Összedobtam (holnapra lesz kész) egy honlapot egyik ismerősöm édesanyjának. tourist-guide.hu az oldal címe. Egyelőre az oldal még nem működik. Holnap adom majd át. A template az openwebdesign.org-ról való. Soha nem tartottam magam egy css gurunak, s a legnagyobb bajom, hogy soha nem vettem a fáradtságot, hogy rendesen átnézzek egy leírást. Emiatt bizonyos részeket ismerek, mások teljes homályba vesznek. Ez látható a még mindig félkész “oldal aljon” is. 🙂 Ezen igyekszem változtatni.
Ja, ma voltunk új lakást megnézni, mesteremberekkel dolgokat lebeszélni. Néztünk ágyat is, gyerekágyat is, magunknak találtunk is, gyermeknek még nézelődünk. Meglátogattuk mindkettőnk szüleit, meg nemistudom még miket csináltunk. A lényeg, hogy nem volt időnk unatkozni! 😉
Már régóra akartam írni egy beszámolót a Berzsenyi 7.c osztálykirándulásáról. A képeket már lassan egy hete feltettem a flickr fotóim közé, de ez az írás csak nem akart elkészülni.
Vasárnap hajnali kelés nekem nagyon nem jött be. Az eső is csepergett, így aztán sokmindenhez volt kedvem, de ezek között nem szerepelt a Zsófi osztályával való kirándulás. Dehát az ígéret szép szó… nem volt mit tenni, elindultunk.
Az állomáson összegyüjtöttük a gyerkőcöket, beszálltunk egy kocsiba (amiről aztán kiderült, hogy Hatvantól más irányba megy, így a Hatvan – Vámosgyörk szakaszt állva tettük meg). Vámosgyörk Gyöngyös rövid volt, utána pedig kisvasutaztunk Mátrafüredig. Leszállás után Irénke néni (azt hiszem így hívják) jött a csomagokért. Mindenki lepasszolta a nagy táskáját, s felmentünk Sástóhoz játszani.
Ekkor kezdett már visszatérni belém is az életkedv. Sütött a nap, szép helyen voltunk, s elkezdtem beszélgetni pár gyermekkel. Megismerkedtem Ricsivel, aki az osztály rubikkocka kirakó bajnoka (jelenleg). Az ő rekordja 1 perc és valamennyi, ha jól emlékszem. A három nap további részében Ricsi és még egy pár lelkes rubikkocka rajongó próbált megtanítani mindhármunkat a kocka kirakásának művészetére. Péter megtanulta. Zsó és én valahol félúton lemaradtunk a versenyben. Nekem még az utolsó sor hiányzik.
Azonban térjünk vissza a Sástóhoz! Itt a tavon kívül található egy kemping, meg egy kilátó. A kilátó nagyon magas, s nekem nagyon tériszonyom lett, amikor a második emeleténél jártam, így visszafordultam. A tavon lehetett csónakázni, mint ez a képeken látható, a diákjaink ki is próbálták a dolgot, s nem éppen használtak mindent rendeltetés szerűen. Hát’Istennek senkinek nem esett semmi baja.
A kilátó, csonakázás és a piknik után átmentünk kollektíve a szomszéd játszótérre és mezőre, ahol aztán foci, méta, frizbi játékok következtek. Amikorra már úgy éreztük, hogy mindenki kellően fáradt, kimentettünk minden labdát a tóból, akkor elindultunk a szálláshely felé.
A szállás
Falusi turizmus. Rengeteg kaja, minden házikészítésű, s nagyon finom. Azt hiszem nem tudnék olyan bp-i vendéglőt mondani, ahol a felszolgált étel mennyisége egyáltalán megközelíti amit mi itt kaptunk. Egyik ámulatból a másikba estem.
A gyerekek sok kisebb-nagyobb szobába kerültek elszállásolásra. Péternek külön szobája volt, s nekünk is. A reggeli turnusokban volt, hogy mindenki meleget, s frissen ehessen. Hihhhetetlen mennyiség volt ez is.
