Karanténon túl, karanténon innen

Az utóbbi időben magamnak írok blogot. Többnyire. 🙂 69 draft. Azaz megírt, félig megírt, de nem publikált bejegyzés. Elfogy a lendület, okafogyottá válik a bejegyzés, mire publikálásra jutna.

69 draft…

Ezt a bejegyzést augusztus 31-én írtam. Aztán végül itt maradt. De még úgy érzem aktuális és izgalmas lehet. Néhol kicsit kiegészítem. A dőlt betűs az eredeti augusztus 31-i tartalom.

Indul a tanév holnap. Indul? Az ELTE TTK távollétben. Mások még tesznek kisérletet a jelenléti indulásra. De van-e értelme? Akkor, amikor az esetszámok rekordmagasságokat érnek el, van-e értelme összeereszteni a diákokat? Dolgozók a BKV járatain, prüszkölő diákokkal sűrűn összezárva. Másfél méter? Őőőőő…

és azt hiszem most már be kell lássuk, az ELTE TTK jól döntött.

Mi lesz itt? Világvége? Nem tudom. Nem tudni mi lesz, nem tudni hogy lesz. Az egész egy nagy nem tudom. Rengeteg kérdés merül fel, mindenki csak áll, pislog és néz. Várja a választ az államtól. Várja a választ valakitől, aki majd megmondja. Döntést mi magunk nem hozunk, nem merünk. Maszkot akkor hordunk, ha kötelező. Kézfogást akkor kerüljük, ha azt mondják. Miért?! Miért nem lehet döntéseket hozni anélkül, hogy valaki fentről azt megmondaná?

Vigyázni egymásra nem csak felsőbb utasításra történhet. Bemegyek a boltba, emberek állán a maszk, beleliheg a nyakamba a sorban mögöttem állva. Miért?! Odajön és nyújtja a kezét kézfogásra. Ha nem nyújtasz kezet, hátralépsz egyet, neked kell hülyén érezned magad. Gondolkodjunk már kicsit felelősen.

és még ma is. Még tegnap is volt egy alkalom, amikor valaki kezet nyújtott, aztán valahogy sikerült öklözést csinálni belőle. Természetesen megkaptam, hogy ő nem fél a betegségtől. És szíve joga így gondolkodni. A gond az, hogy pont az lenne a lényeg, hogy nem magamra gondolok, hanem a másikra.

valakinél a Twitteren láttam, sajnos már nem emlékszem a forrásra

Ez a döntés mindenkinek a sajátja. Érdekel a másik, odafigyelek rá? Ha igen, akkor vegyük komolyan ezeket a dolgokat. Lehet, hogy így is fertőzött lesz, lehet, hogy Te is az leszel, de ami Rajtad múlt, azt megtetted.

Iskolakezdés

Szeptember 1. Kezdődik az iskola. Osztálytermek mellet a tömegközlekedés fog megtelni. Az utak fognak megtelni. Régen látott dugók lesznek Budapesten. Aki tudja, megteheti, autóval fogja a gyermekeit iskolába vinni.

Mi lesz az iskolában?

gyors körkérdés volt a Twitteren. November 5. Az iskolák még nyitva vannak. Többnyire.

Nem tudom. Többen kérdezték már tőlem is. A probléma nagyon összetett. Ilyen esetszámoknál márciusban már a fél ország fel volt háborodva, hogy miért nem zárjuk az iskolákat. Most ezek a hangok alig hallhatók.

Elfáradtunk. Belefáradtunk a karanténba. Belefáradtunk az otthoni magányba, a kettős szerepekbe. Az iskolakezdés előtti nyári szünet a pihenés időszaka kellene, hogy legyen. Most mindenki fáradt, elcsigázott. Sokan úgy várják az iskolakezdést, mint júniusban szoktuk várni a nyári szünetet.

Gyerekek végre találkozhatnak. Végre újra láthatják osztálytársaikat. Fél év telt el azóta, hogy a tanítók, tanárok végre találkozhatnak diákjaikkal. Soha nem várta senki ennyire az iskolakezdést. Világvége, óriási katasztrófa kell ahhoz, hogy felülírja ezt az igényt. És most tegyük a mérleg egyik serpenyőjébe a COVID veszélyt, másikba az előbbi igényt. Merre billen a mérleg?

Azt nem is említem, hogy hány iskolakezdő évfolyam van, akik első osztályt, ötödiket, hetediket, kilencediket kezdenek holnap. Új osztálytársak, új iskola, új tanárok. Fel sem merül, hogy ezt online, otthonról kezdenék. Emberek vagyunk, társas lények, kellenek a személyes kapcsolatok.

Továbbra is áll, hogy az ember nem egy monitor elé lett teremtve. A tanulás egy társas folyamat. Fontos látni a társakat, ők mit nem értenek, mit értenek, hogy értik. Jó megbeszélni a kérdéseket először egymással. Cinkos összekacsintások, “ez hülye” nézések, stb. Ezek részei a tanulásnak. Ezek osztályteremben tudnak ott helyben megvalósulni.

