Author: kobak

  • wordpress félig magyar

    Réges-régen, amikor még wordpresst használtam, volt egy félig magyar fordítás fájlom, amibe csak a hónap, meg hét napjai, hasonlók (pl. komment dolgok) szerepeltek lefordítva. Magyarul, ami zavaró, ha kint a blogon angolul látszik. Az admint megszoktam angolul, s úgy szeretem.

    Aztán váltottam habarira, a wp pot fájl azóta megváltozott, s teljesen idejét múlttá vált a fordítás. Természetesen a wordpresshez való visszatérés indokolttá tette az említett fájl frissítését is.

    A változás a régi 2.x szériához képest, hogy a wp-includes mapából a wp-config mappába költözött a languges könyvtár, ahova fel kell tenni a fordításfjálokat. Végül pedig, hogy ne keveredjen a rendes magyar változat, emiatt nem hu_HU.mo néven, hanem csak hu.mo néven tettem fel ezeket:

    A k2 honosítás bejegyzésben is frissült a link.

  • vodafone mobilnet

    Mindenki mobilnetel. A mobilnet csomagok mindegyik szolgáltatónál egészen elfogadható áron vannak, vagy laptop vásárlása esetén már-már utánadobják az embernek. Már több, mint két éve boldog tulajdonosa vagyok egy huawei e220 modemnek. Ezt egyes körökben szappantartónak is szokták hívni.

    Míg tavaly nyáron ódákat zengtem, s örömömben táncra perdültem, hogy a vodafone kihozott egy használható programot, most legalább annyira értetlenül állok a helyzet előtt, hogy a betárcsázás utáni kb 5. percben meghal a dolog. Connected, de nincs adatforgalom. ping time out, vége.

    voda mobilnet hiba

    Modem kihúz, vagy disconnect után újra csatlakozás után megint 5 perc repülés a világhálón. Másnak is van ilyen? Modem, vagy szolgáltató hiba? Esetleg Józsi módszere segíthet? Köszönöm az ötleteket.

    update: Tegnap pár órával a poszt megjelenése után kaptam az alábbi levelet. Ma meg megbeszéltem a dolgokat az ügyfélszolgálattal.

    Szia! A blogodon olvastuk, hogy nem működik tökéletesen az internet, gyakran megszakad. Kérünk, küldd el telefonos elérhetőségedet és az internetes előfizetéshez tartozó hívószámot e-mail címünkre (hello.hu@vodafone.com), hogy felkeressünk és megvizsgálhassuk a jelenséget! Köszönjük! Vodafone

    update2: A modem a hibát produkálja két másik gépen is. Vistán el se indul, egy másik macen pedig hasonlóan feladja a küzdelmet egy idő után. Most épp a telefonomban van a sim próbaképpen, wireless tether Cyanogen megy, s működik. Azt hiszem modem csere lesz.

    A fenti kérdések így másképpen: Melyik modem működik tökéletesen macen? Újabbra cseréltessem, vagy maradjak a jól bevált e220-nál?

    update3: Ma bent voltam az ügyfélszolgálaton, s vettem gyorsan K3565-Z névre keresztelt modemet hétezer forintért. K3765 is lett volna ingyen, két év hűség mellett. Arról letettem. Jobb nem két évre aláírni. Nem mintha váltani szeretnék, de jobban érzem magam, ha van egy nyitott hátsó ajtó. 🙂 Most a 4-es Broadbanddel simán megy a net, nincs szakadás, nincs probléma, mindenki boldog.

    voda net

  • visor

    Mindenkinek, aki terminalt használ osx-en ajánlanék egy kiváló applikációt. A visor egy csendes SIMBL plugin. A SIMBL valószínűleg mindenkinek rajta van már a gépén, aki esetleg nem most ült át Mac OS-re. Régebben írtam már pl. pár safari pluginről, amikhez jól jött a SIMBL.

    Vissza a visorhoz. Az applikáció annyit csinál, hogy a terminal indítás után eltűnik, majd a CTRL+` billentyűkombinációra előjön. Mégpedig ilyen formán:

    visor működés közben

    Tabokat lehet nyitni, s az egész kényelmes, jó, szeretni való.

  • safari 5 + gmail

    Sokáig a fluidba futó SSB gmailKorábbi írás a témában: http://kobak.org/fluid-gmail/ volt az alapértelmezett levelezőm, aztán valamiért váltottam a Mailplane nevű alkalmazásra. Többek között tudta a beledobom a csatolt fájlokat, s már ott is van funkciót. Nincs browse gomb, kattintgatás, meg egyéb felesleges körök.