Lehúztam a legújabb k2-őt, ezenkívűl javítom majd a sidebar-t, a footert, meg még egy pár dolgot. Estére talán már lesz végleges verzió. 🙂
update: Megvan az elhatározás, hogy milyen lesz. Egyelőre eléggé félben maradt a footer feletti 3 oszlopos cucc. Ki is szedtem. Majd, ha kész, akkor visszakerül.
A bal oldali oszlop lesz a legutóbbi bejegyzések listája, középen a pecsétek gombok lesznek picit rendezettebben, jobb oldalt pedig az aktuális flickr fotóim fognak boldogítani mindenkit.
A mai rejtvény Geri kérdésére nem matematikai. Tegnap beszélgettem Maltéval (egy kedves német barátom, aki éppen nálunk van pár napig), s említette, hogy gondolkoznak a biciklivel Magyarországra jövésen. Mondta, hogy egy hetük van rá, így arra gondolt, hogy Bielefeldből felmennének valami közlekedési eszközzel Berlinbe, s onnan jönnének. Erre rögtön mondtam, hogy ezt gondolja át mégegyszer, Berlin marha messze van.
A kérdés ekkor jutott eszembe. Állítsátok növekvő sorrendbe a következő városokat Budapesttől való távolságuk alapján! (Térképet, egyéb segédeszközt nem lehet használni)
Nürnberg
Frankfurt
Berlin
Róma
Martonvásárhely
Split
Lehet írni a válaszokat. (Addig én levadászom azt a szemtelen legyet, amelyik itt köröz a szobában. Már egy picit idegesít.)
Erről még nem is hallottam. Ma kaptam egy spam sms-t. Lassan telefonra is kell antispam progi?! Idézem az üzenetet:
0681185182:
(emsz:720brftüszpartytel.hu)
szia,barátnőmtől kaptam a számod.Lenne kedved ismerkedni? Randi? Akár ma? Szandra vagyok 24 éves 170/50. NE ÍRJ, CSAK HÍVJ! pussz!
Egyrészt boldog házas ember vagyok, így nem érdekel a dolog. Másrészt a szöveg kamu. Harmadrészt a 06 81 kezdetű számok nem olcsók. Vagyis az egész csak és kizárólag arról szól, hogy pénzt akasszanak le rólad… Szánalmas. Ennek ellenére biztos van, aki beszívja.
Legalábbis én már nagyon szeretném. 🙂 Ma olvastam a beharangozó hírt a hupon a send2u oldalról. Ha valamit el akarsz küldeni valakinek, akkor ne e-mailben csatold, hanem töltsd fel ide, s küldd el Neki a linket! Így megkíméled a postafiókját, meg őt is a több megás levél letöltésétől.
Az oldal igényesen van megcsinálva, s egyelőre gyors. Kiváncsi vagyok majd a sebességre, ha beindul, s már nem csak egy-egy ember töltöget próbaképpen le-fel dolgokat.
Írtam már az AllPeersről többször is, de az még mindig félkész, így várni kell vele. Ha azonban elkészül, akkor azzal is könnyen lehet majd file-okat cserélgetni. Persze az csak két online gép között működik. Ennek nagy előnye, hogy nem kell a másik félnek is online lennie.
Régóta szemezek Steve Lam True Bluek2 témájával. Nézegettem a css-t, de lusta voltam belefogni valami hasonló kialakításába. Ma valahogy újra elkavarodtam az oldalára, s láttam, hogy public letölthető a dolog. Fel is tettem rögtön.
Megjegyzéseim. Nekem picit szűknek tűnik elsőre az oldal, lehet, hogy visszaállítom majd az eredeti szélességet. A többi nekem bejön. Ötletek, gondolatok, megjegyzések?
Sokan szeretünk mindenféle pecséteket, egyéb információdús kis képecskéket kipakolni a weboldalunkra. Ezt megkönnyítendő, létezik egy német oldal a publicons.de.
Pár klikk azokhoz az ikonokhoz, amik nekünk tetszenek, majd a lap alján klikkelünk, s kész a palettánk.
Választhatunk vízszintes, függőleges, vízszintes hosszúkás, függőleges hosszúkás elrendezések között. Ötletes, s praktikus kis oldal. Az én pecsét palettám elkészítése kb 1 percet vett igénybe (azt is csak azért, mert végig kellett néznem a választékot)