békávé

mottó:

Menj a nyóckerbe buszozni, oda nem mernek felszállni az ellenőrök.

Szomorú. Sajnos ez a hozzáállás nem egyedi. Valamiért az emberek Budapesten nem szeretnek fizetni a tömegközlekedéséért, ha pedig valaki erre mégis felszólítja őket, akkor nagyon idegesek lesznek, s még az incidens után is — önigazolást keresve — hangoztatják, hogy milyen bunkóság ez az egész.

Holott (remélem) az utasok, akik itt fel vannak háborodva nincsenek felháborodva, ha a plazma tévét ki kell fizetni a Tescoban, vagy a banánt a zöldségesnél. De még ennél is továbbmegyek, eljárnak színházba, s moziba, s kifizetik a belépőjegyeket. A buszra szálláskor azonban az utazóközönség ellensége, az ellenőr.

Dogma: az ellenőr gonosz. Pedig nem az. A munkáját végzi, s udvarias. Igen, én is átéltem olyan időket, amikor az ellenőröket könnyen meg lehetett különböztetni a többi utastól, mert kissé bunkóbbak voltak. Ez azonban 8-10 éve elmúlt. Az utasok azonban ezidő alatt se tudtak ráébredni arra, hogy az átváltozás az orruk előtt zajlott, s már régen befejeződött. Csukott szemmel járnak.

A vicces az, hogy sok esetben úgy látom, hogy a nagy támadások nem mások, mint elterelések. Ha nem lenne gonosz az ellenőr, akkor nem tudná a kedves utas felmenteni magát, s be kellene látnia, hogy hibázott. Azt pedig nagyon nehéz és fájdalmas.

Az ellenőr tehetetlen, a tisztességes utas lázad, hogy akkor ő minek vesz jegyet, ha jegy nélkül sincs semminek következménye. Ezt tetézi, hogy aki a leghangosabban kiabál, hogy nem jó a bkv, az sokszor a jegy nélkül utazok népes csapatát erősíti. Tudom, hogy válság van, tudom, hogy semmi se jó, de tényleg olyan nehéz belátni, hogy a szolgáltatásokért fizetni kellVelem is előfordult már, hogy nem lyukasztottam, de ilyenkor sose álltam le veszekedni az ellenőrrel, s okoskodni. Beláttam, hogy hibáztam, s elzarándokoltam az Akácfa utcába.. Ha pedig nincs pénz jegyre, akkor lehet biciklizni, futni, sétálni.

Séta közben pedig észre lehet venni, hogy csodaszép városban élünk:

Parlament

Tépjetek darabokra, érveljetek, javítsatok, mondjatok okosat! 🙂

Comments

11 responses to “békávé”

  1. AZso Avatar

    Egyetértek.

  2. ricsi Avatar

    de az sem normális, hogy 300ft egy jegy. nekem, hogy eljussak pl a nyugatiba kell egy vilijegya moszkváig – 1+1 metrószakaszjegy vagy még egy vilijegy
    legolcsóbban 600ftból jövök ki, meg még várhatok is hosszú perceket a vilire.
    (tudom, mehetnék busszal, de sajnos nagyon kellen efjlődnie a budapesti buszoknak hogy én oda felüljek)
    ugyanennyiből legurulok autóval, este már nicns parkolódíj, akkro megyek amikro akarok, stb stb.
    nehéz lenne egy jeggyel 1 órát menni elv? baszki ide oda közlekednék.
    a bicajhoz meg lusta vagyok mert a dombon lakom 🙂

  3. veszig Avatar

    @ricsi: te dontod el, hogy neked ennyiert megeri ez a szolgaltatas. Ha nem, akkor nyilvan nem veszed igenybe es mint ahogy irod is, autoba ulsz vagy gyalogolsz vagy megoldod mashogy.

    Ez olyan mintha OK lenne autot lopni mert megvenni nincs penzed az olcso meg szar.

    Szerintem amugy berlettel teljesen korrekt ar/ertek aranyt nyujt a BKV (nyilvan mert meg igy is veszteseges nekik).

  4. _alesi_ Avatar

    Én mondjuk pécsi vagyok, bár feljárok néha Pestre és akkor BKV-re szállok. Se itt, se ott nem találkoztam még bunkó ellenőrrel. Érdekes módon velem mindig normális hangnemben beszéltek, még akkor is, ha bliccelésen kaptak. Szerintem itt is érvényes a mondás: ki mint vet, úgy arat.

