modellezés

Amikor a motiválatlanságról írtam, akkor többek hozzászólásában előfordult, hogy milyen hasznos lenne, ha érdekes, csoportmunkás órák lennének az iskolában, s nem csak száraz, unalmas tanórák. Most pénteken, a Jedi Mind Tricks koncert másnapján egy olyan felkérést kaptam, hogy tartsak bemutató órát a matek munkaközösségnek.

A tizenegyedikes (normál értelemben tizedik, mert egy nulladik, nyelvanulós évvel kezdtek) osztályommal a középponti és kerületi szögek témakörét fejeztük be, s belenéztünk már a trigonometriába is. Mivel előző este hajnalig fotóztam, adta magát a feladat, amit meg kellett oldaniuk:

Van egy 50mm-es objektívem, számolják ki, hogy a tanteremben le lehet-e vele fotózni a teljes csoportot, s ha igen, akkor hogyan álljon fel a csoport, s hova álljon a fotós.

Mielőtt belevágtunk a feladat kivitelezésébe, csoportokba osztottam őket véletlenszerűen. Eztán a wikipedia látószögekről szóló szócikkét kinyomtattam, s odaadtam nekik. Vittem be két nagy szögmérőt, ha esetleg kell nekik szög, vagy távolság mérésre.
Az első óra végén mindegyik csoport beszámolt róla, hogy mire jutott, másnap pedig bevittem a fényképezőgépemet, s mindegyik csoport kipróbálhatta, hogy amit kiszámolt, az tényleg működik-e a valóságban.

A következő videót az órán készítettem:

Sajnos az iMovie (HD és 08 van a gépemen) nem igazán szereti a D90 videóit, így nem vacakoltam sokat az összevágással.

Az elékészült képeket pedig feltettem az indafotóra:


Nagyon szeretem a modellezéses órákat, de még nekem is tanulnom kell sokat hozzá. Illetve azt is nagyon fontos megjegyezni, hogy csak modellezéses órákat tartani nem lehet, mert nem tanulnak meg semmit, de egy-egy témakör lezárásaképpen nagyon hasznos tud lenni egy ilyen óra.

Iratkozz fel, hogy elsőnek értesülj új bejegyzésekről:

6 responses to “modellezés”

  1. Wale Avatar

    Két apró dolog:

    a nyitott szájjal evős csaj mi a francért nem volt képes felemelni azt a széket? Úgy imádom, amikor fél termen keresztül húzzák a széket, ezzel olyan hangot produkálva, amitől más megsüketül..

    A másik pedig; a kék felsős lánynak véletlenül nincs meg a telefonszáma? =P (ez vicc=)

  2. Gazs Avatar

    Jár a csoki, ez tök jó. Ilyenkor érzem, hogy mégse teljesen elvetemült dolog a tanárságon gondolkodni, lehet itt ügyes dolgokat csinálni.

    (Btw, az hogy van vajon, hogy az én gimim is pont így nézett ki: bútorok & all…)

  3. kobak Avatar

    @gazs valószínűleg egy helyen vásárolták a padokat. 😀

    @Wale nem kerítek. Ha érdekel, keresd meg az iwiwen! 🙂

  4. morcosmacko Avatar
    morcosmacko

    Klug Ottóné rulz…

  5. e1 Avatar

    Tudták a kölkök, hogy a D90-esen az 50mm-es objektív 75mm-esként viselkedik? 🙂

  6. kobak Avatar

    @morcosmacko: 😀

    @e1: Az első ember fura tekintete után cseréltem le 18-70-re a fix 50-et, s mondtam el Nekik a titkot. 🙂

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post’s permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post’s URL again. (Find out more about Webmentions.)