Peter Harkin felébredt téli álmából, s pár hónapja írott leveleimre válaszolt. Február elsején kijön a sociable 2.0. Benne minden magyar közösségi linkgyüjtő oldal kis képpel, linkkel, stb. És az egész plugin ékes (majd meg mondjátok, hogy az-e :-)) magyar nyelven fog szólni.
Category: blog
-
cssedit
Megvettem. Az estiskola alatt annyit használtam a dvorcsaktól kapott kópiát, hogy úgy döntöttem támogatnom kell a MacRabbitet, mert ez a program jó.
Kelt persze szólt még anno a yummyftp megvásárlásánál, hogy hógolyó a lejtőn. Ez van. Boldogabb a lelkem, ha nem kalózkodom. 🙂
-
büszke
Pénteken szalagavatón voltam. A budaiközépiskola gimnáziumi tagintézményének végzőseire került fel a szalag. A 13. e osztály is köztük volt. Életem első végzős osztálya. Amikor táncoltak, videójukat mutatták be, valami fura büszkeség fogott el. Jó volt őket nézni. 🙂
Jövőre megint lesznek érettségizőim, sőt a deák téri (volt) diákjaim is szalagot kapnak. Persze addig még meg kell, hogy érjen ez a banda! 🙂
-
estiskola.hu
Ez az egyik oka annak, hogy az utóbbi időben nem nagyon írogattam ide kicsi blogomba. Pénteken megnyitotta kapuit az estiskola. Az oldal egy iskola, annak minden részével. Van szakkör, ahova be lehet iratkozni, illevte titkárság sok információval és még sok minden más is.
Persze adott a kérdés, hogy mi közöm nekem ehhez az egészhez. Zsoltu megkeresett valamikor tavaly októberben, hogy meg tudnék-e csinálni egy oldalt, amin sok blog van. Mondtam, hogy attól függ. Végül úgy döntöttem, hogy belevágok a dologba. Először volt 1 blog, majd lett 10, aztán jött a wordpress mju, majd az ötlet, hogy legyenek teljesen külön blogok, ráadásul a mju nem is tűnt akkor még annyira stabilnak, így maradt a sok külön blog. Aztán elkezdődött a hosszas játék a kinézettel. Ne legyen rajta sok csicsa. Nem lett. 🙂
A munka abszolút realtime történt, merthogy megcsináltam valamit az elmondások alapján, mire jött a mail/telefon, hogy nem erre volt gondolva. Jó volna, ha mégis picit lejjebb, feljebb kerülne a dolog, meg szinezzük is inkább át. Menüsor kell, nem kell, így nem így. Volt sok verzió, de végül a mostani mellett döntött a “két agy”: Hegyi Zsolt és Szőke András. 🙂
Így volt, szép volt jó volt, tán igaz se volt. Lényeg, hogy működik, jó, vicces, tanulságos s tessék megnézni!
Összességében nagyon jó kis munka volt (azt hiszem a múltidő nem időszerű még…), s sikerült nagyon jól együtt dolgozni Zsolttal, akinek a lejjebb mértékegységére a végére egész tökéletes pixelre való konverziót sikerült kialakítanom. 🙂 Persze a dolog Oxi nélkül se működött volna, aki a címlap felszeletelésén kívül biztos css/xhtml lexikonnak bizonyult. 🙂
-
wlmp project
Egy érdekes magyar projektről szeretnék Nektek beszámolni. A del.icio.us linkjeim között már találkozhattak vele páran. A feed olvasók biztosan. A címbeli wlmp project célja ugyanaz, mint az xamp, lamp, wamp, stb. projekteké, azzal a különbséggel, hogy webszerver szerepét az apache helyett a lighttpd játsza.
Idézet a projekt oldaláról:
A WLMP Project célja egy Windows platform alatt futó, LightTPD-alapú, biztonságos és gyors webszerver-csomag készítése, MySQL adatbázis-szerver és PHP-környezet támogatásával.
A WLMP Project csomagja ingyenes és használata GNU-licensz alá tartozik.
Vicces, hogy a k2 fordítás miatt valaki átkattintott ide, s úgy találtam rá az oldalra. Persze ilyen apróságok miatt éri meg csinálni a dolgot.
Szivesen látnék majd egy mlmp-t macre is. 🙂 További jó munkát az egész csapatnak!
-
nofollow
A nofollowt a google vezette be pár éve azzal a céllal, hogy így a kereső indexeit lehetőség szerint ne szemeteljék össze pl. a trackback spamek. Pár éve a legtöbb blog motor már a linkeket nofollow taggel látja el. A WordPress is. Létezik plugin, ami ezt kiiktatja.
Nos, a bejegyzés apropója, hogy a Wikipedia is bevezeti a külső linkekre a nofollowt. Ez pedig azért érdekes, mert elég sokan szereztek pár wikipediás linkkel szép magas pageranket. A mostani húzással így ez már nem lesz lehetséges.
És most akkor a személyes véleményem a dologról az. A wikipedia húzása érthető, s
támogatomelfogadom, mint ahogyan a dolgot Matt is üdvözli. A nonofollow csapat természetesen nem örül.Magának a nofollownak minden blogon ész nélkül való használatával viszont nem értek egyet. Ezért is van nálam bekapcsolva a fent már linkelt DoFollow plugin. Ha valakit linkelek, akkor azért linkelem, mert fontos nekem. Éppen emiatt örülök neki, ha a linkeléstől esetleg jobb lesz a pagerankje.
További infók a nofollowról:
- Michael visszatekint a nofollow elmúlt két évére
- NoNoFollow.net
- Firefox AddOn, ami szinezi a NoFollows linkeket.
- 11 ok a nofollow használata ellen németül, angolul
-
megint yo!
Pár napja írtam, hogy nem olyan yo az internet kapcsolat sebessége. Akkor beszóltam az ügyfélszolgálatra, ott feljegyezték, ma pedig hívott egy ember, hogy jönne rendbetenni. Mondtam neki, hogy osztályozó konferencián vagyok, jöjjön kettőre! OK.
Rohanok haza, megnézem a pinget, sebességet mérek, s minden frankó:
Apropó, a datanetnek ilyen szép új speedtestje van.
Ezután felhívtam az embert, hogy ne jöjjön, minden jó. Örült. 🙂 -
reális ár
Kapok holnap “kölcsön” egy tanítványt. Amikor megtudtam, hogy mennyiért tanítja a kollega, egy picit meglepődtem. Természetesen ilyenkor én is ugyanazon az áron tanítom.
Gondoltam felteszem Nektek a kérdést, hogy ki mit tart reális árnak a következőkre:
- gimnazista magyarul
- gimnazista angolul/németül (kéttannyelvű iskolák pl.)
- főiskolás/egyetemista
okítása matematikára 60 perces egységben. Köszönöm. Ja, és szándékosasn nem mondom meg még egy darabig, hogy mennyiért tanítok én, s hogy mennyiért tanítom a “kölcsön tanítványt”. 🙂