Karantén #2

Lesz? Szerintem igen. Kérdés, hogy mikor. És meddig. Az emberek pszichéje, a gazdaság mit visel el? Mi a veszélyesebb a vírus vagy a gazdaságilag, lelkileg tönkrement társadalom? Döntések, amiket borzalmasan nehéz meghozni.

Kanapén ülve otthon mindenki szuper okosakat tud mondani. Nehéz megmondani mi a jó megoldás. Van-e jó megoldás? Viszont minden kanapéhuszárnak is tudnia kell, hogy a személyes felelőséget nem lehet kivenni a rendszerből. Ha mindannyian odafigyelünk egymásra, tartjuk a távolságot, alapvető elővigyázatosságot, sokat tehetünk.

És közben elindult a második évad! 🙂

Karantén 2.0. Előre kell készülni. A karantén 1.0 könnyebb volt. Láttuk a végét. Számoltunk vissza, eljött a nyár és tudtuk, hogy ott vége. A 2.0 ebből a szempontból sokkal nehezebb lesz, ami most jön. Nem látjuk mikor jön el és meddig fog tartani. Ennek ellenére sokat tehetünk, hogy ne érjen bennünket váratlanul. Pl. eszköz fronton nézzük meg mivel rendelkezünk. Ha kell, gondolkodjunk vásárlás előtt. Mérlegeljük milyen eszközre van szükség. Kis segítségként írtam nemrég egy ilyet:

https://wmn.hu/wmn-suli/53432-tokeletes-eszkoz-nincs-kar-keresni–szakerto-tippek-ha-laptopot-vagy-tabletet-vennel-sulikezdesre-vagy-magadnak

Milyen platformokon kommunikálunk? Barátokkal, tanulásra, családban? Egyezzünk meg előre, nézzük meg telepítve van-e a másiknál. Különösen is figyeljünk a nagyszülőkre, legyen nekik is előkészítve minden. Sokszor rájuk gondolunk legkevésbé ilyen tekintetben. Hiszen ők a szüleink, mi tanultunk tőlük mindent eddig. Nem csak a gyerekeknek kell eszköz, net, stb. Nekik is. Sőt, talán nekik leginkább, hiszen eddigi ismereteink alapján rájuk a legveszélyesebb a vírus. Emiatt rájuk vár a legszigorúbb bezártság. Ebben a helyzetben pedig fontos, hogy kapjanak képeket az unokákról, egy-egy videobeszélgetésbe be tudjanak kapcsolódni. Ha esetleg nincs unoka, család, akkor is fontos, hogy az idősek edukációja ne maradjon el. Rendkívül fontos, hogy megtanulják az online világban rejlő lehetőségeket. Tudjanak online bevásárlást intézni, számlákat, napi teendőket esetleg a lakás teljes elhagyása nélkül.

Figyeljünk gyermekeinkre. Ne ragadjanak kontroll nélkül az online térben. “Csak tanulok.” Hangzik a válasz a kérdésre, hogy mit csinál a kütyün. Szülőknek meg kell tanulni különbséget tenni a tanulás és játék vagy YouTube bámulás között. És le kell ülni a gyerekekkel megbeszélni a saját házi szabályainkat. Mennyit, miért. De leginkább közösen. Az online élmények ma már a mindennapjaink részei. A “mi történt az iskolában?” kérdés mellett a “mi történt online?” kérdés is el kell, hogy hangozzék, természetesen nem ebben a direkt formában. A “lájkolták a képem!” egy mai gyermek számára élmény, amit meg kell, hogy tudjon osztani a szüleivel. Sokszor ráadásul valóságosabb, erősebb, intenzívebb élmény is lehet, mint a “szünetben gólt lőttem a foci meccsen”. Szülőként tudni kell az ilyen apró(nak tűnő) örömöknek is örülni a gyermekünkkel. Mert számára ez fontos.

A karantén időszak a normálissal ellentétben odatapaszt a monitor elé. Mindenkit. Szülőként, tanárként fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy ez nem jó a gyerekeknek. Akkor sem, ha digitális bennszülötteknek cimkézzük őket, sőt annak ellenére sem, hogy egyébként normál körülmények között szeretnek játszani, online tevékenykedni. Ez egy kényszerhelyzet. Ne terheljük őket túl. Nem kell 7 órán át online tanórát néznie. Nincs az a home office környezet, ahol ezt bárki kibírná, akkor ne várjuk ezt el egy tizenéves gyerektől! Gondolkodjunk eszerint. Gondolkodjunk rendszerben, csapatban. Mi a jó a gyermeknek? Nem a mennyiség, a minőség számít!

