Érdekes, hogyan alakulnak át zenehallgatási szokásaink. Kezdetekkor kazettákat (bakelit nálam nem volt komoly korszak) gyüjtöttünk, vásároltunk, másoltunk. Aztán érkezett a CD, s elképesztő gyüjteményt halmoztunk fel belőle. Mostanra azonban a CD felett is eljárt az idő.
A zenehallgatás is egy evolúciós folyamaton halad át. Ebben persze a bakelit lemezek nehezen illeszthetők be, hiszen rmek minőséget adtak, s a zeneszámok közötti váltás is tökéletesen megoldott volt. A bakelit a hordozhatóság terén bizonyult kevésnek. A kazetta hordozható volt, minősége nem volt rossz, de aki még hallgatott magnó kazettát, az tudja, hogy a problémát sokkal inkább az okozta, hogy a zenehallgatást lineárissá tette. Egy kazettát az elejétől a végéig hallgatott az ember, egy számot átugrani egy albumon ide-oda tekergetéssel volt csak lehetséges. A Walkman időszak a Sony aranykora volt.
Aztán érkeztek a CD-k, amik jó minőséget, a hordozhatóságot és a szabad lejátszást is lehetővé tették. Boldogság, békesség, de az idő nem állt meg. A számítógépek terjedésével, s egyre kisebbé és halkabbáigen, nekem volt még olyan PC-m, amiben 3-4 ventillátor végezte a hűtést, s a szomszéd szobában is hangosabban kellett beszélni, hogy minden szó érthetően továbbadásra kerüljön. válásával egyenesen jelentkezett az igény a számítógépes zenehallgatásra.
Ez eleinte megoldott volt a CD-ROM meghajtókba helyezett CD-k segítségével, de aztán rájött mindenki, hogy egyrészt zavaró, hogy pörög a CD, másrészt mennyivel praktikusabb, ha minden zenénk egy kattintással elérhető.
Az eddigi folyamatban ez az a pillanat, amikor minden megváltozott. A bakelittől a CD-ig a folyamat követhető, a zeneipar számára jól kezelhető volt. A zenék számítógépen való megjelenése azonban kezelhetetlenné tette a rendszert. Már nem csak a szomszédok, osztálytársak tudtak egymással zenét cserélni, hanem mindenki az Internet segítségével. Küszöbön volt egy olyan katasztrofa, amire későn, s rosszul reagált a zeneipar.
Ahogyan befogadták a kazettát, s a CD-t, álltak ellen az MP3, s egyéb formátumban terjedő zenéknek. Az Apple volt akik leghamarabb felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, s az iPod család a világ egyik legsikeresebb cégévé tette a cupertinoi vállalkozást.
Az Apple aztán továbbgondolta, s teljes zeneboltot épített az iPod, iTunes köré. A folytatását ismerjük a sikertörténetnek. Azonban mára már ezen is túlléptünk egy kicsit. Legalábbis azt látom, hogy már nem a letöltés, vásárlás a jövő.
Ahogy lassan eltűnnek polcokról a CD-k a kazetták, hifi tornyokérettségi után vettem, azóta megvan, de már szinte nem is használjuk., úgy kezdenek a háttértárakról a felhőbe költözni a zenéink.
Ez a folyamat is teljesen érthető. Egyrészt elképesztő helyet tudnak elfoglalni a zenék a háttértárolóinkon, másrészt mára már sokan rendelkeznek zenehallgatásra alkalmas telefonnal, iPoddal, számítógéppel, esetleg többel is (otthon, iroda, stb.). Azzal, hogy a zenék a felhőbe költöznek, minden eszközön elérhetővé válnak, nem kell naphosszat másolgatni azokat.
Valahol ezen a ponton lépett be egy új szolgáltatás az emberek életébe, ez pedig az online zenehallgatás, “rádiózás”. A Spotify úttörő volt a területen, a Deezer nemrég itthonra is elhozta a szolgáltatást, a Last.fm és a Rdio szolgáltatásai szintén ebben segítenek. Az Apple és a Google is felismerte, hogy fontos a zenék kezelése. A két cég másképp közelítette meg a dolgot. Az Apple iTunes Match szolgáltatása pénzért kezeli egy éven át a zenéinket, legyen az akármennyi. A Google Music ingyenesen tárolja a zenefájljainkat 20000 számig.
Hol vannak az én zenéim?
A Google Music még beta volt, amikor regisztráltam, s azóta minden zeném fent lakik a Google felhőben. Amikor megjelent az iTunes Match, előfizettem rá. Viszont nem fogom azt megújítani. Drága, s egyre inkább azt érzem, hogy az iTunes jelen formájában nem az ideális út a zenehallgatásra. A zenéim most két felhőben is megtalálhatók, a Google Music és az iTunes Match szolgáltatás is hosztolja a zenefájljaimat.
Zenét hallgatni egyre gyakrabban a telefonomat vagy a tabletemet veszem csak elő. A zenék pedig a Nexus Q segítségével szólalnak meg a nappaliban található hangfalakon. Amióta azonban a magyar fejlesztésű G-Ear appot megvásároltam Mac-re, sokkal kényelmesebben hallgatok azon is zenét egyenesen a Google Music tárhelyemből.
És egyre gyakrabban merül fel bennem is a Shawn Blanc által megfogalmazott gondolat:
Rdio is proof of two things: (a) for me, access trumps ownership; and (b) the future is in the clouds.
Vagyis az “elérhetőség” győzelme a birtoklás felett. A Rdio, Deezer, Last.fm, Spotify ezt teszik lehetővé, végtelen zene folyamatos elérhetőségét. Ugyan remekül hangzik a végtelen zene mindenütt, de mi van, ha esetleg nem lesz Internet, ha nem tudom tovább fizetni az előfizetést, ha… Azt hiszem ez a mostani változás a zenehallgatás legnehezebb és pszichológiailag legizgalmasabb döntése. Feladni a birtoklást, az enyémet, a megszokottat az ismeretlen, csodálatos örök zene világáért.
Nektek ott van még a sok tíz giga zene a vinyótokon? Vagy a Deezer hazai nagykövetei vagytok?
