Pár napja megérkezett a WordPress Buch. Így háromra nőtt azon könyvek száma, amik nem sorolhatók se a szépirodalom, se a regény kategóriába, ennek ellenére illik ismerni, ha valaki hasonó érdeklődéssel bír, mint én.
Frank könyve nagyon alapos, a blog kialakításától egészen a téma, s plugin írásig vezeti az olvasót. Emiatt alapvetően a második felétől kezdtem el olvasni a könyvet. Öröm németül olvasni, mert sajnos az utóbbi időben a németem picit berozsdásodott.
Karácsonyi ajándékba megkaptam a The Google Story című könyvet, ami Brin és Page életművének a történetét meséli el a kezdetektől mostanáig. Nagyon jó sztorik vannak benne, s sokat lehet tanulni abból, hogy az említett két alapító hogyan teremtette meg a ma már megkerülhetetlen céget a semmiből.
A harmadik mihamarabb-időt-akarok-szakítani-az-elolvasására könyv David Allen Getting Things Done című irása. Igen, tudom, hogy eddig nem tartottam sokra a gtd nevű mizériát, de az elmúlt két hét azt az érzetet keltette bennem, hogy megesznek a feladatok. Ki kell alakítanom magamnak egy stratégiát, hogy ez ne történhessen meg. Pár jó ötletet már most is találtam, hogy belelapoztam a könyvbe.
Mindhárom könyv nagyon érdekes, tudtommal egyik sincs magyarul (shame), s kezdeti ismerkedés után mindegyiket csak ajánlani tudom.
Szeretjük a szörpöt. Jobb, mint a kóla, meg a többi műanyag ital. Persze néha az is legurul, ha útközben, munkahelyen, vagy iskolában kell venni, de itthon ásványvíz+szörp páros van. Egy ideje azonban eltűntek a boltok polcairól a Szobi szörpök. Nincs jaffa, málna, meg a többiek. Tud erről valaki valamit???