    Aztán most látom, hogy már nem kell a külön alkalmazás, mert ugyanezt tudja magától is a gmail. Először még csak a chrome tudta macen, mostanra azonban már a safari 5 is tudja.

    Ilyenkor örülünk, s egy újabb alkalmazástól szabadultunk meg. Egy ablakban, két tabon ott a naptár, s a levelező. Aki nem ismerte a fluidot, s macet használ, sürgősen pótolja a hiányosságát! Remek alkalmazás.

  • wave surf

    Miután megtekintettem a windguru oldal Balatonszárszóhoz legközelebb eső széljelentését, láttam, hogy 12-14csomó, de az átváltás könnyítése érdekében, szeretettel ajánlom a következő oldalt http://hunsurf.hu/idojaras/wind.htm erősségű szél várható. Mindez zölddel jelezve, s lentebb megcsillagozva.

    Kiváló lehetőség, ilyen erős és csillagos szélben még sose szörföztem. Balatonhoz képest hatalmas hullámok, csodás. Most sem. Ugyanis mindent összeraktam, fejben tudtam is, mit kéne csinálni, de úgy dobált a szél, mint egy papírkutyát. Hihetetlen volt, s egy érdekes, új tapasztalat. Most már tudom, hogy hiába ismerem elméletben, hogy mit kellene csinálni ekkora szélben, gyakorlatban még messze vagyok a lehetséges megvalósítástól.

    Úgyhogy egyelőre még gyakorlatban a beginner kategóriába tartozom, bár a filmet, már nem egyszer végignéztem, így elméletben már winner vagyok. És ha már film, akkor aki meg szeretne lepni egy szép filmmel, annak ajánlom a 4 dimensions filmet. Itt egy kis rész belőle, hogy lássátok miért tetszik nekem:

    Mindenesetre nem adtam fel, de meg kell tartani a fokozatosságot. 🙂

  • táborban

    Remek dolog kiszabadulni az interneta poszt megjelenésekor nem vagyok a számítógép előtt, a kiváló blogmotor jeleníti azt meg Nektek most., telefon, áram, beton, s egyéb civilizációs szükségletek fogságából. Táborozom.

    Hihetetlen, de tizedik alkalommal rendezünk Magyarországon is tábort 10-14 éves fiú korosztálynak. Jövőre lesz tíz éve, hogy Balatonudvariban megrendeztük az első nyári tábort.

  • windsurf in Tenerife

    Egy hétig nem voltunk itthon, s ilyen csodákat láthattunk:

    DSC_0057

    Majd, ha összeszedem magam, akkor lesz valami utibeszámoló féle. Addigis pár kép és videó a megfelelő helyeken.

  • habari – > wordpress

    Amióta megjelent a 3.0, azóta gondolkozom a váltáson. Persze felmerült bennem is a gondolat, hogy milyen dolog otthagyni a süllyedő hajót, de a blogolás csak kis részben jótékonykodás. Amikor váltottam habarira, akkor éppen besokalltam a wordpress örültségeitől. Hetente új verzió, folyamatos bugok, mellette viszont a habari pedig folyamatosan fejlődött, szép eredményeket mutatott fel. Máig tartom a véleményem, hogy a monolith a legszebb admin felület, amit valaha készítettek.

    Tehát admin felületbe visszalépés, tudásban előrelépés a visszaállás wordpressre. A költözés nem volt teljesen problémamentes. Chris Meller scriptjét használtam, de a tagek konverziója nem volt sikeres, így az utóbbi pár hónap bejegyzései jelenleg tagek nélkül, csupaszon találhatók. Ez valószínűleg nem is fog már megváltozni. Valamint az utolsó pár komment is elveszett sajnos, mert nem a legújabb adatbázissal csináltam a konverziót.

    Az egyetlen fejtörést az okozta, amikor a kommenteket költöztettem, s kijelezte szépen mindenütt a kommenteket, de valamiért azok nem kerültek listázásra. Ennek egyszerű oka, hogy a 'comment type' a habariban a kommentekre 'comment', míg a wordpress ezeket üresen hagyja.

    Miután ezt is megfejtettem, s ennek megfelelően módosítottam az egyelőre default témát, most már megjelenik elvileg minden komment, ahogyan azoknak kell is.

  • iPhone 4

    Nekem tetszik. Az első iPhone, aminél igazán elgondolkodnék a váltáson.

    Kiváncsi leszek az (itthoni) árára. Egyetlen gond, hogy mire megérkezik itthonra, lesz htc, samsung galaxy s, stb, amik tudni fogják ugyanezt, csak androidon. 😉