coffee shop company

by

in

Ma Zsúval találkoztam tanítás után. Alig pár percnyi sétálás után éreztem, hogy meglehetősen alulöltöztem. A nadrág, sweatshirt párosítás kevés. Ezt többször hangoztattam, miután arra a döntésre jutottunk, hogy beülünk valahova forró csokizni.

Amikor ez az okos gondolat felmerült éppen a Kálvin térnél jártunk, így adódott a nem olyan régen nyílt coffee shop company, mint célállomás. Bementünk, amikor rendelni próbáltunk megkérdezték, hogy elvisszük-e, vagy itt fogyasztanánk el a dolgokat. Mondtuk, hogy itt tervezzük elfogyasztani. Akkor foglaljunk helyet!

Leültünk, jött a pincér, megkérdezte mit kérünk, elmondtuk, megkaptuk. A cheese cake finom volt, bár nem volt túl nagy. Zsú valami furát evet (majd beírja ide), ami szintén nem volt egy óriási darab. A forró csoki finom volt. A kávéról nem tudok nyilatkozni (Zsú?). Nem élek vele.

Következett a fizetés. 1780 Ft. Azannya! Namindegy, ez van. Mondom a pincérnek, hogy 1800-ból kérek vissza. Ha ebben az árban nincs benne a borravaló, akkor semmiben. Erre visszajött, s szó nélkül lerakta a visszajárót, s eltünt. Gondolom rosszul esett neki, hogy csak 20Ft-ot szántunk borravalóra. Tudom, adhattunk volna Neki 10%-ot, de nem éreztem, hogy bármit is tett volna érte, az árak viszont elég pofátlanul magasak. Vagy azért adott vissza pontosan, mert nem fogadhat el borravalót? Ezt már soha nem fogjuk megtudni. 🙂

Ja, egy érdekes (informatikai) adalék. Nézzétek meg a coffeeshopcompany.hu oldalt!


Comments

5 responses to “coffee shop company”

  1. Legalább hangulatos a hely maga? 🙂

  2. Igazából mindig vágytam egy olyan amerikai stílusú kávézóra (tudod, ahol hatezer kávé- és csokoládé különlegesség közül válogathat a vendég), de jobban belegondolva, ennyiért nem kérem, köszönöm.

    Itthon viszont forró-fehércsokit, valamint kakaót tudok csinálni, többek elmondása szerint nagyon finomat. 🙂

  3. Kedvelem a starbuckst. Ez egy picit arra hajaz. De nincs meg ugyanaz a hangulat sajnos.

    Mefi, majd egyszer megkostolom. 🙂

  4. zsuzsi Avatar
    zsuzsi

    A kaja amit fogyasztottam PANINI volt, ami valoban messze allt attol, amit Bristol cityben egy ilyesmi helyen adtak (Caffe Gusto forever! :))), de finom volt, es az elso hely, ahol itthon ilyet talaltam.
    A kave is finom volt, nem olyan starbucks-os ihatatlan. Mondjuk azt sem allitanam, hogy oriasi lenne a kavevalasztek, kb 4 fajta volt, meg ezek jeges valtozatai, es a Latte egy igazi kavezoban nem igy nez ki.. de izre valoban nem kifogasolhato.
    Az arak azonban nincsenek aranyban a kiszolgalt mennyiseggel, es a pincerek nem kedvesek.
    A hely maga amugy hangulatos szerintem.

  5. Andika Avatar
    Andika

    A világ legjobb helye!!!! Nem mondom, h épp egy diák pénztárcájának való, de hangulatos és tényleg ki lehet kapcsolódni. Az alkalmazottak szinte a barátaink, kedvesek, figyelmesek és udvarias a kiszolgálás. Végre színt visznek a hétköznapokba! Ha jól akarom amgam érezni, tudom hová kell benéznem! Akár egyedül is kiváló.
    A kávékról és a süteményekről nem is beszélve. Aki még nem próbálta ki a túrótortájukat az gyorsan tegye meg! 🙂