejutottunk a tóhoz. Ezek a házak horgász kunyhók. Egy kedves helyi ember elmesélte, hogy a gyár hűtőtava ez, s amíg működött (tavalyig), addig a tó sose fagott be, mert a gyár melegen tartotta a vizet.

    A víz fürdésre (elvileg) nem alkalmas (erre kicsit rácáfol az első képen látható csúszda), mert sok benne a zöld alga. De tiszta a víz és sok benne a hal. A házikókban minden van. A mellékhelyiség azonban kis pottyantós bódékban van megoldva a parton.

    Háttérben a gyár
    Háttérben a gyár

    Azt is elmesélte az ember, hogy egy ideje egész sok érdeklődő fordul meg a tónál, de azért még mindig békés, nyugodt hely.

    Kicsit még kalandoztunk a tópart mellett futó földúton, meg-megálltunk, s bekukucskáltunk minden lehetőségnél a tóra.

    Bokodi tó

    Budapestről kicsit több, mint fél óra. Érdemes egyszer elmenni. Most még szinte érintetlen. Érdemes helyi emberekkel beszélgetni.

    Majk is nagyon szép, ott már korábban jártunk, de érdemes lesz újra visszatérni oda is.

  • Carpool Karaoke

    The first carpool karaoke video I’ve seen was the one with Adele. I love her songs, but never knew, she’s so funny and cool. These carpool videos show the true character of the guests.

    2 days ago James Corden just posted a new video with the Red Hot Chili Peppers in the car. After the first 20 seconds of the video, I hit the subscribe button. I don’t want to miss the next episode.

    James Corden is a genius and the guests are awesome, too. At leaset the last 2 were. 🙂

  • Fly Toledo Zip Line

    We spent the last week in Talavera de la Reina as part of an Erasmus+ project (website not yet finished).  Since Talavera is close to Toledo, we visited the beautiful city. As we found out, that Fly Toledo is supposed to be the longest zip line in Europe, we had to try it. I’m not sure, whether it is still the longest in Europe, but it is the best located zip line for sure.

    Yes, it was scary first. But we got discount for a second ride, when I didn’t leave my camera behind. See the video below.

  • következő két hét

    Lassan vége a Húsvétnak, szünetnek és a következő két hét nem tűnik unalmasnak. Amiről már most tudok:
  • telefonokat az órán is!

    telefonokat az órán is!

    Ez a hír a hvg-n akkora hatással volt rám, hogy nem csak egy Twitter bejegyzésben, vagy Facebook posztban, hanem itt a blogon is meg kell, hogy emlékezzek róla.

    mobiltarto

    A fenti képen egy mobiltartó látható. A hvg hírében az olvasható, hogy ez mennyire jó ötlet. Lehet az. De ez attól függ, hogy mire használjuk. Ha az a cél, hogy mindenki telefon nélkül vegyen részt az oktatásban, akkor nem tartom jó iránynak. Sőt, egyenesen nagyon rossz kezdeményezésnek gondolom.

    A telefonok ott vannak minden diáknál lassan (ha nem így lenne, nem lenne szükség erre a mobiltartóra), így nem ellenségnek kellene kikiáltani azt, hanem az oktatás részévé tenni, integrálni kell azokat. Évek óta beszélek, írok, előadok arról, hogy az okostelefonok, tabletek kiválóan alkalmazhatók oktatási célra.

    Kizárni nem lehet. A telefonok elvétele – mert játszanak vele az órán – nagyjából olyan, mintha a tollat, ceruzát vettük volna ki a diákok kezéből, mert azzal amőbázhatnak, vagy levelezni tudnak egymással. Ahelyett, hogy a telefonokat elpakolnánk, inkább a tanárokat kellene felkészíteni arra, hogyan kezeljék ezeket a helyzeteket. Milyen alkalmazások állnak rendelkezésre, ha be szeretnék vonni az oktatásba az eszközöket. Hogyan lehet kezelni a diákokat, akik esetleg mégis elkalandoznak az órán.

    Egészen új kihívásokkal találkoznak a mai tanárok, mint 5-10 évvel ezelőtt. Az okoseszközök elterjedése, az Internet jelenléte mindenütt az életünkben teljesen megváltoztatta a szórakozást, tartalom fogyasztást, de a tanulást is! A diákok is érzik, látják, hogy az információ karnyújtásnyira van tőlük. És nem tehet úgy az oktatás, mintha ez nem így lenne.

    Ha a mobiltartó azt a célt szolgálja, hogy a tanár óra elején megnézze, hogy mindenki elhozta-e a telefonját, akkor támogatom. Gyorsan ki lehet osztani azokat, amikor az órán szükség van rá, s használni szeretnék. Dolgozatnál könnyen távoltartható a kisértés. 😉

    Ha nem ez, akkor felejtsük el! Mert a diákok egy lépéssel a mobiltartó előtt fognak járni. Lesz egy telefon, amit kitesznek majd, s a másikat használják a pad alatt. Megoldás? Nem.

    Mobiltartót otthonra! Ezt már sokkalinkább. Az I am number four című film (felejthető egyébként) egy jelenete ragadt meg bennem. A főhös a barátnőjéhez átmegy ebédelni. Ott ebéd előtt egy kosárba begyűjtik a telefonokat, s kiteszik a szomszéd szobába. Igen. A telefonnak nincs helye pl. az ebédlőasztalnál (igen, én is szoktam, de cél, hogy az ebédlőasztal a beszélgetések és az evés helye legyen).

  • 15 awesome ski and snowboard movies

    Winter X Games 2016 is on. It’s half term in Hungary. Which means a few days off school for skiing and snowboarding. I collected a few great movie trailers to get in the mood for riding. The Art of Flight is an all time favourite.

    Hit next to watch the other 14 trailers.

    (more…)