temetjük a csatolt file-t

by

in

Legalábbis én már nagyon szeretném. 🙂 Ma olvastam a beharangozó hírt a hupon a send2u oldalról. Ha valamit el akarsz küldeni valakinek, akkor ne e-mailben csatold, hanem töltsd fel ide, s küldd el Neki a linket! Így megkíméled a postafiókját, meg őt is a több megás levél letöltésétől.

Az oldal igényesen van megcsinálva, s egyelőre gyors. Kiváncsi vagyok majd a sebességre, ha beindul, s már nem csak egy-egy ember töltöget próbaképpen le-fel dolgokat.

Írtam már az AllPeersről többször is, de az még mindig félkész, így várni kell vele. Ha azonban elkészül, akkor azzal is könnyen lehet majd file-okat cserélgetni. Persze az csak két online gép között működik. Ennek nagy előnye, hogy nem kell a másik félnek is online lennie.


Comments

11 responses to “temetjük a csatolt file-t”

  1. Az ötlet jó lenne, de… Szóval egyrészt nekem sok levelem van, aminek a csatolmányát nem mentem ki, hanem bent hagyom a postafiókomban gyakran hónapokig, tehát a 15 nap kevés.
    Másrészt a céges szempontok. Céges levelezéshez nem dobálhatok simán linket, mert később előfordulhat, hogy elő kell bányászni az adott levél adott csatolmányát, amit ha törölnének, akkor roppant kellemetlen lenne a helyzet.

  2. bocs a reklámért: use gmail
    ott legalább elfér 🙂

  3. erdojaro: gmail-t használok. Pont emiatt, mert tényleg minden elfér.
    alesi: Tudom, hogy nem ez lesz a cégek számára a megoldás, de az idióta powerpointos csatolt file-októl, képektől, vicces videóktól így meg lehetne szabadulni. 🙂

  4. Szeritem teljesen franko, msn-en mikor csetelek haverokkal tökéletes lesz átküldeni a cuccokat (mert a beépített nem túl hatékony)…

    Gmailt én is használok, de olyan anyagokra, amiket csak megmutatásra küldök, semmi értelme tárolnom a postafiókomban/más fiókjában.

    Johnny voltam

  5. birop Avatar
    birop

    A dolog ugye már régóta létezik, csak mindenki kicsiben oldotta meg. Fel a saját honlapra, azt mehet a link az illetőnek. Szerintem ez sokkal jobb megoldás, mint egy közös hely, ami lassú is lehet, lerohadhat, meg könnyű naplózni.

  6. Lackó Avatar
    Lackó

    Szerintem praktikus, nekem nincs honlapom, meg nem értek ezekhez olyen szinten mint birop, de ha lenne, se a saját tárhelyemet használnám ilyenre, foglalja csak másnál a helyet 🙂 (nekem bejön az is, hogy x nap után törli, úgyse kell csak addig, amíg át nem küldöm a cuccokat haveroknak és le nem töltik) Korrekt.

  7. amúgy a Pando nevű cucc is ugyanezt tudja, csak egy külön segédprogival. Linkfájlokat csinál, amiket aztán emilben lehet küldeni, és az alapján a asegédprog tölti le a tömörített fájlcsokrot.
    Még az sem szépséghiba, hogy wines és Maces Pando-progi is van, csak ez az emiles linkküldés a nehézkes valahogy.

    Egyetértek azokkal tehát, akik a saját tárhelyüket veszik igénybe (bár az ingyenes tárhelyek lassúak, viszont a bérletidíj a fizetősökön sem egetrengető), illetve azokkal is, akik MSN-en küldenek (netán iChaten). Gyors megoldás aligha létezik.

  8. Lackó Avatar
    Lackó

    Szerintem amit Kobak írt (Send2U) az a leggyorsabb, nincs külön program, nem kell tárhelyet bérelgetnem/regisztrálnom, stb… Én a Send2U-ra szavazok a fentiekből.

  9. … gondolom hogy a az 1gb az több minz az 50mb, vagy vip tagság esetén 500mb, tehát ilyen szempontból a Pando talán jobb. Már attól függ ki mire használja, és véleményem szerint a másik alternativa, hogy csinálsz egy Gmail -t és akikkel fájlt cserélegettek azzokkal közösen használjátok mint egy szervert, persze leszeded hozzá a Gmail Drive -ot és máris kész a teljesen ingyenes szerver és végtelen X 2600mb, sebesség nem rossz ..

  10. A gmail drive nem platform fuggetlen. Akkor mar inkabb a gmail space firefox kiterjesztes. 🙂

  11. hja igen és ugye a másik hogy Gmail en ha csak simán csatol fájlként akarsz küldeni futtatható fájl -t akkor nem engedi még tömörítve se …
    Megoldás: kiir iso – ba a gépre és már mehet is …