Nézze meg valaki a gyerekeket, akik kinyíltak az iskolában. Akkor is, ha maszk és távolságtartásra vannak kárhoztatva. Ez az ő természetes közegük. Kortársak, barátok között. A monitor ezt nem tudja visszaadni, akármilyen varázslatot hajtunk végre az online térben. De segíthet a magány lekűzdésében.

Karantén 2.0, 3.0, … Ki tudja mennyi lesz még… Kell egy napirend, tervezés, ami szerint történnek majd a dolgok. És a legfontosabb, hogy a mentális egészségünk megmaradjon. Mozgás, nevetés, zene, olvasás, a korlátoknak megfelelő együttlétek. Akárhogy is lesz, hit, remény és szeretet nélkül nem jutunk messzire. Együtt, bezárva csak úgy működik minden, ha a legfontosabb a szeretet.

Idáig jutottam valamikor augusztus végén. Aztán elkezdődött a tanév, megy az oktatás, sorban zárnak be az iskolák. Najó, csak osztályok. De mindenki készül arra, mi lesz, ha mégis bekövetkezik az a fránya karantén. Több iskolában megindult a készülődés. Teams, Canvas, Google, stb. hozzáférések mennek ki a szülőknek, gyerekeknek.

Na! Ezt a bejegyzést ahogy látom már szeptemberben is elővettem újra. 🙂

Hogyan tovább?

Az alsó tagozat az utolsó bástya. Az alsó tagozatnak tartania kell magát. Mindenki eleshet, ők nem. Ha az alsó bedöl, bedöl vele minden. Szülőkből újra kényszer-tanár lesz, s akkor borul minden. Betűket kanyarítva egy elsőssel nem lehet közben online konferenciát vezetni.

2020. November 5. Esetszámok az egekben. Az iskola még nyitva. A fentiek egy része még tartja magát. A gondolat, hogy újra karantén lesz, továbbra is a fejünk felett. Ausztria, Anglia, Belgium, kezdenek bezárni, Szlovákia tesztel(t). Nálunk is kezdenek szigorodni a szabályok. A számok még mindig növekednek.

Nem értek a koronavírushoz. Viszont jelenlegi helyzetben nem az a kérdés már, hogy megkapjuk-e, hanem, hogy mikor. Pedagógus vagyok. Így az oktatás felől közelítve a dolgot, azt látom, hogy az iskolák legalább részleges bezárása kivédhetetlen. Meg kell lépni azt, ami a leginkább gördülékenyen megoldható. Esik az eső, hideg van. A nyitott ablaknál tanulás már nem opció. Óhatatlanul ott lesz a tantermekben a vírus. Légcserélő berendezések nem állnak rendelkezésre az iskolákban. A gyerekek egyre fegyelmezetlenebbek és egy tanteremben lehetetlen másfél méteres távolságot tartani.

A felsőoktatás tud távolról működni. A legtöbb intézmény fel van készülve rá. Vannak tapasztalatok, azokra lehet építeni. Az egyetemisták otthonról tanulása nincs érdemi hatással a munkerőpiacra. Hasonlóan megoldható a középiskolások otthontanulása. Sőt akár a felső tagozat is megpróbálhatna távoktatásban működni. Legalább átmenetileg. Ha a Twitteren látott szavazást magunk elé idézzük, azt feltételeztem, hogy az őszi szünet lesz a pont, amikortól már nincs többet jelenléti oktatás. Nem jött be.

Nem tudom hogyan lesz, de tény, hogy a pedagógusok a jelenlegi helyzetben óriási kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek. Hibrid oktatás megy lassan a legtöbb helyen.

Hibrid oktatás

A hibrid oktatás alatt azt értem, hogy egyszerre tanítjuk a teremben jelenlévőket és az otthon ülőket. De lehet másképpen is hibrid az oktatás, amikor a tanár van otthon és közben pár diák közvetlenül kapcsolódik, a többiek meg egy kivetítőn, nagyobb monitoron látják és hallják az oktatót. Egyik helyzet sem egyszerű. Sőt az eddigi legnehezebb, legösszetettebb feladat, amivel meg kell küzdeniük a pedagógusoknak.

Egy ilyen helyzetben az tudhat megoldás lenni, ha a tanárok online first gondolkodásmódra és tervezésre állnak át. Több HiperSuliban ez a gondolkodásmód működik. Amikor egy online órát prezentálunk a tanteremben lévőknek is és az otthon maradtaknak is. A tananyag online elérhető. Így mindenki ugyanúgy megkapja, látja, követni tudja a tanórát. Ez azonban teljes gondolkodásmód változást igényel. Nem tábla, kréta, tankönyv hármas köré épül a felkészülés. Ezt a változást pedig nem lehet egyik napról a másikra elérni. Soha, sehol, senki nem tanította ezt meg a jelenleg pályán lévő pedagógusainknak. Ehhez oktatásra, képzésre van szükség. De a kényszer most itt van. Egyben a lehetőség is, hogy a kényszer miatt az oktatás jobb lehessen.

Published
Categorized as blog

By kobak

apa, tanár, geek