Category: blog

  • babakocsis kirándulás

    Kaptunk kölcsön fekvős babakocsit. Dél körül (majdnem) sütött a nap, így útnak indultunk (életünkben először) Borival sétálni. Hideg volt, de azt hisszük élvezte. Mi biztosan. 🙂

    babakocsibabakocsiban

  • körülmények

    Nemrég diákjaimmal beszélgettem, amikor az eszembe jutott az alábbi örökzöld mondat:

    Béla nagy nehezen csak az utolsó előtti helyet szerezte meg, én azonban a második helyen végeztem.

    A körülmények fontosak. Gondoljuk végig a fenti megállapítás értelmét ha 10-en versenyeztek. És most értelmezzük a mondatot, ha csak ketten voltak! Nem mindegy. 🙂

  • fibernet kit

    Hihetetlen! Ma elkezdte a fibernet behúzni a kábeleket a házba. Másfél hónapja váltottam velük e-mailt, melyben közölték, hogy nincs internetszolgáltatásuk a környéken. Pedig ők a kábeltévé szolgáltató. Mindenesetre a mi projektünk folyamatban van a Datanetnél, de az még kb 30 nap (Ha ez munkanap, akkor az még nagyon hosszú idő). Lehet, hogyha türelemmel várok, akkor már jövő héten lenne netünk?!

    Persze akkor feleslegesen lenne valami überkábeltévé csomagunk is, amire semmi szükség. Náluk pedig jelen helyzetben csak azzal együtt jár az internet. Így meg lesz überinternetünk, meg telefonunk! Jippi! Csak győzzem kivárni. 🙂

  • nyomtatványrengeteg

    Az ember azt gondolná, hogy apa lesz, s ez milyen jó. Kész, pelenkázunk, fürdetünk, s boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Nos, nem feltétlenül ennyire egyszerű a dolog, ha felmerül a kérdés, hogy élni szeretnénk az állam által alanyi jogon járó kedvezményekkel s juttatásokkal.

    Előszöris ki kell tudni igazodni azon, hogy a GYES, GYED, TGYS, családi pótlék, anyasági támogatás, stb. mikor jár. Mikor, s hol kell azt igényelni. Ehhez pedig milyen formanyomtatványra van szükség.

    Persze mielőtt ebbe belevágna az ember, elmegy, beszerzi a baba születési anyakönyvi kivonatát. Ez pofon egyszerű és gyors. A TB kártyát elvileg kipostázzák, de nem érdemes/szabad megvárni, mert min. 30 nap. Nos, ha azt is megszerzte a kedves apuka/anyuka, akkor indulhat a sorban állás, érdeklődés és a többi.

    Holnap délután megyek ügyeket intézni. A papirok elvileg megvannak, rendben ki is vannak töltve.

    Addigis, hátha másnak is kell valami. Infók, nyomtatványok:

    update: Ja, apának lenni ettől függetlenül nagyon jó!! Borcsi pedig egy tündér!

    update2:Első próbálkozás. Félsiker. Eljutottam a megfelelő helyre, s egy kedves ügyintéző végül elmondta, hogy nem jók a papirok, s adott egy megfelelő nyomtatványt, hogy azt írja alá az anya, majd hozzam vissza. Mondtam, hogy itt van minden, nem jó-e ha én aláírom. Nem.

    Azonban megadta a hivatali számát, s kiderült, hogy ő az, aki minden ügyünkben eljár, tehát őt kell midnenért keresni. Holnap Zsófi bemegy, mert félfogadás 12-ig van. Addig pedig még a tanítással se végzek…

  • köszönőlevél

    Ma kaptam, nagyon örültem.

    Szia!

    Csak szeretném megköszönni a K2 magyaritást! Szép munka!

    Respect.

    Üdv, Domokos

    Köszönet a köszönetért Domokos itt is! Jól esett. 🙂

    A dolog természetesen HiAnak is szól!!!

    update: Ja, és akkor hadd köszönjem meg minden fordításhasználónak a linket, s buzdítsak mindenkit, ha talál valahol hibát, egyebet, akkor szóljon! Nem garantálok/unk semmit, de igyekszünk. 🙂

  • YummyFTP MacZOT

    Azt hiszem ma lesz a napja, amikor beruházok első programomba. Mac-en a legnagyobb baj, hogy nincsen használható ingyenes ftp kliens. A cyberduck nem rossz, de állandóan lefagy, eldobja a kapcsolatot, kilép, mittudomén…

    Két olyan kliens van, amelyekkel már régóta szemezek, azonban az áruk mindig visszatarott a váltástól. Addig meg marad a szájberkacsa, vagy a karakteres ftp. Ma azonban a feedolvasómban a MacZOT mai ajánlata fogadott. 9 dollár pár centért megszerezhető most a YummyFTP az eredeti 25 helyett. Hülyének is megéri, nemde?! 🙂

    Még 20 óráig áll az ajánlat. Addig gondolkozom, hogy belevágjak-e a bizniszbe. Azt mondják, hogy az első megvásárolt sw-t sok másik követi. Most akkor elinduljak a lejtőn? 🙂

    update: beruháztam.

  • szines grep

    Jippi, ez tök jó cucc. Nem is tudtam, hogy ilyet is lehet. A grep kimenete szinezhető. Akik sokat használják, azoknak talán hasznos móka lehet:

    export GREP_OPTIONS='--color=auto' parancs hatására a keresési eredmények soraiban a keresett kifejezés piros lesz. Ez persze átszinezhető pl. az export GREP_COLOR='1;32' paranccsal.

    forrás: debian-administration

  • képes bizonyítások

    Tudom, hogy adós vagyok már egy ideje pár új rejtvénnyel, de még várnotok kell egy kicsit. Addigis itt van két szemléletes bizonyítás:

    kepes bizonyitas

    Ugye, hogy nem is olyan bonyolult dolog az a matematika?! 🙂

    forrás: mahalanobis

  • sNews

    Kedvenc német nyelvű techblogom a sw-guide írt nemrég az sNews névre hallgató CMS-ről. Azelőtt a nevét se hallottam, de gondoltam letöltöm és kipróbálom.

    A rendszer teljes mérete nem nagyobb, mint 26,2 kb. Mindennel együtt. Ez már eleve érdekessé tette a dolgot. A telepítés szintén nem nehéz. Nincs installer, csak megkérnek, hogy dobd be az sql adatbázisodba az általuk előre elkészített kódot. Ezzel az összes szükséges tábla elkészül.

    Belépéshez kapsz egy test felhasználót, test jelszóval. Az oldalról ötletes és szép css template-eket is letölthetünk. Természetesen magunk is csinálhatunk.

    Ahogy Michael is írja blogoláshoz egyetlen hiánya van, hogy trackbacket (még?) nem tud. Persze sokan vannak, akik ezt a funkciót eredetileg is kikapcsolják, s ezzel sok spamtől fosszák meg magukat.

    Tehát mindenkinek, aki CMS választáson töri a fejét, ajánlom kipróbálni az sNews-t. Igéretes projekt. Ja, és további érdekessége, hogy itt fejlesztik a “szomszédban”.