  5. DigiSample Avatar

    Egyetértek!
    Sajnos manapság egyre jobban az a trendi, hogy "nekem minden ingyen, de ami nekem jár az duplán ám!".

  6. dvorcsak Avatar
    dvorcsak

    utalni fogtok, de en logok. egeszen egyszeruen nincs 9e ft-om berletre. van kocsim is, de nincs penzem benzinre se. hulye vagyok, tudom. meg amugy sem vagyok mar abban a korban, hogy feleslegesen kocsiba uljek.

    szal logok. nem jarok metroval, csak ha nagyon muszaj. olyankor lukasztok. ha buszon/villamoson jon az ellenor, mindig van nalam jegy.
    ilyenkor ket eset fordul elo:
    – jon az ellenor, eloveszem a jegyem, kezebe adom, eltepi, megyunk tovabb
    – jon az ellenor, eloveszem a jegyem, kezebe adom, neki all haborogni, a vegen legrosszabb esetben leszallok.

    de volt mar olyan is, hogy mondtam az ellenornek, hogy a busz hatuljaban a budos hajlektalannal van az en jegyem is, kerje el tole (mert oket beken hagyjak).

    igen, fizetni kell a jegyert, jogos. igen, nincs penzem ra, ezert logok. amikor volt penzem ra, volt berletem. ja, ha hivatalos uton vagyok, akkor nem logok, mert akkor a munkaltatomtol hozok el jegyet.

    sorry

  7. Jeti Avatar

    Én meg felháborítónak tartom, hogy egy geoszinkron pályán keringő csatacirkáló próbálta darabokra lőni a parlament egyik tornyát ( felhőket random helyen átszaggató nagyszórású lézersugár ) és ebből a balliberális média megint semmit nem közölt le. Köszönjük a bizalmat Gordonka…

  8. JagelloZ Avatar

    Drága hazánkban alapvető problémák vannak. A BKV a legkisebb probléma, bár ott is érdekes, hogy egy veszteséges cégnek milyen premizálási rendszere van vezetőségi szinten.

  9. kajszi Avatar

    Legyünk pozitívak: éjszakai járatok. Mostanság szerintem eléggé jól megcsinálták.
    Ki van írva, hogy hova megy, menetrendnek megfelelően érkeznek a buszok, hosszú útvonalon járnak, a forgalmas helyeken ált. gyakran. (6-os vili, 3-as metró és a 7-es busz útvonalán 10-15 percenként).

    A többségen minden ajtóban 2 ellenőr áll, plussz van még 1-2 biztonsági őr a buszon. Csak a bemutatott bérleteddel szállhatsz fel, vagy vát6sz a helyszínen jegyet. 400 ft, drágább, mint a sima jegy. És muszáj kifizetni. Mégsem hőbörögnek az emberek. Mert a szolgáltatás jó, és megér ennyit.

    A nappali bkv szolgáltatásról ez azért nem mondható el sokszor. Sokat bkv-zom, és gyakran találkozom bunkó ellenőrrel. A járatok gyakran késnek, kimaradnak, és nem is kevésszer egyszerűen nem állnak meg bizonyos megállókban. Az utastájékoztatást meg hagyjuk.
    Azért kis jószándékkal észre lehet venni a javuló tendenciát. 🙂

  10. Anonymous Avatar

    Hello.

    Nem értek egyet. A Bkv az elmult nagyon sok év alatt nem sokat fejlödött. De a korrupció megmaradt. A személyzet vagy barátságos vagy nem, ahogy éppen kifogod. A metróbejáratnál levő biztonsági őrökről inkább ne is beszéljünk. Most 9000 ft a havibérlet, tavaly olcsóbb volt, de az emelésért cserébe semmi plusz nem jár.

  11. Anonymous Avatar

    Friss bkv-related hirek:
    -Az utasoknak nem tetszenek a színészhangok (5 millióért vetettek fel uj hangokat, amik érthetetlenek és hibásak is)
    -36 milliós végkielégítést kap a BKV volt főtanácsosa
    -Alkotmányellenesen büntet a BKV
    -BKV-tarifaemelés a magasabb áfa miatt (juli 1töl 9000 ft-os bérlet 9400 lesz)

    Minden ami a BKV körül zajlik, az büzlik, felháborodást kelt. Csoda hogy senki nem elégedett…